Sötét borongós a nappal, nyitva felejtették az égi csatornákat. Esik megállíthatatlanul, mintha sosem akarná abbahagyni. Tudom, szükség van most az esőre, nem lázadozom, nem kiabálok, vastag zoknit húzva takaróba burkolózom, s teát szürcsölgetve csendben várakozom. Magamba szívom mélyen az eső friss illatát, nyugalom tölt el, még nem hord magával őszillatot a szél.
Mára már megtanultam szeretni az évszakokat, de azért a nyár, a szárba szökkenő, bolondos, perzselő forróságot hozó... az az én évszakom.