Kamasz

- Az osztályból kivel vagy jóban a lányok közül?
- Ööö... Ja.
- Hm?
- Hát ennyi.

Most akkor öregszem?

Idén alig kívántam valakinek boldog új évet, valamiért jelentőségét vesztette nálam ez az "újévesdi", nem szeretnék egy éven belül megvalósítandó terveket sem, nem ígértem meg magamnak és másoknak sem semmit, s az sem érdekel, hogy megint elsuhant egy év a fejünk felett. Hisz csak mennek a napok tovább, ahogy eddig is, mellesleg nem azért szeretnék bulizni, kötelezően jól érezni magam, mert az év utolsó napja van, nem azért szeretném, hogy rendben menjenek mások és a magunk dolgai, mert új esztendő jön, hanem szeretném ezt kívánni minden napon mindannyiunknak. Valamiért így érzem jónak most.

Akire büszkék lehetünk

Nem szeretnék én elmacskásodni, s csak róluk beszélni, de amikor beengedem a legidősebbet, megsajnálva a panaszos nyávogás miatt, az meg beérve a lakásba, ráfúj a kisebbekre és feléjük is kap, pedig azok csak barátozni akartak, s ekkor megjelenik a színen a bátor és hős Cseppke, akik haragos morgással és hangos ugatással a bejárati ajtóig üldözi a "főherceget", majd megnyugodva, hogy jól végezte dolgát, boldogan, csillogó szemekkel, a helyére fekszik. Na kérem, ez a mi kutyánktól már valami.

Öröm van, boldogság

Zsömi hazajött.

Az van

Épp fizetünk az Aldi pénztáránál, mögöttünk hatvanas éveikben járó házaspár várakozik. Egyszer csak az idős úr a polc felé nyúl, majd a feleségéhez fordulva megkérdi:
- Van otthon elég óvszer?
Mire a feleség megnyugtatólag:
- Az van.
Hát, feladták a gondolkodnivalót...

Sosem lesz vége...

Tudom én, hogy a macska, úgynevezett "fogyóeszköz" a háznál, mégis hetek óta nyomaszt Zsömi eltűnése, mióta tudom a "hogyan történt"-re a választ, időnként még elkeseredett, tehetetlen dühöt is érzek. A szomszéd bácsi látta, amint egy vén szipirtyó, büdös banya, idős asszony magához édesgette, a táskájába gyömöszölte, majd elsietett vele. Hát lenne egy-két keresetlen szavam...

Szóval tegnap megint a kezünkbe nyomtak egy cicust, nekem nem is igazán tetszett, mégis úgy megsajnáltam a hülye csontvázforma, ijedt fejét, hogy elhoztuk (apuka úgy néz ki, mint Garfield). Ma ráadásul kiderült róla, hogy fiú. Igazi vörös vadóc, nem szokott emberkézhez. Tegnap este Zé fel akarta venni a fotelből, mire a macska ráfújt, jól felhúzva ezzel Zét, aminek bizony csetepaté lett a vége, naná, hogy a macska került ki belőle győztesen. Gondoltam, most aztán Zé egy életre elásta magát előtte, ma mégis Vadóc volt az, aki egy váratlan pillanatban felugrott a kanapéra, majd Zé nyakába fúrta magát. Nesze nekem macska...

Az év utolsó napján

Fekete karácsony, sáros a lába... Szó szerint, mert huszonötödikén eső esett felénk. Miután elutaztunk anyukámékhoz, itthon ugyan leesett az idei első hó, de hiába vártuk az Alföldre, csak a hideg érkezett meg. Így aztán hazaérve, nem törődve a mínuszokkal, egészen Fonyódligetig csábultunk az év utolsó napján, hátha részünk lesz egy kis téli csodában.

A karácsony margójára

Minden évben elhatározzuk, hogy nem lesz rajtunk úrrá a rohanás így karácsony tájékán, de valahogy mindig elkap minket... Zé a nappali kanapéján ájul el esténként, jómagam is sokszor úgy érzem, épp csak bemászni van erőm az ágyba. Na, majd jövőre.

Eljutottam odáig...

... hogy kinéztem. Mivel a meglévőnek egyszerűen szétporladt a sütője. Zanussi ZCK55201WA névre hallgat. Csak el ne felejtsem. Igazából villanyos indukciósat szerettem volna, de horribilis az összeg, amibe kerül.

Cicák

Délelőtt az utcán meglátva még a kisebbik után szóltam (nem mintha értené, amit mondok), hogy ne kóboroljon el messzire, míg távol vagyunk. Már csak azért is óva intettem ettől, mert Zsömi hülye mániája autók alá elbújni. Hazaérve Nudli futott elém, de egyedül. Beengedtem melegedni, várva, hogy a kicsi is megjelenik, hisz mindig együtt lógnak, de nem... azóta sem került elő. Egyáltalán nincs jó kedvem. Nem szeretném Zsömit fogyóeszközként elkönyvelni.

Egy óra múlva

- Szia apu!
- Szia! Mi újság veletek?
- Igazán semmi különös.
- Jó, akkor majd egy óra múlva visszahívlak.
- Egy óra múlva?
- Most nem érek rá.
- De, hát te hívtál!
- Jó, de most nem érek rá... Hát nem érted?
- Hát nem egészen, de jó. Persze.
- Majd egy óra múlva hívlak.

Nem az én napom a mai.

Ez azért...

... gonosz. Reggel késésében voltam, ezért nem is engedtem be a macskákat a lakásba. Délig rendben mentek a dolgok azt leszámítva, hogy a fáradtságtól majd elaludtam a suliban. Aztán hazafelé, a buszra felszállva megbotlottam annak lépcsőjén. A kapuban hiába kutattam a kulcs után, nem találtam... Naná, hogy a bepisilás határán voltam. Nagy nehezen eljutottam a lakás ajtajáig, s nem, nem engedtem be Zé macskáját. Valamivel később hanyatt estem a fiúk szobájában, miután felhúztam a redőnyt. A fürdőszoba felé sántikálva a papucsom beleakadt a szőnyegbe. A kezem teli van kaktusztüskékkel. Mindeközben Zé macskája kitartóan nyávog az ajtóban... Hohóóó... Még szerencse, hogy nem vagyok babonás.

Előttem van az a kép a macskáról. Néz befelé az ablakon, miközben kinn repkednek a mínuszok. Buborékban: Ha bejutok, megöllek!

Mit ér a rang, ha...

Életem párjának újra megesett a szíve a macskákon, így azok benn töltötték az éjszakának egy részét. S csak azért annyit, mert hajnali fél négykor észrevettem, hogy a konyhában gondosan össze vannak kupacolva a rongyszőnyegek, valamint a bejárati ajtónál is várt ránk egy ajándék csomag. Mert, míg az általa elnevezett D. "Kisbunkó" Zsömi használja az almot, az ő dédelgetett B. "Nagyherceg" Nudlija NEM.

Aki hülye...

... meg is érdemli. Mert cappuccinós szaloncukrot kell venni, mikor köztudottan utálok mindent, ami kávés. S mindezt miért? Mert gyönyörű, fehér színű a csomagolása.

Valakit csere?

Szeretek mosolyogva ébredni, nem törődve az időjárással, az előttünk tornyosuló, megoldandó feladatainkkal. De ma reggel, mikor Zé mintegy mellékesen megemlítette, hogy februártól hétezerkettőszáz forintot kell havonta becsöngetnünk a tébémre... Orvoshoz nem igazán járok. Azonkívül, hogy felír egy raklapnyi gyógyszert, amit úgy sem vennék be, semmit nem tesz. A kórházat is kerülöm, befeküdni nem is mernék. De nem hagyhatom figyelmen kívül, a "mi van, ha mégis"-t. Tudom, a holnap gondja, talán foglalkoznom sem kéne vele. Mégis ilyenkor a szürkénél is szürkébbnek tűnik a kinti világ, hiába próbálom optimistán szemlélni a dolgokat. Mert nem csak rólam szól ez. Nálunk sokkal nehezebb helyzetben lévő emberekről is. Mi van azokkal, akik egyedül élnek? Nincs munkájuk? Semmijük nincs. Sokszor annyira gyűlölöm, ami ebben az országban folyik. Persze, mi engedjük. Befoghatom a pofám számat.
Szóval... maradjunk annyiban:
Bús, borongós napomat derűs, napsütésesre cserélném.

Hópelyhek és karkötő

Gyermekkori vágyam megtanulni a horgolást, anno próbálkoztam is vele, de kínlódva nyöszörgött a fonal a kezem alatt, így feladtam a próbálkozást. Sehogy sem tudtam átgondolni magát a technikát a bal kezemre. Így aztán maradt a mások munkáiban való gyönyörködés, az egyszer talán én is megtanulom...
Tegnap gondoltam egyet, körülnéztem a Meskán, nem csak karácsonyi hópelyhet, de csodaszép horgolt karkötőt is találtam (persze, teljesen véletlenül), aminek a vége az lett, hogy mikor Zé kezembe nyomott egy kis költőpénzt, sűrű szempilla rebegtetések közepette, ártatlan mosollyal az arcomon búgtam oda súgtam neki, bizony azt én már elköltöttem.

Főiskolás gyermekeim

... avagy Család csoport a Facebookon.

Ráhel: Anya,  nem tudod, most nem jön gyermekvédelmire Erzsébet utalvány? Ez városonként eltérő?
Anya: Nem most jön. Felénk a Mikulás küldi postán a hétvége felé...
Ráhel: Jáj de jó, kicsit féltem, h mi most nem kapunk, h megszakadt a viszony v mi.
Édua: Muter egy hős.
Ráhel: További kérdés: A mikulás hatodika reggelre érkezik, vagy hatodika éjszaka, v ötödike éjszaka?
Édua: Ráhel... Sajnálom, de itt az ideje, hogy elmondjam neked: a Mikulás nem létezik... a Télapó sem.
Máté:  WTF (zokogó fej)
Ráhel: Anya, a többiek trollkodnak... Most akkor mikor?
Anya: Nem tudom... nekem azt mondta, holnap feladja postán a cuccot. Egyébként december 6-ára, Miklós napjára virradóra, úgy tudom. Persze, aki nem hisz benne, annak lenyúlja az Erzsébet utalványát is.
Édua: Én nem mondtam h nem hiszek benne.

Elszólta...

- Anya! Gábor itt aludhat pénteken?
- Petrus... Nem.
- De, miért nem?
- Mert nem tartom jó ötletnek.
- De miért nem?
- Mert nem tudom, meg lehet-e benned bízni...
- Anya!!! Bennem egyáltalán nem lehet megbízni!

Vitázunk

... az úrvacsoráról.
Megkérdezem, de már az első mondatában érzem a tartózkodást, a félelmet, hogy esetleg valamit másképp kell csinálnia, mint ahogy eddig tette.
- Mi van akkor, ha valaki herpeszes?
- Nem gondolod, hogy Isten ilyenkor megvéd téged? Kétezer évvel ezelőtt milyen higiéniai körülmények voltak? Mégsem problémáztak ilyesmin.
- De azóta voltak atomrobbantások, környezeti katasztrófák... legyengült az immunrendszerünk.
- De Jézus ma is ugyanaz, mint kétezer éve. Ugyanúgy képes megvédeni a betegségektől, gyógyítani.Vagy tévedek?
- De a gyülekezetben mindig is így szoktuk. Én sosem jártam máshová, nekem ez tűnik jónak.
- Félsz változtatni? Én csak egy bibliai verziót javaslok... Egy pohárban a bort, a pászkából is egyet adjunk körbe, ahogy Jézus is tette annak idején. Talán, ha kipróbálnánk?
- Gondolkodom. De egyre inkább nem látom értelmét.
- Érzem. Szerintem hagyjuk, jó lesz a kispoharas bor morzsapartival...
- A szellemi tartalom a lényeg... ami mögötte van, eltérhetünk a Bibliában leírtaktól.
- Hogy van az, hogy valamiben ragaszkodunk ahhoz, ami le van írva? Ilyenkor meg azt mondod, eltérhetünk? Esetleg a félelmeid miatt?
- Nem félek... de a mögöttes tartalom, az a lényeg...
- Rendben, de talán Jézus nem véletlen cselekedett úgy, ahogy, s nem véletlen mondta azt, tegyétek ti is így az én emlékezetemre. Nem azt mondta, a higiénát tartsátok szem előtt...
- De a mögöttes szellemi tartalom...
- Ok, belekapaszkodtál valamibe, ami igaz. Morzsaparti lesz.
Pár nap múlva ír pár sort, hogy békessége van a gyülekezetben gyakorolt "műanyag kis poharassal" és minden úgy lesz, ahogy eddig is volt, ne várjam tőle, hogy az ellenkezőjét cselekedje. Ellenkezőjét??? Békessége van? Ez nem békesség, csak egyfajta biztonságérzet, amit a megszokott ad.
Szinte mindig ide lyukadunk ki... Maradjunk a jól beváltnál, a megszokottnál, ami számára megfelelő.

Eszembe jut az a kép, amikor Jézussal szemben ott áll egy kislány a kezében az apró maciját szorongatva, kérve Jézust, ne vegye el a játékát. Jézus szelíden néz rá, a háta mögött egy hatalmas plüss mackóval... Hányszor vagyunk így. Nem merjük odaadni, amink van... mert az biztos, az már megvan. Nem baj, ha kopott, ha viseltes, ha nem sok... Pedig ha odatennénk...

Félix szótár

- Elegem van a macskákból, mindent felforgatnak a lakásban!
- Anya, de hát mit vársz ezektől a kis kolbász-generátoroktól?

Ennyi

Néha egy mondat is elég a gyerek szájából ahhoz, hogy ezentúl másképp lássam a dolgokat. Az ominózus mondat pedig:
- Megmondtam, hogy legyen kész a kaja ennyi időre!
Hát nekem ne mondd meg.

Lehet fokozni

Átöleli, nyalogatja, elaltatja, kicsit vár, majd kikéredzkedik az udvarra.

Meglepetés

Amikor Zé azt mondja:
- Na, elég volt... Nem csinálhatsz semmit! Öltözz, megyünk a Balatonra!
S mikor beültünk az étterembe, akkor nem tudtam, hogy mi ezt megengedhetjük-e magunknak ebben az országban, ilyen szociális háttérrel... Vicc.

Na, most van az

Utálok politizálni. De mikor olyat olvasok, hogy a a szociális segélyek mellett még a családi pótlékot is el akarják venni attól, akinek nincs munkája, akkor felmegy bennem a pumpa. Persze nem érezném ezt, ha az emberek vidéken nem éhbérért dolgoznának (az átlagfizetés nettó hetvenezer forint), ha egyáltalán van lehetőségük dolgozni, mert sokunknak ez sem adatik meg. Nem véletlen ácsorog az ember a sorára várva órákat a munkaügyi hivatalokban. Persze ott fenn ők ezt nem tudhatják, hisz hallottam őket fityisz gyűlésen épp elégszer megnyilvánulni, amiből kiderült, fingja elképzelésük nincs a Magyarországon élő emberek szociális hátteréről, ha lenne, akkor sem érdekelné őket.

Néha belesajdul a szívem, mikor látom a tanfolyamon, amikor az egyik előveszi a reggelire hozott üres rizst, azt bizonygatva, mennyire szereti. A másik az üres kenyeret, mert így esik neki jól. A harmadik napokig hiányzik a suliból, mert nincs pénze buszjegyre, míg meg nem érkezik a támogatás. A negyedik a gyereket nem tudja elvinni óvodába, ezért otthon kell maradnia... Az ötödik hatvan évesen üli velünk végig az órákat, mert különben enni sem lenne miből... Vegyetek el ezektől az emberektől mindent, tényleg... aztán rohadjatok meg, ahol vagytok... Képtelen vagyok most azt kívánni, hogy Isten áldjon meg benneteket...

Az érzés...

... amikor fel, alá járkálva nézelődsz a turiban, majd kifelé menet az eladó hozzád lépve, kedvesen megszólít:
- Nem baj, ha ezt leveszem?
S ezzel leemeli a sálad végére ragadt, tépőzáras, élénk lila színű, csipkés melltartót. Nos, az érzés felülmúlhatatlan.

Bursa, holnap utoljára

A gyermekeim által küldött hivatalos iratok között, az egyik borítékban egy újságból kivágott Józsi is lapult a következő szöveggel:
"Küldök egy Józsit, hátha Máté* helyett elintézi a papírokat, ha szépen kéred!"

*Máté, mert az FB-s család csoportban rá szavaztak a többiek az ügyintézést illetően, amikor megadtam nekik a lehetőséget.

Mi van itt?

Az ideiglenesen befogadott cirmosunknak meglett a gazdája, de nem tudom, miféle bűverővel bírhat  a nappalink ablaka, hogy most a szomszéd átszökött kutyája vert annak párkányán tanyát?

Tíz nap után

Nem, nem lehet őket nem szeretni. Mégsem tudom, azzal a cirmossal mit kezdjek, amit ma délben találtunk a ház előtti árokban. Zé vette fel, remegett az ijedtségtől... Behoztuk. Azóta ott kuksol a nappalink ablakában.

Ekrem... The End... Delete

Hónapokkal ezelőtt megírtam neki, hogy férjhez megyek, férjhez mentem, férjnél vagyok... Szerelmes vagyok és boldog. Hogy magunk mögött kell hagynunk a múltat, örülök, hogy jól van, részemről pontot tettem a kettőnk dolgára. Nem vette tudomásul. Szinte mindennap várt egy-egy szívhez szóló üzenet tőle az FB-n: szeretni foglak örökké, hiányzol, örökké tartó szerelemmel...
Erre ma egy rövidke üzenet kíséretében törli magát. Komolyan felbosszantott. Nem a törlés, hanem a stílus. Gondolom, sietnie kellett. Azért valami őszintét elvártam volna, mint például:
Lebuktam az asszony előtt, immár másodszorra...

Most kitől kapok szívhez szóló, szép üzeneteket? Jaj Zé, komolyan ne vegyél...

Jövőre nem

Ámokfutás. Mindent a legutolsó pillanatban. Mert anya majd megoldja... Akárcsak a tavalyi évben. De jövőre nem.

Hát megérkezett

Tegnap este bezártam az összes macskás oldalt, egyszerűen elegem lett, gondoltam,  nem véletlen, hogy egy cicát sem találok, ahogy az sem, hogy anyukáméktól sem kaptunk egyet sem.
Aztán ma a vásárban csak főbejárat felé vettük az irányt, hátha... De nem. Egy cica, annyi sem volt. Húztam is a szám szélét, minek teszünk felesleges köröket, mikor tegnap már tisztáztam magamban ezt a dolgot.
Valamivel később, mikor elindultunk hazafelé, szembejött egy idősebb házaspár, a néni kabátja alatt, a karjába vigyázva szorított magához valami szőrös kis gombócot, ahogy megláttam, tudtam, hogy ő lesz az. Megsimogattam, magamban nyugtáztam a nevét is, Zsöminek fogják hívni, gondoltam, Zének majd később elárulom és akkor a bácsi azt mondta:
- Egyébként Zsömi a neve, maguknál biztosan jó helye lesz, érzem... Vigyék nyugodtan!

Falevél a szélben

"Bármennyi dolgod legyen is, mindig legyen időd, hogy csendben leülj, és elnézd, hogyan billeg a szélben a falevél." 

 (Elizabeth Lawrence)

Sport

- Kisfiam, sportolnod kellene valamit!
- Anya, ne mondj már ilyet! Egész délután fel kellett ugrálnom a kanapéról, hogy a konyhába menjek...
- A konyhába? De hát miért?
- Pogácsáért.

Bakancslista

- Zé, neked van bakancslistád?
- Nem, szívem. Nincs.
- Hogy hogy?
- Anélkül is teljes az életem, úgy érzem.
Jó volt hallani. Ő is úgy, ahogy én.

Ma is...

elmosta az egész napot az eső.

Mert

"Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele." 

(Ottlik Géza)

Nudli és Garfield

Ha nem a saját szemünkkel látjuk, talán el sem hisszük, ahogy a macska a tévé elé ülve nagy érdeklődéssel nézni kezdi a Garfield kettőt, majd meglátva egyszerre mind a két macskát a képernyőn, felnyújtózkodik és megpaskolja őket. Okos.

Az egész napot...

elmosta az eső.

Félixszel

Hallgatagon, kicsit fáradtan bandukolunk a buszpályaudvar felé. Egyszer csak elém lép, majd megszólal:
- Anyuka, nem tudom, hogy képzeled ezt? Nem lesz jó vége ennek a viselkedésnek! Figyelmeztetlek! Húzd meg a határt!
Felocsúdni sincs időm, már mellettem áll, s csodálkozva néz, miért nem indulok...

Kora délelőtt

Írhatnám, de mégsem találom viccesnek, hogy Kamilla lányomat éjjel kettőkor beszállították a megyei kórház sürgősségi osztályára, ahol azóta egy kötelező vérvételen és vizeletvizsgálaton kívül nem történt még semmi.

Ez most nagyon

Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. 

(Böjte Csaba)

Amit már...

... nem szeretek. Amikor egy telefonos ügyfélszolgálat kutyafasza sehol nincs hozzám képest.

Aki elől sosincs rejtve

- Nem jó az új blogod elérhetősége...
- ???
- Mi az? Nap, homok, meg izé?
- Nem is az...
- Nézd csak meg!
- És tényleg... akár az is lehetne.
- Háhá... na ugye.
- Ne kötözködj! Egyébként nem is rossz. Tetszik. Most, hogy így mondod.
- Magyarázd meg!

Tükröm, tükröm

Nem tükörbe nézni nehéz, újra és újra szembesülni egy-egy olyan hibámmal, ami hosszú évek óta jelen van az életemben, vagy amikor olyasvalami lesz nyilvánvaló, amiről azt gondoltam, már régen megoldottam, inkább az rettent meg egy-egy pillanatra azon gondolkodom, ami annyi éven keresztül nem sikerült, azon miképp tudnék változtatni.

Gyereknevelünk

Vajon miért nem tudja azt mondani a gyerek, hogy "igen anya, igazad van", ha felelősségre vonod? Miért nem veszi észre a segítő szándékot? Miért akar folyton-folyvást revolverezni, kibújni a felelősség alól? Miért ordít káromkodva, kikérve magának, hogy kiabálsz vele...?
Egyet elértek a viselkedésükkel, pedig mi csak beszélgetni szerettünk volna velük. Mától jó ideig se mobiltelefon, se wifi.

Ezek a szülők

Anyukám azt mondta, ő bizony észrevette, hogy sosem hagyom békén Zét, aminek az lesz a vége, hogy Zé megelégeli ezt a helyzetet és majd nézhetek, ha magamra maradok. Tegnap úgy "beástam" magam a pincelejáróba egy kis takarítás végett, hogy csak később vettem észre, Zé nyolcszor is keresett telefonon. Mire visszahívtam, már a kapu előtt állt az autóval, hazajött ebédidőben, mert nem tudta elképzelni, miért nem veszem fel a telefont.
Erről ennyit...

Hétvége

A hétvégén anyukáméknál időzve, újra rá kellett jönnöm, sosem válik belőlem igazi "dombvidéki" ember, az Alföldön járva minduntalan ugyanazt érzem, megnyugszik a lelkem, mikor végigtekintek a sík vidéken. Ilyenkor mindig Petőfi versének pár sora lüktet az eszemben szívemben:
"Lenn az alföld tengersík vidékin/ Ott vagyok honn, ott az én világom;/ Börtönéből szabadúlt sas lelkem,/ Ha a rónák végtelenjét látom."
Egyébként családot látogatni hosszú idő után igencsak veszélyes. Anyukáméknál ettünk, apukámnál ettünk, öcséméknél ettünk...

A cicákok maradtak Szolnokon, mert anyukám párja kétszer is elsírta magát ölében valamelyik hízelkedős dorombolóssal... Így aztán Zé úgy döntött, nem hozunk haza egyet sem.

Ne kövezzen meg...

... senki, ha kérhetem.

Mikor rájössz, megint nem gondolkodsz helyesen, az életben újra és újra szembesülsz a
azzal, hogy megint csak másoknak akarsz megfelelni, toporogsz, mint a hülye gyerek, mert nemhogy a való világban, de még a virtuálisban sem mersz lépni, vállalva a kockázatot, hogy magad mögött hagysz valamit, sőt ami ennél sokkal fontosabb: valakiket... Pedig akinek fontos vagy valamiért, az úgy is megy veled. 

Eszter

Néha úgy érzem, egyszerűen csak magamhoz kell ölelnem őt, hogy érezze azt a szeretetet, amire neki is szüksége van. Miután beszélgettünk, meg sem lepett azzal a mondatával, hogy nem tudja miért, de időnként csak miattam jön be órára (E. a tanárom), s úgy érzi, legszívesebben belekuporodna az ölembe... Zé, miután közölte, hogy sosem hitt a reinkarnációban, még előző életében sem, kifejtette, valószínűleg leszbikus szeretők lehettünk valamikor, ő mást el sem tud képzelni. Szerencsére erről Eszternek teljesen más a véleménye. Én meg már azt sem tudom, mit gondoljak...

Ködös reggelek

A napok telnek, de inkább szomorkásan, mint jókedvvel telve, csak egy-egy történés ráz fel minket, hogy ne süppedjünk teljesen bele a mélabús, ködös reggelek hangulatába. Néhány, számunkra kedves ismerős halálhíre hozzánk is eljutott, egyik éppen azután, hogy egy kedves barátommal való levelezésünkre bukkantam, aki azóta már itt hagyott minket.

Zé is egyre hallgatagabb, az édesanyjánál súlyos betegséget diagnosztizáltak az orvosok. Az otthonból, ahová talán az utolsó pillanatban sikerült elhelyeznünk őt, időnként teljesen ellentmondásos híreket kapunk... Nem értjük a miérteket, s így még az elfogadhatót is nehéz elfogadni.

Nem rég értesítettek minket telefonon, hogy Zé édesanyja ma délután hazaköltözött az Úrhoz.