Zével ide-oda autóztunk a városban, szinte minden helyet megmutatott, ami a gyermekkorához köti őt. Titkon lestem az arcát, miközben lelkesen mesélte az emlékeit, s egyre inkább az volt az érzésem, hogy ő bárhová, akár még panelba is, csak vissza oda, ahonnan egyszer elindult.
Ahová te mész, oda megyek én is... Mondja a dal (Ruth könyve 1:16-17), ami annyira kifejezi a házasságról való gondolkodásomat is, most mégis pontok helyett kérdőjeleket rajzolgatok magam elé, mert annyira idegen számomra, ami emeletes és beton, s nincs semmi zöld, ahová kiülhet az ember esténként...
