Komolyan mondom, kísért

Fellélegezve léptünk ki Laurával a főbejáraton, végre vége ennek a hétnek, a szemem sarkából ugyan észrevettem a tanár urat, amint az épület előtt elgondolkodva szívta barna szivarkáját, de nagyon "sietnem kellett", Zé már várt. S akkor megszólalt a hang:
- Judit, várjon egy kicsit!
- Jó napot tanár úr!
- Beadta a jelentkezését? Leadta az absztraktot?
- Igen, tanár úr! Az absztraktot nem, de elküldtem a dolgozatomat és elfogadták.
- Tudja, hogy mikor lesz a nagy nap?
- Igen... tudom...
- Át kell nézni a dolgozatot, kijavítgatja. Tudja mit? Küldje át! Mert tudja, hogy megjelenik? Komoly kiadás lesz belőle...
- Igen, tanár úr!
- De még időben küldje...
- Igen. Viszontlátásra!
A p...ba, p...ba. Mereven magam elé nézve rohantam az autó felé, nehogy eszébe jusson még valami a tanár úrnak. Közben Laura ott vihorászott rajtam mellettem. Persze neki könnyű, mert ő nem adta le a jelentkezését.