Kirándultunk

Pünkösd vasárnapi kirándulásra invitált a helyi baptista közösség egy kis csoportjának vezetője. Naná, hogy elfogadtuk!
A három kicsi jött velünk, látom rajtuk, mennyire jót tett nekik, hogy kicsit kimozdultunk a négy fal közül ily módon. Mi is felszabadultunk a mindennapok terhe alól, jó volt megosztani a gondolatainkat másokkal. Hiányzik ez az életünkből. Hiányoznak az emberi kapcsolatok... Nem igazán vettük ezt észre eddig, mert jó kettesben. Én a válás után szakítottam meg a régi ismerőseimmel való szorosabb kapcsolattartást, Zé miattam hagyta maga mögött azt a pár embert, akikkel jóban volt. Nem is igazán törekedtünk arra, hogy ismeretségeket alakítsunk ki, megelégedtünk azokkal a barátokkal, akik fel-felbukkantak az életünkben. De azért most érzem, szükség van arra, hogy emberek közé menjünk. Magunk miatt is.

Vajon mennyi eszünk van?

Mert csak nekünk van annyi eszünk, hogy este tízkor még neki állunk kapros, túrós batyut és kakaós csigát sütni. Éjfélre lett kész az utolsó adag. De sebaj, így legalább nyomon követhettük az Eurovíziós dalfesztivál döntőjét, amiből kiderült, amit eddig is tudtunk: Európa nem szeret minket mostanában.

Végül is semmit

Zével nincsenek titkaink egymás előtt. Ha valamelyikünk a gép előtt ül, megnézi a másik dolgait is, ha éppen eszébe jut. Ma beléptem az egyik közösségi portálra Zé accountjával, hátha van levele vagy ilyesmi. Épp egy volt kollégája által feltett, nyílt felhívást olvastam, mikor belépett  a szobába.
- Hát te mit keresel itt drágám?- húzta fel a szemöldökét, mintha rajtakapott volna valamin.
Nem is értettem a reakcióját. Semmit. Végül is semmit. Eddig azt hittem, ez így van jól. Mindenesetre holnaptól másképp lesz. S igen, nagyon meg tudok bántódni ilyesmin.

Csak egy kis kert

Sosem gondoltam volna, hogy az ember más számára jelentéktelen dolgok miatt képes boldognak érezni magát. Például mikor látja, kicsiny kertjében hogyan növekednek a pár hete elveteményezett zöldségek... Mert ugye, az ember munkájának a gyümölcse... Akarom mondani, zöldsége...
Miért írtam, hogy más számára jelentéktelen dolog?  Ha azt írnám, boldognak érzem magam, mert együtt töltöttem egy szerelmes hétvégét Zével, arra inkább felfigyelnének az emberek. Vagy boldog vagyok, mert vettünk egy lakást a Budai-hegyekben... Arra is felkapnák páran a fejüket. Sőt arra is, ha holnap elutaznánk Indonéziába. De nekem csak egy kicsiny kertem van, semmi több. Volt már máskor is, nagyobb is. Még sem szerettem. Most ezt igen...
Aztán majd valamikor Zével együtt töltünk egy hétvégét, ami csak a miénk, veszünk valahol egy kis házat, ahol nagyobb kertünk lehet és talán azt is megtehetjük egyszer, hogy elutazzunk valahová hosszabb időre.

Gubancolok (R. D. Laing után szabadon)

Nem tudom, miért gondolja azt, hogy nem tudom, hogy ő tudja, bár azt gondolja, hogy nem tudhatom, hogy tudja; a tetejébe megkérdez más valakit, hogy ő tudja-e, persze az azt válaszolja, hogy nem tudja, holott tud róla. Ő látja a másikon, hogy nem igaz, hogy nem tud semmiről, de elárulja neki, hogy tud róla, de én ezt nem tudom, nekem meg elmondja, hogy tudja ám, hogy az a másik tudja, amiről azt mondja, hogy nem tudja, amiről ő sem tud; én pedig tudom, hogy ő tudja, de ő ezt nem tudja.

Vörös tincsek

Hogy elkerekedtek Zé szemei, mikor megkérdeztem a fodrásztól, hogy lehetne piros csíkokat varázsolni a barna hajamba! Pedig én csak úgy kérdeztem... Nem azért, mert szeretnék olyat. Mindenesetre hazafelé Zé vett egy újabb barna hajfestéket... Még mielőtt hosszasan elgondolkodnék a lehetőségen.

A hajam szörnyű lett, nem vagyok elégedett. De az is lehet, hogy a fejemmel van baj, amin már semmiféle frizura nem segít. Most legalábbis így érzem.

Lujzi

- Na gyerünk Lujzi, indulás! - noszogatott Zé, pedig én már útra készen álltam a nappaliban.
Számomra rejtély, miért aggatják rám az emberek időről-időre épp ezt a nevet? Még Zé is...

Még mindig...

Tudom, hogy az úszás nagyon egészséges és fogyaszt is, de ezt a sportot nem az udvarunkban szeretném gyakorolni, hanem inkább nyáron a Balatonban... Bár, ha továbbra is így esik...

Ez így nem mehet tovább

Míg a konyhában főzőcskéztem, Zé orvul készített rólam pár fotót. Miután megnéztem és töröltem mindet, felhívtam a fodrászomat, valamint elhatároztam, hogy holnaptól nem eszek egy falatot sem... Na jó, tudom ezt nem lehet, de a kenyérfélék mellett a húst is száműzöm az étrendemből egy időre. A csokit csak azért sem...

Amikor a vízalattjáró

Történelem dolgozatban: vízalattjáró = tengeralattjáró (Petrus)

Csak esik

Ma egész nap csak esett és esett, miközben anyukáméknál az ország másik felén süt a nap. Kinézve az ablakon, olyan érzésünk volt, mintha a házunk előtt rohanó patak mosná sietősen az útját, pedig csak a vízelvezető árok telt meg. A kertben szépen lebegnek a frissen kinőtt fűszálak a vízben, s "remény kelt szívemben" talán a parkból átmentett bodzabokor is felelevenedik az eső hatására.

Anyák napja az iskolában

Idén még eszébe jutott a negyedikes kisfiam tanárainak - ha kicsit késve is, hogy anyáknapi ünnepséget szervezzenek az iskolában. Nem nagyon tetszett a dolog, mert bizony én nem szeretem nézni, ahogy versmondás közben elbőgik magukat a gyerekek, mire anyukák meghatódva fújják orrukat szétmálló papírzsebkendőkbe, majd az aláfestő zenét túlharsogva, könnyeiket törölgetve rázendítenek a nagymamák is. A tanárok csak a végén következnek, örömmel nyugtázva, hogy elérték szándékukat, mindenki szíven talált manipulatív szándékuk.
Különben is a gyerekem már anyák napján megölelgetett és én szokás szerint meghatódtam. Itthon. Megy ez nekem így is. Nem kell a "kollektív tudat". Azt azért elismerem, kár lett volna kihagyni, ahogy Fixi odajött hozzám széles vigyorral az arcán:
- Anyukám, te nagyon szigorú vagy! De mégis kedves és lelkiismeretes! Te vagy a legjobb dolog az életemben!
Mit is mondhatna ilyenkor egy anya?

Ezek után meg sem kellett volna lepődnöm, mikor ma reggel megpillantottam az íróasztalomra helyezett capuccinót tejszínhabbal és eperrel, amit számomra még hajnalinak számító időpontban ő készített. Én mégis meglepődtem.

Fenyőszörp és bodzás kalács

- Most azért büszke vagy magadra egy kicsit? - kérdezte Zé, mire én csak rázta a fejem.
Pedig az vagyok egy ici-picit, mert soha nem készítettem még fenyőszörpöt (avagy mézet, ki hogyan nevezi), pedig már több éve tervezgetem. A bodzás kalács pedig nem készült volna el Zé segítsége nélkül, így most ő is büszke lehetne magára, mert nagyon igazán különleges lett a tésztába kevert virág ízétől. Én büszke vagyok rá...

Bodzavirágos kalács
Hozzávalók:
1 kg finomliszt, 5 dkg élesztő, 6 dl tej (kb.), ízlés szerint cukor, 250 g margarin, 1 tojás, 1 tk citromlé, 8-10 fej bodzavirág
A hozzávalókból könnyű, kelt tésztát készítünk. A második dagasztásnál adjuk hozzá a bodza virágait. Formába helyezzük a tésztát, majd ha újra megkel, kisütjük. Mikor pirosodni kezd a teteje, vaníliás cukros tejjel megkenjük és pár percre visszatesszük a sütőbe.

Fenyőszörp
Hozzávalók:
friss fenyőhajtás, víz, cukor, esetleg egy citrom leve (elhagyható)
A fenyőhajtásokat megmosom, egy lábasba teszem és annyi vizet adok hozzá, hogy az ellepje. Körülbelül egy órán keresztül főzöm. Másnap átszűröm a főzetet, a leszűrt léhez annyi cukrot (sima, nád- esetleg nyírfacukor) teszek, ami megyezik a lé súlyával (én kevsebbet tettem kicsivel). Újra főzöm, míg méz sűrűségű és színű nem lesz. Üvegekbe töltöm.

Eukaliptusz és koala

- Szimbiózisban élünk.
- Mi? Hogy élhetnénk abban?
- Hát mondjuk, én vagyok a fa...
- Mikor megismertelek, akkor hívtalak faembernek*.
- Eukaliptuszfa vagyok.
- És én mi leszek?
- Te meg egy koala vagy. Rajtam csüngesz egész nap, én látlak el táplálékkal...
- Rendben, de miért jó ez neked? Ez még nem szimbiózis.
- Hát ez az... De csak én adhatok neked táplálékot, tőlem függ az életed.
- Nem tudnék másra rászokni... Ha te nem lennél... Ez kegyetlen, nagyon kegyetlen!
- Cserébe semmit nem kérek tőled, csak annyit, legyél velem.
- Na jó, a koalák aranyosak... Nem lehetnék inkább fagyöngy?
- Szívem, a fagyöngy mit is tesz a fával?
- Élősködik rajta... Jaj hülye, én nem akarok élősködő lenni! Nem úgy értettem.
- Te mondtad, te mondtad...
- Na jó, legyek inkább koala, inkább csüngök rajtad, meg kapaszkodom beléd...

*Faembernek hívtam egy fantasztikus novella szereplője után, aki sosem aludt. Nappal hatalmas, árnyat adó faként susogtak lombjai egy parkban, éjjel emberré változva sétált a fák alatt. Egy nap felbukkant egy nő, akinek lénye elbűvölte. Zé is keveset aludt, mielőtt megismerkedtünk, sokszor rótta az utcákat magányosan, valakire várva.

Bodza és akác

Délután autó híján, elcsábultunk a közeli parkban. Kezünkben kosár, a kosárban olló, s természetesen a fényképezőgép.
Így most az asztalon szárad a bodza, illatozik az akác. Szirupban ázik a bodza virága (szörp lesz belőle) és holnap a gyerekek már ihatják a belőle készült üdítőitalt is.
A szívünkben pedig ilyenkor még inkább erősebb a vágy, hogy idővel magunk mögött haggyuk a városi életet és a természet  mindig az életünk része legyen kapun kívül és belül is. Azt hiszem, senki nem érti igazán, ami történik velünk... Pillanatnyi hóbortként fogják fel.
Egyszer egy barátom azt mondta, miután elmeséltem neki a vonatok fotózásával kapcsolatos élményeimet:
- Akit egyszer megcsap a mozdony füstje...
Akkor igaznak kell lenni annak is, ha egyszer valakit elkap a vidék levegőjének sodrása...  vagy valami ilyesmi. Vagy ahogy Zé fogalmaz:
- Akit egyszer megcsap a trágya igazi illata...
Maradjunk a sodrásnál...

Akit Zolinak

Annyira megijedtem, mikor beleszólt a telefonba:
- Szia! R. Zoli vagyok.
- Zoli? Ne haragudj, de nem tudom, ki lehetsz... Tudnom kell, ki vagy?
Magamon éreztem Zé kérdő tekintetét, miközben őrült sebességgel pörgettem az információkat az agyamban. Nem, nem ismerek ilyen hangfekvéssel senkit, akit Zolinak hívnak. De akkor ki lehet?
- Az vagyok, akinek mailt írtál a közelmúltban.
Istenem segíts, milyen Zolinak írtam én levelet a közelmúltban? Eszembe sem jutna ilyen Zé mellett. Vagy számára a közelmúlt sokkal régebbi időpontott jelenthet? De akkor sem leveleztem senkivel, akit Zolinak hívnak. Ez a hang ismeretlen. Míg ezeken gondolkodtam, láttam, amint Zé megemeli a szemöldökét, elhúzza a szája szélét. Hát ez szuper, mit gondolhat rólam?
- Zoli, ne haragudj! Nem tudom, ki vagy!
- Annak a gyülekezetnek vagyok a vezetője, amelyik...
- Miért nem ezzel kezdted? A frászt hoztad rám...
- Azért nem kell megijedni, - mosolygott a vonal túlsó végén - csak azért kerestelek, hogy akkor leüljünk beszélgetni, ahogy kérted?
Innentől kezdve már simán ment a beszélgetés. Az esküvő, a gyerekek, a család... Majd beszél a feleségével és egyeztetünk egy időpontot. Zé hallva a beszélgetést, megnyugodott. Semmi vész, lassan megtanuljuk a múltunk már nem "üldöz" minket.

Rád vagyok utalva

- Azért sem szeretném, hogy lefogyj, mert félek attól, hogy akkor valaki el akar majd venni tőlem... Én így is szeretlek. Nem akarlak elveszíteni, érted?
Úgy ültem az ágy szélén, mint aki sokkot kapott. A szavak elakadtak a torkomon, képtelen voltam megszólalni. Nem értettem Zét, hogy mondhatott ilyet. Ennyire önző lenne? Ennyire nem bízik meg bennem? Egyáltalán mi történik most? Mi van ezzel az egész francos világgal?
Hetekkel később egy barátnőmmel beszélgetve ébredtem rá, hogy köztünk is valami olyasféle történik most, mint köztük az évek folyamán. Teljesen kiakadtam a felismerésen. Zé olyan szinten törődik velem, hogy szép lassan eléri, hogy mindenben rá legyek utalva, létezni se tudjak nélküle. Napokig emésztettem magam, mire beszélgetni mertem vele erről.
- Tudom, hogy szeretsz. De te azt szeretnéd valahol, hogy én teljesen tőled függjek. Szerinted ez normális?
- Lehet, hogy nem... Szívem, te azért függsz tőlem ennyire, mert hagyod, mert valahol ez neked tetszik. Szerinted ez normális?
- Nem. Ez egészségtelen... De valahol tényleg jó. Tényleg szeretem, hogy így óvsz, meg gondoskodsz rólam... Mert eddig soha senki nem tette.
- Na látod! Azért teszem ezt, mert szeretlek...
- Jó, értem én, de kell egy kis önállóságot hagyni a másiknak!
- Ha akarod, megkapod...
Nem is igazán foglalkoztam többet a dologgal, míg nem egyik nap Zének be kellett mennie a városba. Nélkülem. Olyan ez néha, mintha Zé az ország másik végében tartózkodna már hetek óta. Nem is tudom, mi lenne velünk telefon nélkül... Mikor mondta, hogy már a buszmegállóban áll és nem sokára indul haza, én nem is gondoltam arra, hogy még egyszer megcsörgessem, valami mással foglalkoztam. Az utcából hívott:
- Húsz perce nem kerestél... Mit csinálsz közben?
Alig bírtam visszafojtani a röhögést vagy tán nem is bírtam. Mert függünk. Nem csak én tőle, ő is tőlem. Hogy ez egészséges-e? Nem tudom, de most így jó. Vagy mégsem?

Valahogy így vagyok...

Luisa Gelts neve semmit sem mondott számomra, míg meg nem ismertem a csendélet fotóit. Virágosak, finomak, lágyak, könnyedek... szemet gyögyörködtetőek. Nőknek valók.
Húsz évesen rajongtam a letisztult formákért, mindent száműztem magam körül, ami giccs. Míg később rá nem jöttem, hogy szükségünk van rájuk, tőlük válik igazán otthonossá a környezetünk. A mi apró mindennapi giccseink. A szemet sokkal jobban magukra vonzzák, mint az egyszerű, semmit nem mondó formák. Emlékszem, anyukám mímelt felháborodására, mikor meglátta a konyhánkban az első cserépkacsákat a szekrény polcán. Azóta ő is telepakolta a nappalijukat a nagymamától örökölt porcelánokkal. Vajon miért?
Valahogy így vagyok Luisa Gelts fotóival is.

Nem szeretnék beszélgetni

Túl vagyok a nagylányommal való beszélgetésen, aminek következményei a részemről: migrén, rosszullét, félnapos kényszerpihenő xanaxszal, valamint sírástól bedagadt szemek. Többet nem szeretnék beszélgetni. Majd egyszer megérti, amit el szerettem volna mondani neki.

Fázósan

Az egy dolog, hogy mostanában alig fotózom. De hogy egy bizonyos közösségi portálon még mindig télikabátban és állig érő, kötött mellényben virítok, mind ezt csak azért, mert valamikor decemberben egy akkor még ismerős kommentet fűzött a porfilképemhez: túl kivágott a blúzom, nem fázok? Igaz, hogy a kép már két éve ott volt, és hát nem is tudom, de még egy fotóm sem reklamált, hogy fázik... Ellenben velem, hisz most is napok óta fagyoskodom, újra vastag, bolyhos zoknival a lábamon alszom és éjszakánként egy-egy villanás erejéig átfut az agyamon a gondolat, hogy orozhatnám el Zéről a takarót, hogy ne vacogjak a paplanom alatt. Persze ennél jóval egyszerűbb odabújni Zéhez, a mellkasához préselni az arcom, szusszanni kettőt, mert ez kell ahhoz, hogy "öntudatlanul" is nyugtázza ott maradok, s ilyenkor ösztönösen nyúl felém, hogy a karjaiba szorítson.

Nyugalmat szeretnék

Úgy örültem, mert naivan azt gondoltam, túl vagyunk azokon a napokon, mikor a gyermekeim feszültebbek és fáradtabbak az éppen aktuális dolgozatok és érettségik miatt. Rachel szerdán emelt szintű történelmet, Máté csütörtökön előrehozott angolt írt. Az egyik nap Petrus jött haza bőgve egy rossz jegy miatt, másik nap Kamcsi telefonált zokogva, hogy igazaságtalan volt a tanár (valóban az volt), rosszabb jegyet adott és így nem lesz dicséretes ötös magyarból.
Hétvégén reméltem, hogy mindenki megnyugszik egy kicsit, erre ma úgy egymásnak estek, hogy már-már attól tartottam be kell avatkoznom a dolgok menetébe, bár egy-két beszélgetés így is várat magára.

Almás rácsos

A kelt almás rácsos fortélyait kitől mástól is leshettem el, mint anyukámtól? Ő pedig az édesanyjától tanulta, aki a dédnagymamától látta és így tovább. Segítségünk mindig akad az elkészítésében, a skacok nem csak kicsiként, de kamaszként is szívesen gyártják egymás után a "kígyókat" a süti tetejére. Lisztezik, gyúrják a tésztát, megkenik tojással a tetejét, hogy mielőbb a sütőbe kerülhessen.
Aztán egyszer majd ők mesélik a gyerekeiknek:
- Ezt még anyától tanultam, aki...

Kaktusz

Virágzik a karácsonyi kaktuszunk. Ilyenkor.

Rákóczi katonái

Már napok óta az járt a fejemben, hogyan menthetnénk meg Rákóczi lovas katonáit. Tudtam, hogy a professzor ez ügyben hívat magához.
- Tudja aranyom, én elbújtattam ám párat a huszárok közül!
- Professzor, az hogy lehet? Hisz maga ebben az apró szobában él, szinte ki sem mozdul...
- Tud titkot tartani? - nézett rám kérdőn a szemüvege mögül a porfesszor. Őszülő, kopaszodó fején egy pillanatra megcsillant a kintről beszűrődő fény, miközben előre hajolt. Néztem a kis öregembert, hirtelen nem értettem, miért engem tisztel meg a bizalmával. Percek telhettek el, mire meg mertem szólalni.
- Nem árulom el a titkát professzor!
Az öreg a szoba homályos, sötét sarkában lévő íróasztalhoz lépett, majd kihúzta a legalsó fiókot. Régi papírok, füzetek sorakoztak egymás felett. Mit akarhat velük? Egyet sem vett elő, egyszerűen csak felemelte őket a sarkuknál fogva. A kezével intett felém, jelezve, most ne szóljak. Közelebb léptem. Hirtelen dohos szag csapta meg az orrom. Vastag penészfoltok tarkították a fiók alját. Mozgó, lovas huszárokra emlékeztő alakzatok. Te jó ég, ezek ők! Ezek a lovas katonák! Szinte fuldokolva menekültem a szobából. A professzor a fiók aljába rejtette el a számára oly kedves katonákat. De hisz ők már sosem kelnek életre. Hogy lehet, hogy ő ezt nem látja?
Hirtelen kinyitottam a szemem, már hajnalodott. A szobánk sarkában álló íróasztalra néztem. Pont úgy néz ki, mint a professzor asztala a múzeumban. Az ablakon beszűrődött a fény, hajnalodott. Milyen jó, hogy csak álmodtam...

Jázminbokor kihajlott...

Már nagyon vártam, hogy kinyíljon a jázmin a kapunk mellett. A zöld levelek szinte teljesen eltakarják a kertet a kíváncsi tekintetek elől,  hófehér, finom erezetű virágai mégis hívogatóan csalogatnak a sárga bibékkel, nem beszélve az émelyítő illatról, amit a késő esti szellő sodor magával. Az ég kékje felé nyújtózkodó ágak a magasba csalják a tekintetem, s valamiért mindig mosolyt csalnak az arcomra.

Vörös már sosem

Barna lettem. Végérvényesen eltűnt a férfiszívekkel játszadozó, mások által dögösnek tartott vörös, akivel a férfiak flörtölhettek, akit meg akartak szerezni, magukévá szerettek volna tenni; akire a nők haragudtak, akiről "véleményük" lehetett, akire titokban irigykedtek, akitől tanácsot kértek, s csalódottak voltak, mert nem kaptak. Sokan hittek mást rólam, mint aki vagyok. Mert láttak dolgokat, mert hallottak valamit.
Van egy rossz és egy jó hírem. A rossz, barnaként is az maradtam, aki eddig voltam. A jó, sosem voltam az, aminek gondoltak.
S közben eszembe jutott, hogy többé nem aktuális az annak idején leadott, de máig emlegetett hirdetésnek szövege sem (rövidnek és hatékonynak kellett lennie), amit az Álláskereső klub foglalkozásain ötlöttem ki:
"Jó megjelenésű, csinosan telt hölgy várja azon munkaadó jelentkezését, aki szívesen alkalmazná teljes munkaidőben nem csak adminisztratív feladatok ellátására.
Ajánlatokat *vörös démon* jeligére a kiadóba kérek."
Kínomban röhögcséltem a megírása közben, semmi kedvem sem volt az egészhez, de legalább a felolvasásával szereztem néhány derűs percet a többiek számára.

A Kert

- Szétszórtam az összes fűmagot, gazoltam, öntöztem, a járda is kész, mindent elpakoltunk. Kész vagyunk!
Tegnap este, mint később kiderült naivan, ezekkel a gondolatokkal bújtunk ágyba. Hajnalban félálomban hallgattam az ablakon kitartóan kopogó esőcseppeket, örültem nekik. Aztán valamikor nyolc körül Zé csodálkozó kiáltása ébresztett fel, pár óra alatt megtelt a kétszáz literes hordó vízzel. Nem csak megtelt, de meg is süllyedt a ház felőli oldala, körülötte pedig mindenütt állt a víz, pedig úgy méricskéltük, ez a kert legmagasabb pontja. Az orgona virágai valamiért nem nyíltak ki, szinte valamennyi kókadtan lóg. Nem értjük miért. Le sem tagadhatjuk, hogy kezdő kertészkedők vagyunk... De a sok zöld látványa kárpótol minket. A zöldségágyasban előbújt a bab, a spenót hatalmas. A ládából kikandikálnak a dinnye apró levelei.
Sosem gondoltam, hogy valaha ilyesmit fogok csinálni, bár volt már benne részem. Az évek alatt beletörődtem, hogy az udvarról sosem fog eltűnni a törmelékhalom, a falak tövéből a semmire sem használható, széles betonjárda. Örültem a kicsi pázsitnak a bejárat előtt, a virágoknak a ház oldalában. Hosszú ideig senki nem volt mellettem, aki segített volna. Szeretem, hogy Zé partner ebben is, hogy minden épül és szépül a munkája által. Ha sikerülne eladnunk a házat, a kertért kicsit fájni fog a szívem. De lehet, valahol egy sokkal több lehetőséget tartogató ház vár ránk, amit úgy alakíthatunk majd, ahogy kedvünk tartja. Zé falura szeretne költözni, kertészkedni, állatokat tartani. Én meg mit tudok tenni? Megyek vele, hisz szeretem. Arról nem is beszélve, hogy egyre inkább tetszik ez a fajta életvitel.

Anyák napjára

A kicsiktől kaptam... Százszorszépből szívet, hozzá verset és még ezenfelül egy cserepes futónövényt a hálószobánk polcára. Még a legnagyobbnak is eszébe jutottam, ő felhívott.

Ha már rebarbaraszezon

Zé javasolta , hogy használjam fel annak a túrós sütinek a receptjét, aminek a hozzávalóit csak bele kell szórni a tepsibe, majd leönteni az egészet tojással elkevert tejjel. A túró felét rebarbarával helyettesítettem. Jó döntés volt, a süti fantasztikusan finom lett! A szomszédasszony napokig ostromolt a receptért.

Kész vagyok

Tudtam én, hogy félni kell a fogorvostól és nem szabad kinyitni a szám, ha közeledik felém az injekcióval. Jeleztem is neki, hogy üldögélnék még egy darabig a székben csukott szájjal, csak tegye a dolgát, de ő csak mosolygott rám kedvesen, amiből sejteni véltem, a vesztes jelen helyzetben én leszek. S akkor az még sem fordult a fejemben, hogy kis székről fogja tekergetni, ütni és vésni a bölcsességfogam, hogy az nagy sokára megadja magát.
Napok óta úgy tudtam csak aludni, hogy Zé a tenyerébe fogta az arcom, s esténként azzal vigasztalt, pár nap múlva emlékezni sem fogok a fogfájásra. Hát most itt ülök, s abban reménykedem, Zé ma este is odabújik mellém, mert nyelni is alig bírok a fájdalomtól.

Meglepő, de...

A fogfájás olyan dolgokat is kihozhat az emberből, amit annak előtte hónapokig halogatott.

Fehérboros rebarbarás csirke

A rebarbarából hosszú évek óta készül nálunk mindenféle finomság. Sütemény, puding, mártás... Most szerettem volna valami teljesen mást, különlegeset. Így került ma az asztalra rebarbarás csirke. A hús mellé csak egy kis rebarbara kell, tárkony és tejszín, a receptben szereplő fehérbor szerintem hanyagolható. Bárhogy is készül, savanykás fűszeres íze a friss, üde zöld tavaszra emlékeztet.

Tavaszi reggelek

Szeretem az olyan napsugaras, álmosan összebújós reggeleket, mint a mai is. Amiknek a vége mindig ugyanaz, magunkra csukjuk az ajtót, pedig rajtunk kívül ilyenkor már csak a kutya van itthon.

Megválaszolva

Agyrágóbárnál olvastam az alábbiakat. Mivel odakinn borús az ég, s néha esik, így megpróbálkoztam válaszolni több, kevesebb sikerrel a nála feltett kérdésekre én is.

1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?
Pár napja egyik éjjel Zé nevettetett meg, továbbszőve anyukám délutáni, elhangzott gondolatmenetét. Alig tudtam abbahagyni a nevetést, bugyborékolva tört belőlem elő, a hasamat fogva, újabb és újabb visítási rohamokat produkáltam az éjszaka közepén.
2. Mikor sírt utoljára?
Pár hete. Zének szerettem volna elmagyarázni valamit, de úgy éreztem, nem érti meg, amit mondani szeretnék.
3. Min tud igazán felháborodni?
Az emberi ostobaságon. Még valamin: ha igazságtalanul támadnak, mocskolnak valakit.
4. Minek tud leginkább örülni?
Bármilyen apró dolognak. Sokszor attól is boldognak érzem magam, ha reggel kinézve az ablakomon azt látom, hogy süt a nap. Egy érintésnek, egy őszinte kedves szónak, egy gesztusnak... Talán ezek a legfontosabbak.
5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?
A kilátástalanság érzése.
6. Mi a kedvenc színe?
Nagyon szeretem a kékeket, a fehért... Voltaképp mind szeretem, a színeknek mindig jelentős szerepük volt az életemben. Könnyebben tudok válaszolni arra, hogy melyik színt nem szeretem. A sötét, szürkés fakó színeket...
7. Mi a kedvenc étele?
Vadas. Töltött paprika. S minden, ami rakott.
8. Mi a kedvenc itala?
Víz, tea, ananász- és paradicsomlé.
9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?
Erre a kérdésre nehéz a válasz. Ha klasszikus zenéről beszélünk, akkor talán Mozart. Talán könnyebb lenne arra válaszolni, hogy mi a kedvenc zenei műfajom. A jazz mindenek felett, de nagyon szeretem a bossanova dallamokat (João Gilberto, A. Carlos Jobim, Charlie Byrd, Stan Getz). Szeretem a Nu Jazzt is. Meg a rockzenét, főleg a régieket (Led Zeppelin, Deep Purple, The Doors, Uriah Heep). A folkot, a spirituális muzsikát. Frank Sinatrát, Julie Londont, Césaria Évorát, Leonard Cohent, Chuck Berryt, Diana Krallt, Stinget, Mark Knopflert, Oliver Shanti zenéjét, Joe Satriani és Yngwie J. Malmsteen gitárjátékát. Cseh Tamást, Ákost. Képtelenség lenne leírni, kik azok a zenészek, együttesek, akiket kedvelek. Egy valamit nem kedvelek: a hörgős, sátánista metalt.
10. Ki a kedvenc írója/költője?
Újabb jó kérdés. Gabriel García Márquez, Paolo Coelho, Boris Vian, Frank E. Peretti, Csáth Géza. Ady Endre, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, stb...
11. Ki a kedvenc festője?
Szinyei Merse Pál. Az impresszionista festők. Nagyon szeretem Willem Haenraets képeit.
12. Melyik a kedvenc filmje?
Hehh.... Forrest Gump? A teljesség igénye nélkül: Volt egyszer egy Amerika, A zongorista, New York utcái, Az órák, Arizonai álmodozók, Schindler listája, Farkasokkal táncoló, A szív hídjai, Leon a profi, Macskajaj, Cigányok ideje, Kis nagy ember, Equus, Lesz ez még így se, Apádra- Vejedre- Unokádra ütök, Robin Williams filmjei.
13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?
Ha valaki a szórakozottságából adódóan feledékeny.
14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?
Amin nagyon nehezen tudok túllépni, ha igazságtalanul bántanak. Sőt, ha más nőket igazságtalanul bántanak férfiak.
15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?
Nem szeretnék találkozni ott senkivel, a lábam sem szeretném ilyen helyre betenni, a jótékony hatásait ismerve sem.
16. Kivel békülne ki a legszívesebben?
Senkivel nem vagyok haragban, senkire nem haragszom. Azért azt szeretném, ha a volt férjem hat év után túl lépne a múlton és nem gyűlölne azért, mert azt mertem neki mondani: NEM szeretném, hogy a mindennapjaim részese legyen.
17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?
A mártírok, közéjük tartoznak a a történelem névtelen mártírjai is, akikről nem írnak a könyvek.
18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?
Inkább úgy fogalmaznék: a legunszimpatikusabb történelmi szereplők számomra azok, akik elárultak másokat, esetleg a saját hazájukat; akik ok nélkül gyikoltak, mészároltak le ártatlan embereket.
19. Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?
Azokat a nincstelen hajléktalanokat vagy akár szerény hajlékkal rendelkezőket, akik a semmi szigetén képesek a létezésre, valamint arra, hogy mindennap szembenézzenek a jövővel.
20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?
A klasszikus férfitípius, ami bejön számomra. Tehát legyen tapraesett, megbízható, bölcs és erős... Egy kis humorérzék sem árt. Ja és legyen szenvedélyes... Férfi, aki mellett kiteljesedhet a Nő.
21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?
Tudjon Nő maradni a férfi, anya a gyermekei számára. Legyen szelíd és gyengéden simogató. Lelkiekben erős... megértő, és türelmes.
22. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?
Ragaszkodás és tolerancia. Zét is megkérdeztem erről, hisz az ő véleménye is nagyon fontos számomra. Ő ennyit mondott: megértő vagy, toleráns, együttműködő, a legtöbb helyzetben türelmes. Egy stimm...
23. Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?
Nagyon szórakozott vagyok, valamint szeretem az utolsó pillanatra elodázni a tennivalóimat. Zé szerint egyszerűen csak rosszul osztom be az időmet.
24. Mi az, amitől a legjobban fél?
A bizonytalanság.
25. Hol élne a legszívesebben?
Valahol Spanyolország déli részén a tengerhez közel. De az erdélyi havasok felé is nagyon húz a szívem.
26. Hogyan képzeli el a földi boldogságot?
Harmóniában élni a világgal.
27. Történt-e az Ön életében igazi csoda?
Igen. Egy műtét után azt mondták, nem valószínű, hogy lehet gyermekem. Lett. Néha elgondolkodom azon, hogy az életünkben több igazi csoda is történik, csak mi észre sem vesszük őket, esetleg be tudjuk a véletlennek azokat.
28. Miben vagy kiben hisz Ön?
Istenben és mindenben ami tőle származik.
29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?
Olyat nem szeretnék, ahogy sírkövet sem.
30. Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?
Hetvenes évek második fele. Zével ezt a kort "tűztük ki" magunknak... De az ezerkilencszázas évek elejére is szívesen visszautaznék.
31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?
Új ég, új föld, új Jeruzsálem.
32. Mit kívánna magának egy jó tündértől?
Gyermekkoromban repülni szerettem volna velük... Aztán felnőttem. Most a madarakkal szeretnék repülni.
33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?
Másnak a sorsa nem kell. Talán a megélt tapasztalataim alapján inkább a sajátom alakítanám másképp, ha "ott folytathatnám, amikor"...
34. Kinek tenné fel ezeket a kérdéseket?
Nos. Részeg Szamárnak, bár még mindig nem tettem ki a díjat, amit számomra is felajánlott. Utólag is elnézést érte! Anyusst is szerettem volna felkérni, de látom, már válaszolt ezekre a kérdésekre. Pipulkának, mert kíváncsi vagyok a ő válaszaira is. Laurának, mert mindig irigyeltem a tudásáért (na jó, csak egy kicsit), s valószínű egyes kérdésekre adott válaszaihoz majd segítségül kell hívnom a Google-t. Jazolinak, hogy ne csak nők válaszolgassanak ilyen agyament kérdésekre. S annak a blogírónak, aki olykor idegen országok ip címeiről látogatja a blogom, mert úgy hiszi, így nem tudom, ki ő.

A legkisebb

Odabújt hozzám, majd hirtelen tőle nem várt komolysággal szegezte rám a tekintetét. Nem lehetett nem rá figyelnem. Éreztem, most valami olyan következik, ami egyszeri és megismételhetetlen. Ő pedig halkan, hogy senki más ne hallja, csak annyit mondott:
- Anya tudod, hogy téged szeretlek a legjobban?
Körülnéztem. A többiek semmit nem vettek észre, mintha mi sem történt volna. Mire feleszméltem, már ő is elfordította a tekintetét. Csak a testének közelsége és melege őrizte a pillanatot. A pillanatot, ami csak a miénk volt.

Lélekszirom

ma észrevétlen
sodort magával a szél
lélekszirmokat

Tanulság

Sosem tartoztam az interneten vásárlók táborába, ez után sem fogok.
A megrendelt, fotók alapján bordónak vélt ágyneműhuzat teljesen más színű volt a valóságban, mint amire számítottam. Nem reklamáltam, mert a kapott színnel sincs bajom, de a hálónkba elképzelni sem tudom, ellentétben Zével, aki erre csak annyit mondott:
- Nem mindegy, mivel takarózol? Tőlem lehet lila, kék, zöld... Aludni fogunk benne, nem nézegetjük.
Jaj, ti férfiak... Hogy lenne mindegy? Még szerencse, hogy a lányaim hétvégén lecsaptak mindkét garnitúrára. Én pedig ezentúl, ha ilyesmit vásárolok, szeretném megnézni, megtapogatni és ezek alapján dönteni.

Kamillára mindig számíthatok

Citromos darahab. A darát főztük, a citromokat facsartuk és szeleteltük, majd a habot tálakba töltöttük, díszítettük. Egyszerű, olcsó, finom.

Krumpli és tojás

Pár hete hiába törtük a fejünket, nem tudtuk kitalálni, hogyan kerülhetett krumpli a számítógépünkbe. Ma újabb kérdés vetődött fel, miután Zé megjelent egy tyúktojással kezében, amit a padláson talált.

Végre fotó

De mi lesz holnap?

Azért valamennyire jó érzéssel tölt el az, hogy holnap már csak egy levél feladása vár rám, minden egyéb hivatalos ügyet elintéztünk a mai nappal bezárólag. Így most akár kényelmesen és nyugodtan hátradőlve kortyolgathatnám a teámat, hisz megúsztuk azt is, hogy holnap leszereljék a villanyóránkat. Viszont a kérdés ott motoszkál bennem, ha akarom, ha nem: vajon hogyan tudjuk befizetni a számláinkat és miből fogunk megélni a következő hónapban?
Nem is tudom, de valahogy képtelen vagyok a felszabadult örömre, mert "mostanában" annyira bizonytalan a HOLNAP. Nem csak a miénk, sok emberé ebben az országban. Időnként csak azt érzem, csak ássuk és ássuk a pincében a gödröt ahelyett, hogy felfelé építkeznénk. Mert mások ezt akarják. Én nem szeretnék ásni... Az embernek lételeme a fény. Minden szinten.

Ki akarja húzni azt a gyufát

Nem lehet eléggé álmos a legkisebb ahhoz, hogy ki ne húzza nálam a gyufát nadis ténykedéseimre célozva:
- Anya, te hová mész ilyen korán?
- Orvoshoz megyünk Zével.
- Azt hittem, a vasútállomásra készülsz!
- Hová?! Miért mennék a vasútállomásra?
- Tudod... A 9 és 3/4. vágányról indul a vonatod Roxfortba. Csak el ne felejts átmenni a falon!

Nadi kettő

Néha muszáj, hogy legyen egy kis csend a nagy hangzavar közepén. Így elmarad ez, nem készül el amaz. Mert kell, hogy legyen idő olyanra is, ami igazán fontos a számunkra. S hogy ne ragozzam tovább, csak annyit szeretnék leírni: megvan a pránanadi kettes szint, amit követ majd a hármas, hogy egyszer elérhessem a negyediket.

Zé és a tavasz

- Tudod Zé, hogy nem szeretem a nyögve-nyelős dolgokat!
- Ugyan szívem, még hogy nem szereted te azt... Nagyon is szereted.

Azért még elcsíptük az utolsókat

Március tizenötödike

Mi magyarok olyanok vagyunk, szeretünk vissza-visszanyúlni a múltba. De a múlt - véleményem szerint - nem változtatja meg a jövőt. A jelenünk az, amire figyelnünk kéne, amit meg kéne értenünk, amiért tennünk kellene, hogy tovább tudjunk lépni a jövőbe. Nem bandukolni, nem csoszogni... nem csúszni-mászni. LÉPNI.

Nőnap

"Az igazi Nőt a férfi engedi élni. Mert a Nő ugyanúgy ember. És Társ. A férfi társa. Mindenben. Mindent megtehet érte: moshat, főzhet, takaríthat - de nem azért, mert ez a dolga. Hanem szeretetből. Szeretetből, amit a férfi észrevesz, és viszonoz. Talán mos, főz, takarít - vele együtt. Vagy csak egyszerűen nem vár el mindent tőle. Nem teszi szóvá, ha nincs kész időre az ebéd, vagy kicsit gyűrött az ing. Mert nem ez legfontosabb számára. Nem az ebéd, nem a tárgyak, nem a külsőség. Hanem a Társ. A Nő. Az igazi."
(Csitáry-Hock Tamás)

Ki erre, ki arra

Hazajött a nagylányom hétvégére, a kisebbik pedig elutazott. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy leszünk-e még valaha együtt? Leülhetünk közösen egy asztalhoz?
Felnőnek, kirepülnek, vissza-visszatérnek, de sosem egy időben.

Tavasz

Zé ablakot nyit, hűvös szellő járja át a lakást magával sodorva a készülő ebéd illatát. A környékbeli háztatőkön galambok turbékolnak a korai márciusi napsütésben. Cseppke a fűben napozik, teljesen leköti figyelmét az udvarán serénykedő szomszéd, ahogy szedegeti a télen lehullott diót a fa alól. A friss hajtások utat törnek maguknak a még hideg földben, a fák rügyei is növekedésnek indulnak a nap felé nyújtózkodva. Egy szóval tavasz van.
Zé körül sertepertélek a konyhában, talán az útjában is állok időnként, de nem szól érte, csak megmosolyog.
- Szeretnék mutatni neked valamit a hálószobában! - próbálom megkörnyékezni, mire ő nevetni kezd.
- Drágám, amit mutatni szeretnél, én azt már láttam reggel...
- Most mire gondolsz?
- Amit látok rajtad, arra. De most dolgom van, mint látod. Halaszthatatlan.
- Hmm... Látom.
Egyébként tavasz van... Igen.

Zé a vonaton

Jó érzés az, mikor megcsörgetem Zét, mert el szeretném mondani neki, mennyire félembernek érzem magam nélküle, de még ki sem mondom a szavakat, ő már azzal kezdi, legszívesebben a pályaudvarról visszafordult volna és utána két megállóhelynél is elgondolkodott azon, hogy leszáll a vonatról, hogy felüljön egy errefelé indulóra.