Félixszel

Hallgatagon, kicsit fáradtan bandukolunk a buszpályaudvar felé. Egyszer csak elém lép, majd megszólal:
- Anyuka, nem tudom, hogy képzeled ezt? Nem lesz jó vége ennek a viselkedésnek! Figyelmeztetlek! Húzd meg a határt!
Felocsúdni sincs időm, már mellettem áll, s csodálkozva néz, miért nem indulok...

Kora délelőtt

Írhatnám, de mégsem találom viccesnek, hogy Kamilla lányomat éjjel kettőkor beszállították a megyei kórház sürgősségi osztályára, ahol azóta egy kötelező vérvételen és vizeletvizsgálaton kívül nem történt még semmi.

Ez most nagyon

Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. 

(Böjte Csaba)

Amit már...

... nem szeretek. Amikor egy telefonos ügyfélszolgálat kutyafasza sehol nincs hozzám képest.

Aki elől sosincs rejtve

- Nem jó az új blogod elérhetősége...
- ???
- Mi az? Nap, homok, meg izé?
- Nem is az...
- Nézd csak meg!
- És tényleg... akár az is lehetne.
- Háhá... na ugye.
- Ne kötözködj! Egyébként nem is rossz. Tetszik. Most, hogy így mondod.
- Magyarázd meg!

Tükröm, tükröm

Nem tükörbe nézni nehéz, újra és újra szembesülni egy-egy olyan hibámmal, ami hosszú évek óta jelen van az életemben, vagy amikor olyasvalami lesz nyilvánvaló, amiről azt gondoltam, már régen megoldottam, inkább az rettent meg egy-egy pillanatra azon gondolkodom, ami annyi éven keresztül nem sikerült, azon miképp tudnék változtatni.

Gyereknevelünk

Vajon miért nem tudja azt mondani a gyerek, hogy "igen anya, igazad van", ha felelősségre vonod? Miért nem veszi észre a segítő szándékot? Miért akar folyton-folyvást revolverezni, kibújni a felelősség alól? Miért ordít káromkodva, kikérve magának, hogy kiabálsz vele...?
Egyet elértek a viselkedésükkel, pedig mi csak beszélgetni szerettünk volna velük. Mától jó ideig se mobiltelefon, se wifi.

Ezek a szülők

Anyukám azt mondta, ő bizony észrevette, hogy sosem hagyom békén Zét, aminek az lesz a vége, hogy Zé megelégeli ezt a helyzetet és majd nézhetek, ha magamra maradok. Tegnap úgy "beástam" magam a pincelejáróba egy kis takarítás végett, hogy csak később vettem észre, Zé nyolcszor is keresett telefonon. Mire visszahívtam, már a kapu előtt állt az autóval, hazajött ebédidőben, mert nem tudta elképzelni, miért nem veszem fel a telefont.
Erről ennyit...

Hétvége

A hétvégén anyukáméknál időzve, újra rá kellett jönnöm, sosem válik belőlem igazi "dombvidéki" ember, az Alföldön járva minduntalan ugyanazt érzem, megnyugszik a lelkem, mikor végigtekintek a sík vidéken. Ilyenkor mindig Petőfi versének pár sora lüktet az eszemben szívemben:
"Lenn az alföld tengersík vidékin/ Ott vagyok honn, ott az én világom;/ Börtönéből szabadúlt sas lelkem,/ Ha a rónák végtelenjét látom."
Egyébként családot látogatni hosszú idő után igencsak veszélyes. Anyukáméknál ettünk, apukámnál ettünk, öcséméknél ettünk...

A cicákok maradtak Szolnokon, mert anyukám párja kétszer is elsírta magát ölében valamelyik hízelkedős dorombolóssal... Így aztán Zé úgy döntött, nem hozunk haza egyet sem.

Ne kövezzen meg...

... senki, ha kérhetem.

Mikor rájössz, megint nem gondolkodsz helyesen, az életben újra és újra szembesülsz a
azzal, hogy megint csak másoknak akarsz megfelelni, toporogsz, mint a hülye gyerek, mert nemhogy a való világban, de még a virtuálisban sem mersz lépni, vállalva a kockázatot, hogy magad mögött hagysz valamit, sőt ami ennél sokkal fontosabb: valakiket... Pedig akinek fontos vagy valamiért, az úgy is megy veled. 

Eszter

Néha úgy érzem, egyszerűen csak magamhoz kell ölelnem őt, hogy érezze azt a szeretetet, amire neki is szüksége van. Miután beszélgettünk, meg sem lepett azzal a mondatával, hogy nem tudja miért, de időnként csak miattam jön be órára (E. a tanárom), s úgy érzi, legszívesebben belekuporodna az ölembe... Zé, miután közölte, hogy sosem hitt a reinkarnációban, még előző életében sem, kifejtette, valószínűleg leszbikus szeretők lehettünk valamikor, ő mást el sem tud képzelni. Szerencsére erről Eszternek teljesen más a véleménye. Én meg már azt sem tudom, mit gondoljak...

Ködös reggelek

A napok telnek, de inkább szomorkásan, mint jókedvvel telve, csak egy-egy történés ráz fel minket, hogy ne süppedjünk teljesen bele a mélabús, ködös reggelek hangulatába. Néhány, számunkra kedves ismerős halálhíre hozzánk is eljutott, egyik éppen azután, hogy egy kedves barátommal való levelezésünkre bukkantam, aki azóta már itt hagyott minket.

Zé is egyre hallgatagabb, az édesanyjánál súlyos betegséget diagnosztizáltak az orvosok. Az otthonból, ahová talán az utolsó pillanatban sikerült elhelyeznünk őt, időnként teljesen ellentmondásos híreket kapunk... Nem értjük a miérteket, s így még az elfogadhatót is nehéz elfogadni.

Nem rég értesítettek minket telefonon, hogy Zé édesanyja ma délután hazaköltözött az Úrhoz.

Angliába akkor sem

Kinézve az ablakon, jót mosolyogtam a ma elém került, OV-t feltartott mutató ujjal ábrázoló fotó feliratán (azért kaptok ennyi esőt, hogy szokjátok a londoni klímát). Mert mi magyarok még ebből is...

Elmenni... messzire

Pár hete azon gondolkodtam, miért hatol az érzés a zsigereimen keresztül a lelkem legmélyéig, miért borzolja gyengéden és miért szorítja össze a szívem egy időben... Időnként újra és újra elkap. Ilyenkor mehetnékem van mindenhonnan... Talán épp most kéne kicsit nyugton maradnom? Fejemet a párnába fúrva próbálok menekülni a gondolataim elől. Mindhiába. A levegővétel hangosnak tűnik a szoba csendjében, olyan erősen érzem, hogy valami változni készül. Pedig látszólag minden mozdulatlanul lebeg körülöttünk.  

Mikor először éreztem ezt az érzést, alig vártam, hogy Zé hazaérjen. Valamivel később, mikor belépett az ajtón szinte villámcsapásként értek a szavai:

- Szívem, nem tudom, mi van velem, de úgy érzem, valami történni fog a közeljövőben. Annyira mehetnékem van, nem is tudom szavakkal kifejezni... Elmenni innen, semmire vissza nem nézni.

Azóta "így" élünk. A válasz valahol egy felhőn csücsül, tán épp a fejünk felett.

Nincs címe

Néha eltöprengek azon, miért van az, hogy a mélyebb gondolataimat, érzéseimet már nem olyan szívesen osztom meg másokkal, inkább mindenféle apró-cseprő, lényegtelennek tűnő dologról értekezem.
Pedig annyi minden dúl, vagy éppen ülepszik, csitul, tisztul bennem. Régebben úgy éreztem, nagyon sok kérdésre kell még megkapnom a választ, aztán megtanultam, nincs szükségem arra, hogy kérdezzek, a válaszok vagy ott vannak előttem (sosem hittem az egyre mélyebbre és mélyebbre való ásásban, mert úgy gondolom, minél mélyebbre ás az ember, ott egyre inkább nagyobb a sötétség) vagy egyszerűen anélkül is megkapom őket, hogy kérdeznék, mindet a maga idejében. Mióta ehhez tartom magam, valahogy könnyebb, s sokkal nyitottabb vagyok a változásra önmagamat illetően is. Nem érzem szükségét annak, hogy ezeket a gondolatokat, történéseket kifelé közöljem... Hogy ez jó (számomra mindenképp az) vagy rossz? Időleges vagy végleges állapot? Más mit és mennyit érzékel ebből? Nem tudom.

18+

Hétvégén annyira beégettem magam a tanárom (nő) előtt, hogy kínosnak érzem a holnapi jelenlétem az iskolában... Abba belegondolni sem merek, hogy még hozzánk is hivatalos, mert ő korrepetálja Petrust matekból.

- Füge... Tudod, mire jó?
- Nem. 
- Mire hasonlít?
- Ja, egy herére... Ez érdekes.
- Férfiak számára kitűnő serkentő. Ami benne van?
- Nahát... Spermiumok. Úhh, ez nagyon durva!
- Ugye?
- Az íze azért más... Ööö... Ebből hogy magyarázom ki magam?
- Ebből angyalom, sehogy - válaszolta, miközben sikítva és hol a fejét fogta, hol a térdeit csapkodta bizonyos szavak kíséretében.
Hát ez van.

Vissza-visszatérő

- Zé, én nem tudok aludni, mikor éjszaka dolgozol...
- Ne aggódj szívem, én sem tudok.
- MI???

A már nem kiskorú K. József

Annyira meglepődtem, mikor bemutatkozott markáns, mély hangján az illető a telefonon keresztül:
- K. József vagyok...
- K. József?
- Igen. Chansont keresem. Pontosabban én tudom, hogy te az vagy... (tegez, felismeri a hangom, tehát ismernem kell)
- K. József?
- Nem tudod? (szinte nevet, élvezve a helyzetet)
- K. József? Úristen... Pontosabban, igen... Tudom. Persze... Hogy lehetek ilyen bolond, hogy nem jutott rögtön eszembe! Tegnap volt osztálytalálkozó, s megadták a számom...
Körülbelül harminc éve hallottam a hangját legutóbb, mikor személyesen összefutottunk a város egyik aluljárójának lépcsőjén. Elsős korunk óta szerelmes volt belém. Kitartóan, nyolc éven keresztül. S én sosem akartam erről tudomást venni. Hangosan nevetgélve meséltük az emlékeinket. Ketten fiúk, átjöttek segíteni takarítani nekem és a nálunk nyaraló barátnőmnek, aztán hazajöttek a szüleim, anyám benézett ruhás szekrényükbe, a blúzok tetején ott pihent egy tányérnyi palacsinta... Képtelenek voltunk kimagyarázni magunkat, csak vihogtunk a barátnőmmel eszetlenül, válasz nélkül hagyva anyámat. Vagy amikor az osztálytársnőimmel fürödtünk a tóban, ő pedig hős szerelmesként a partról figyelt minket, észre sem véve, hogy a nap ereje pirosra égette a bőrét, kivéve ott, ahol neki támaszkodott a korlátnak... Még arra is emlékezett, melyik órán hol ültünk a padokban.Gyerekek voltunk. Komoly-komolytalan gyerkőcök. Rég volt. Nagyon rég.
Ő ott volt az osztálytalálkozón. Én nem... Állítólag mindenki hiányolt. Furcsa érzés... Valahol megható. Hogy van pár ember, aki hiányol harminc év távlatából is.

Hortus Hungaricus, s a többi

Jól emlékezetembe vésődött a név: Hortus Hungaricus (további fotók). Bár szerintem mindenkinek, aki először járt ezen a kiállításon. Gyönyörű volt és egyben izgalmas is. Bár Zé erről másképp nyilatkozna. Bennem a harsogó színek kavalkádja, Zében a füstölt csülkös, babos káposzta illata maradt meg.
A hazafelé útból alig maradt meg valami bennem, annyira fájt a lábam az egész napos jövés-menéstől. Este mégsem bírtam magammal, minden erőmet összekapargatva összeszedve "elszaladtam" a pásztorunk leendő menyének leánybúcsújára. Édes és aranyos volt a menyasszony, az este szolid és egyszerű egy pohárka koktéllal. Az általános iskolai osztálytalálkozóról viszont lemaradtam...

Mik derülnek ki...

... egyesekről. Jelen esetben Zéről.
2006-ban az MTV székház ostromának ideje alatt az egyik fővárosi kerületi rendőrkapitányságon történt...

Sikítófrász

Egyszerűen meguntam a havonkénti műkörmöshöz való futkosást, a vele való időpont egyeztetést még inkább. Napokig agyaltam, menjek manikűröshöz vagy intézzem el magam a körmeimet? Hát elintéztem. Lecsiszoltam mindet, majd sikítva hívtam fel Zét, hogy azonnal hozzon valami körömerősítőt a városból, mert hajlik a körmöm, mint a papír, teljesen rosszul vagyok a látványtól. Nagy sokára csak felkenhettem a körmeimre az újonnan vásárolt piros körömlakkot, ami legnagyobb megdöbbenésemre csilli-villi magenta színűvé vált. Zé azt mondja, neki tetszik, bár lehet, csak vigasztalni akar.

Persze ez is egy olyan jelentéktelen dolog, ami csak nekünk, nőknek lehet fontos.

Főhet a fejem

Könyörögtem anyukáméknak a cicák életéért, annyira megsajnáltam őket, meg a fiatal anyjukat is. Most ott van négy rosszcsont, talán egynek akad gazdija, a többi pár hét múlva a miénk lesz. Arról még fogalmam sincs, hová tesszük őket.

Tegnap este

Nem tudom, egyes kamaszok miért gondolják azt, hogy csak úgy válhat belőlük Ember, ha előbb megjárják a pokol tornácát... Mert ki, ha nem ők... Aztán jó esetben rájönnek mégsem ők azok, akik a dolgok felett állnak. Sőt.

Egyébként meg ilyenkor dühöngök, hogy lehet ilyen tetű, gerinctelen féreg az, aki... Igen, dühös vagyok. Győzöm helyére tenni a gondolataimat. Mert tudom én, Isten kezében van minden és ő majd egyszer számon kéri és elrendezi...

Úgy tűnik...

... ez egy ilyen nap.
- Negyvenöt éves vagyok. Zé, öregszem...
- Dehogy, szívem! Hogy mondhatsz ilyet? Fiatal vagy még! Na persze, nem hozzám képest...

Mikor elérkezett a negyvenedik születésnapom, annyira hihetetlennek tűnt, hogy nem maradhatok örökké harminckilenc. Kézzel-lábbal tiltakoztam a négy x ellen.
Most... a negyvenötödiken, egyszerűen csak meg vagyok illetődve.

Kora reggel

... avagy szőke (de okos) és "ügyintéz".
- Akkor te most mész az okmányirodába, ugye?
- Aha!
- Itt vannak a születési dátumok!
- A tiéd is rajta van?
- Nem, az nincs. Miért nem tudod?
- Hát... Most hirtelen nem jut eszembe...
- Ráhelka! Ma van, érted, ma van a születésnapom! Ma...
- Úhh! Jajjj! Ne haragudj! Tényleg? Boldog születésnapot! Bocsi, de nem néztem ma még a fészbukot... (röhög... én is, mert annyira...)

Jövőre rizst...

Hiányzott... komolyan hiányzott már. Legutóbb délelőtt esett, meg éjjel, meg tegnap, meg azelőtt... Pedig én beszedtem a ruhákat. Igaz, csak ma.

Felmérés

Kérdés: 

Hány foga van a lónak?

Válaszok:

a, 22

b, 36

c, Egy sem.

Félix válasza: 
Ajándék lónak ne nézd a fogát!

Nem tudom, mit is mondhatnék erre szülőként... Volt olyan kérdés is, miért táncolnak a méhecskék. Kérdezem a gyereket:

- Na, miért?

- Nem tudom. Partytime van?

Nem irigylem a pedagógusokat. 

Szeptember 3.

Reggel.
- Anya, beírnád, hogy kettőkor hazajöhetek a suliból?
- Miért szeretnél hazajönni?
- Mert nagyon fáradt vagyok.

Majdnem keserédesből kutyázás

Már napok óta érzem az ősz fáradt jelenlétét az ablak alatt, szinte észrevétlen teríti be a tájat. A kitartóan kopogó esőcseppek is, mintha a csak tudatomba akarnák vésni, vége az idén szeszélyes, gyümölcsillatú nyárnak.
Vártam már a tanév elejét, megnyugodni látszott körülöttünk az élet, aztán nem várt történések miatt napokig csak aggodalmaskodtam, de szép lassan mégis megoldódnak a dolgok, s megy minden a maga útján.

Annyi mindenről írnék, de az oktalan állat a kutya ki-kizökkent a gondolataimból, kinn vinnyog, nyüszít, szinte toporzékol az ajtó előtt, már öt perc sok neki a kora őszi, hűvös éjszakában. Felbőszít ezzel, komolyan! Nesze neked keserédes életérzés, meg írhatnék! Úgy tűnik, az ebről szól ma az este, meg a fehér szőnyegbe belekent kutyaszar kutyakaki kisikálásáról...

Paparazzi

Zé alattomban készített rólam néhány fotót még a Balatonon, amiket csak pár napja mertem megnézni. Igazából nem is az rettentett el, hogy mekkora a seggem fenekem a képeken, hanem az, hogy a hátsómhoz képest milyen kicsi a kezem.
Holnaptól vad bogyókon és almaecetes, citromos uborkalén fogok élni...

Rend a lelke mindennek

Miközben a nagyobbik fiamat költöztettük, addig itthon a kisebbik rendet tett az asztalomon, elpakolta az edényeket a mosogató tálcáról, rendet tett a nappaliban... Csak később,  fürdésnél vettem észre, hogy a tusfürdők és a samponok is élükre állítva sorakoznak a fürdőszoba polcán.

Való igaz, ő az egyetlen gyermekem, aki szó nélkül, akár minden este elteszi a fogkefémet és a fogkrémet a helyére, amit a fürdőkád szélén felejtek rendszerint.

Hazafelé

Ha harc, hát...

Ma akárhányszor mentem ki a kertbe dolgozni, eleredt az eső. Aztán mégsem az esőcseppek, inkább a szúnyogok kergettek vissza a lakásba. Estére bentre is jutott szép számmal belőlük. Zé azóta egyoldalú kommunikációt folytatva velük, az ágyon ugrálva ide-oda csapkod a törölközőjével, egy-egy sikeres akciót gúnyos felkiáltással "ünnepel".
Néha az az érzésem, Zé azért tudott beilleszkedni ebbe a családba, mert ő sem teljesen normális.

Valamit tud

Mondtam Fixinek, keresse már meg annak a bögrés, mikrós sütinek a receptjét, amit most azonnal és öt perc alatt... Megtalálta.

Herőce

A nagymama mindig bosszús volt, ha nem lett hólyagos a tészta sütés közben.
- Elrontottam, biztos rossz volt a tejföl - bosszankodott. Akármilyenre is sikerültek, kihűlni sosem volt idejük.
Amikor először említettem másoknak, hogy mennyire szeretem a herőcét, mindenki furcsán nézett rám, miközben bizonygattam, ha már fánkokról beszélgettünk, hogy az általuk ismert csörögefánkot hírből sem ismerem.
Jóval később tudtam meg, hogy a kettő egy és ugyanaz... állítólag. Még ma sem vagyok benne biztos.

Kiss in Blue

Napok óta el vagyok varázsolódva Boris Blank (Yello) és Heidi Happy dalától. Nem is értem, azelőtt miért nem...

Konyharuha és hajgumi

Mikor megláttam azt a képet Kamcsi mobilfotói között, már nem csodálkoztam a múltkori kis kalocsain.
- Te, mit csinál itt ez a gyerek?
- Nem látod? Olvas...

Dilemma

S újra felvetődött bennem a kérdés, vessek véget az írásnak, vagy kezdjem újra máshol?

Őszillatú nyár

Idén, ma reggel éreztem először, hogy ősz illata van a nyárnak.

Kellett már

Annyira hiányzott már, hogy ne csak elszáguldjunk mellette, hanem leüljünk a partjára, bámuljuk az égen úszkáló felhőket, belefeledkezzünk a távoli hegyek kékjébe, a sirályok vijjogásába...

Újjászületni víztől

"Monda néki Nikodémus: Mi módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?
Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek."
(János 3.5-7.)
Több, mint egy éve vár Zé arra, hogy megtörténjen.
Miután csütörtökön újabb visszautasítást kaptunk a gyülekezet részéről (most épp azt, hogy a pénteki napon lehet csak szó bemerítésről, Zé kedvéért nem tudnak újra összeterelni százötven embert szombatra), nem akartunk várni, más megoldást kerestünk. Épp a megfelelő embert hívtuk, épp a megfelelő időpontban. Percek alatt megbeszéltünk mindent. Ma délután négy autóval indultunk a Balatonra, három ember született újjá... Mert így is lehet. Tisztán és sallang mentesen, nem keretek közé szorítva, hanem egyszerűen csak hitből.

Búcsú

Kedveltem édesapám kedvesét, bár nem találkoztunk sokat, inkább csak telefonon nyújtottuk hosszúra a perceket. Szerettem a kedves mosolyáért, a nyitott szívéért, tiszteltem a tudásáért. Rendkívüli ember volt, aki csodát tett apámmal is. Most mégis el kellett mennie, valamiért előre nem jelezve... végleg.

Jaj, úgy élvezem én...

Először még élveztem az arcomba hulló langyos esőcseppeket, de egyszer csak nyakamba zúdult az "égi áldás",  megszaporázva lépteimet, aggódva tekintgettem az ég felé. Esernyő? Ugyan, minek az nekem? Reggel még ezt mondogattam magamnak. Most meg úgy tűnt, mintha az autóbusz megállója mérföldekre távolodott volna tőlem. Futottam, ahogy a lábam bírta, át-átszökkenve az aszfalton gőzölgő fekete tócsákon, nem törődve a zuhogó esővel. Na, most ezt húzzuk át... Próbáltam én futni, miközben bokáig merültem az útszéli pocsolyákba, meg a járdán lévőkbe is, miközben a hátamon a fehér blúzt szép pirosra színezte a frissen festett hajamból kioldódó lé, a farmernadrágom térdig keményedett a víztől, a cipőmben akár halakat is úsztathattam volna. A sálamat a táskámra terítettem, hogy legalább a füzeteim védjem, mindhiába.
Mikor hazaértem, a kutya még ugatni is elfelejtett örömében, látva, ahogy egy pillanat alatt hatalmas tócsa kerekedik körülöttem, szűkölve rohant a helyére. Azt sem tudtam, mit ráncigáljak le először magamról. Délelőtt még a fülledt meleg miatt dőlt rólam a víz, most meg az eső miatt...
Mindezt persze röviden is leírhattam volna. Szépen, magyarosan kifejezve magam, szarrá áztam.

Egyszerűen nem értem

Vannak az életben megmagyarázhatatlan dolgok. Mint például, hogy került ma a tízórai fasírtos szendvicsem mellé egy hóvirág?

Értékelés

A tegnapi dolgozat értékelése:
"Angyalom! Figyelni! Kiválót várok Tőled! Azért gratulálok!"
Most akkor tanulhatok.

Mese

- Zé, mesélj nekem valamit!
- Mit meséljek?
- Valami egyszerű is jó lesz!
- Hát jó. Volt egyszer egy szegény ember, annak két fia. Éltek, éldegéltek szegényen egy kis házban, egyszer csak lezuhant a házukra egy bomba...
- De Zé! Ez nem jó mese, valami vidámabbat mesélj! Ez annyira szomorú.
- Vidámabbat? Rendben. Volt egyszer egy szegény ember, annak két fia. Volt a pincéjükbe egy nagy hordó, teli borral. Lementek, jócskán ittak belőle, jó kedvük kerekedett. S akkor jött a bomba...
- De Zé! Ez nem vidám...
- De ők vidámak voltak, nem éreztek semmit az egészből...
- Nem, nem. Egy pozitív mesét kérek!
- Jaj, szívem! Volt egy szegény ember, annak két fia...
- Már megint?
- Igen, de ne szólj közbe! Szóval volt egy szegény ember, annak két fia. Egyik nap találtak egy hatalmas gödröt a házuk mellett, az alján sűrű, fekete folyadékkal.
- Olaj volt...
- Ne szólj közbe! Arra ment egy gazdag ember, aki felkínált a szegénynek egy csomó pénzt a házért. Az el is fogadta, beköltözött a gazdag ember házába, a gazdag pedig előre dörzsölve a tenyerét a szegény emberébe. Aztán jött a bomba...

Ember és ember között...

Megkérdeztem valamit egy nadis ismerősömtől, de annyira lekezelőnek és falsnak éreztem a hangját, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor "lerázott". Mégsem esett jól, mert ez utóbbit nem először tapasztalom nála. Hirtelen nem is tudtam, mire vélni a viselkedését*, teljesen másnak ismerem őt, rögtön belém nyilallt egy régi ismerős véleménye: a nadisok mind elszállnak maguktól egy idő után.
Nem sokkal később felhívtam egy nagyon kedves, szintén nadis barátomat, elmeséltem neki, mi történt, hogy értetlenül állok az egész történés előtt. Szinte simogattak a szavai, derű volt a hangjában, anélkül, hogy rákérdeztem volna, a kérdésemre is választ kaptam. Sokáig beszélgettünk, időnként bele-bele kuncogva a telefonba a gondolataink kicsiny darabkái helyet cseréltek. Jó érzés volt... komolyan jó.
Annyira kedvem lett volna szorosan magamhoz ölelni és megköszönni azt, ami ő, s ami én lehetek általa.
Igen, azt hiszem, az igazi pránanadi erről is szól, nem csak a "fizikáról".

Kis kalocsai

- Fixi! Te tudod, mi van a fejeden?
- Persze.
- De... miért van ott?
- Mert kényelmes.

P. János és a youtube

Sokan vannak, akik rejtőzködnek a neten, nem regisztrálnak sehová, a közösségi oldalakat is messziről kerülik. Mégis vannak ismeretlen ismerősök, akik által ismertté válnak anélkül, hogy tudnának erről. Ilyen például János (a gyülekezetünk pásztora) is. Az igazat megvallva, cseppet sem bánom, hogy a prédikációja által mások is megismerhetik. Végtelenül nagyszívű ember, telve szeretettel, türelemmel.

Persze, azt is meg kell említsem, ő adott össze minket április tizennegyedikén... 

Valami zörgött

Zé mondta, hogy próbáljam összeszedni magam, mire hazaér, ha el szeretnék jutni a piacra. Így reggel hat órakor ott ücsörögtem az ágy szélén fél árbocra ereszkedett szemhéjjal, mosolyt grimaszolva a szám szélére. Nem kellett könyörögnöm, hogy bújjon mellém, lophattam még egy-két álmos órát magamnak. Egyszer csak kinyitotta a szemét, rám nézett, s cinikus vigyorral az arcán megjegyezte:
- Tudom, hogy kíváncsi vagy, mi zöröghet a szatyromban!
Mire feleszméltem, s visszakérdeztem, addigra már újra hortyogott. Sosem fogom megtudni, mi zörgött a szatyorban.