Ma leültünk beszélgetni a pszichológus jelenlétében. A lányom nyeregben érezte magát, hisz az apja, hogy a szavaival éljek: "ismeri a férjem fajtáját" és támogatja a döntésében a gyereket. Kamcsi folyamatosan, egyre hangosabban támadt, nem igazán engedett szóhoz jutni. Aztán csak sikerült pár szóban elmondanom, hogy egy lehetetlen helyzetet hozott létre, amiben nem tudok segíteni, mert vagy neki kell engedni vagy Zének, de Zé nem fog, mivel nem követett el ellene semmit. Nem haragszik a történtek miatt, de ne várja el, hogy bármiben is segítse őt, míg nem rendezik ezt a helyzetet.
Ekkor inkább már ideges volt. Én csak végtelenül szomorú...
Mikor kijöttem a kollégiumból azon gondolkodtam, hogy mennyire felesleges volt ez az egész beszélgetés. Kifelé jövet még elmondta, nem akar találkozni velem ezek után sem, mert minek, úgy sem tudna mit mondani. Volt bennem némi remény, hogy szeretne helyrehozni valamit, de rá kellett jönnöm, csak egy számít most neki: a pénz.
