- Elnézést, hogy így megszólítom. Már egy ideje figyelem. Megmondaná, hol vásárolja a ruháit?
Tört magyarsággal beszélt, de nem emiatt néztem rá annyira értetlenül, inkább a kérdés ért váratlanul. Észrevehette a zavart mosolyt az arcomon, mert azonnal magyarázkodni kezdett:
- Tudja, itt élek több éve. Itt dolgozom, itt van az üzletem nekem. Látom, maga sem az átlagos méretűek közé tartozik, mégis olyan csinos. Ugye nem haragszik, hogy csak így mondom? Olyan kedves arca van. Ezért mertem megszólítani. Annyira jó a blúza. Ilyen nadrágot is szeretnék, mint magán van. Segítene nekem? Tudja, én itt sehol semmit nem találok. Hol van olyan üzlet, ahol ekkora méretben lehet találni ruhát?
- Jaj, így már értem! Dehogy haragszom... Nem járok különleges helyekre. Leginkább a cundá-ban szoktam vásárolni. De a blúzt nem ott vettem, olyan üzlet nincs itt a városban.
- Itt helyben szokott?
- Itt nem igazán. Nincs kínálat. Olykor a cundá-ban szoktam itt is, ez a nadrágom onnan való. De Pesten érdemesebb körülnézni.
- Tudja, nálunk Németben mindenhol van ekkora méret. Minden üzletben. Ott nem kell keresgélnem. Itt sehol nem kapok. Nézem mindenfelé, sokat járok Pesten is, ott sem találok.
- Próbálja meg, amit mondtam. Pesten nagyobb a választék. Biztos talál valami csinosat. Esetleg vögele, ott is vásároltam már.
- Ilyen nadrág feltétlen kell nekem. A blúza is nagyon tetszik. Nézze, ami rajtam van! Öregasszonyos. Olyan kell, mint a magáé. Olyan kedves, köszönöm!
Mosolyogtam rá, de közben már azon járt az eszem, Zé miket gondolhat rólunk a hátam mögött. Miután a hölgy elviharzott mellőlünk, Zé mellém lépve csak annyit mondott:
- Már jó ideje észrevettem, hogy figyel téged.
- Miért nem szóltál?
- Látod, más is megdicsér, nem csak én. Na, add csak ide a kezed!
- Hjaa, és ráadásul nő... - suttogom magam elé, centiméterekkel magasabbnak érezve magam a tömegben.
