Egy kis drog, az kell most

Egész délelőtt papírok után rohangáltunk. A munkaügyi központban olyan lekezelően beszélt velem az ügyintéző, hogy vissza kellett fognom magam és másfelé néznem, nehogy úgy érezze, akár egy pillantásommal képes lennék ölni hogy véletlen se vegye észre, mennyire bánt a viselkedése. Az okmányirodában közölték, hogy naivan állok a dolgokhoz, mert most csak egy kitöltendő űrlapot adnak, amit holnap vissza kell vinnem kitöltve, közben hívott a legkisebb, hogy hazaért az orvostól, majd Rachelt próbáltam hívni, aki nem vette fel, mert minek is, mikor a francba akarja már elküldeni a kitöltött pályázatot, amiért három hete könyörgök, mert lejár pénteken a beadási határidő, s ami miatt egyedül én idegeskedem, mert valahogy úgy tűnik, mintha a gyerekek tennének nekem szívességet azzal, hogy elintézem nekik. Mellesleg gyötört a lelkiismeret-furdalás, mert Zé kitartóan hurcolt ide-oda, miközben tudtam, hogy fáj a gyomra, s alig áll a lábán. Délutánra már úgy éreztem, szétesik a fejem, hazaérve egyszerűen magamra csuktam a szobaajtót, befeküdtem az ágyba és magamra húztam a paplant.  Valamikor késő délután Zé és Fixi segítségével kitakarítottuk a lakást, mert holnap érkezik Édus, aki már most azzal "nyaggat", mikor fogok ráérni a napokban. Hát most már ezt sem tudom, mert amit mára terveztem, azzal péntek délutánra fogok végezni.

Úgyhogy most itt ülök a számítógép előtt, s egész este Parov Stelarral "mérgezem" magam, mint valami drogos, mert feldob és jókedvre derít a zenéje, szeretem ezt a nu jazz-zel, funkyval, elektronikus swinggel vegyített muzsikát. Ez kell nekem most.