Egyre többet ülök ki a teraszra, mintha zsebre akarnám tenni a jó időt, ha majd jön a rossz, elővehessem, s még elüldögélhessek kinn egy kicsinykét.
Annyira élvezem a langyos, gyönge szellőt, ahogy átfúj az arcomon, közben hallgatom a vadszőlő fényes leveleinek zizegését, figyelem a macskák lusta, dorombolós nyújtózását... felém kúszik a frissen mosott ruhák virágos illata... egy pók szövi hálóját az ablak alatt a díszcsalán árnyékában, miközben odafenn egy repülőgép páracsíkja hasítja ketté a végtelen kékséget. Pár percben megannyi apró kis csoda, amiért hálás vagyok.
