Fáradt és nyűgös vagyok. Ráadásul mindenki egész nap csak mondta és mondta a magáét, az agyam folyamatosan kattog azóta is: túl sok az információ, túl sok az információ... Történt olyan is, ami nagyon kellemetlenül érintett, de azzal most képtelen vagyok foglalkozni . Talán jobb is így, mire időt szánnék rá, addigra homályba vész.
Estére annyira kész voltam, hogy elpityeregtem magam
az autóban, mikor Zétől nem kaptam meg azt a polctartó konzolt, amit már hetekkel ezelőtt kinéztünk.
Komolyan jobban örültem volna neki, mint bármilyen apró kedvességnek, nyalánkságnak amivel időnként Zé meglep. Hát ez van. A polcot az udvarra szerettem volna, hogy ne csak a madáretetőben leljenek eleségre a madarak, hanem a polcra kihelyezett tálkákban is. Ezek szerint nem mostanában lesz kész. Pedig annyira szeretem, amikor az udvarunk telis-teli van madarakkal, holott egy fánk sincs, mind a környékről jár hozzánk.
Emlékszem, nyáron volt olyan, hogy nem látszott a fű, annyi veréb ugrándozott kora reggel az ajtónk előtt - egy egész csapat. Nem tudom, mi vonzotta ide őket nap, mint nap. Talán a kert fűszálain megbújó
harmatcseppek, vagy egyszerűen csak a falak hűvös árnyéka a forró nyári reggeleken? Ki tudja... Sokszor jönnek most is, ami nekem elmondhatatlanul sokat jelent.
