Búcsú

"Emma" Dezső elment. Kapunk ugyan cserébe fekete orrú, fehér nyulam-bulamot, de én olyat szeretnék, mint ő volt. Zé azt ígérte, olyat is kapok.

Unalmas, ám cseppet bosszantó

Hogy a szappanoperánknak még se legyen vége, minden nap kapok egy-egy rövidebb üzenetet Ekremtől. Az utóbbi két üzenete valami olyasmiről szól, hogy szeretne az általa feltett kérdésre végre választ kapni. Jó lenne tudnom, mi a kérdés... Nem tudok törökül, azt a keveset is elfelejtettem, amit tudtam valamikor. S a fordításban nem jó barátom se a Google, se a Bing, se a többi online fordító. Alig értek valamit az általa leírtakból, csak sejteni vélem, ő mit ért az én angolul nyöszörgős, nyúlfarknyi üzeneteimből, ami ugye nem tartalmazza a választ a kérdésére.

Van az úgy...

Írok valamit, átírom, hozzá írok, törlök. Újra átírom. Törlöm egy részét, majd az egészet. Félek? Inkább csak tartok azoktól, akik nem feltétlen akarnak jót. Pedig egyszerű, hétköznapi dologról írtam volna... Talán épp ezért tartom jobbnak magamban tartani? Sosem szeretek előre beszélni valamiről nagyközönség előtt. Talán elég az is, ha pár barát tud róla. Vagy csak a család. Vagy csak mi ketten, Zével.
Néha elkap a hallgathatnék... Magam sem tudom, miért.

Ahogy a pipacs - Áginak köszönöm!

"A szellem fejlődése nem az intellektus, nem a mentalitás formáiban keresendő, hanem abban az alázatban, ahogy a pipacs meghajlik a szélvihar előtt. Az isteni erők iránt felvállalt alázatban nincs határ." 

 (Elisabeth Tömör - Érintés és Karma c. könyvből)

Türelem, mit terem?

Tudjuk, hogy van élet autó nélkül, mi is anélkül közlekedünk jó ideje. Viszont azt is megtapasztaltuk, hogy ez mekkora többlet kiadással jár időnként.
Így aztán múlt héten néztünk egyet, Zé beült, elfordította a kulcsot, mire a műszerfal füstölni kezdett. Tudomásul vettük, ez nem a mi autónk. Néztünk egy másikat, ami nagyon megtetszett mindkettőnknek, de közben úgy alakult, hogy arról is lemondtunk egy jobb reményében. Zé mégis úgy gondolta, csak szemrevételezi ez utóbbit, de ma reggel akkorát repült esett a kerékpárjával, arccal végigcsúszva a járdán neki egy kerítés falának, hogy inkább letett az utazásról. Tudomásul vettük, ez az autó sem ránk várt.
Úgy döntöttünk, türelmesek leszünk.
Most aztán ez ügyben is várjuk a csodát, miközben kerget a nav, a szolgáltatók is türelmetlenkednek, s tudjuk mi mindent be kéne fizetnünk, de a pénzt autóra kaptuk, nem élhetünk vissza senki bizalmával.
Egyik szemem sír, a másik nevet, nem akarok aggódni, inkább bízni abban, hogy jóra fordulnak a dolgok minden szinten, hisz annyi jó történik velünk minden nap. Hiszek abban, hogy Isten nem azért ad, hogy elvegyen, s hiszek abban is, hogy amikor elvesz egy kicsit, azért teszi, hogy még többet tudjon adni. Mindig szemem előtt van az ige a Zsidókhoz írt levélből, amit annyira szeretek:
"Soha nem hagylak cserben, sem nem hagylak magadra."

Az igazi

Zé 2010. augusztusában kérte meg a kezem. Az anyagi helyzetünktől függően a karikagyűrűink hol az ujjunkon, hol a zálogban voltak. Aztán pár hónapja ott hagytuk őket végleg. Az esküvő csak álom maradt.
Tegnap este Zé letérdelt elém, nem kérte meg a kezem, egyszerűen csak annyit mondott, úgyis én leszek a felesége és ujjamra húzta az újat, az igazit... Az esküvő szervezése folyamatban. Jelenleg ott tartunk, hogy minden tini az ismeretségi körünkből koszorús lány szeretne lenni, pedig mi csak két tanúval tervezzük a ceremóniát egy virágba borult tavaszi napon.

Lehetne már?

Tavaszt szeretnék langyos napsütéssel, égen úszkáló felhőkkel és virágos színekkel...

Képtelen vagyok komolyan

Vannak dolgok, amiket képtelen vagyok komolyan venni. Ha komolyan venném, írhatnám, most kerültem ám bajba, lassan már a megfilmesítésen is kezdhetek gondolkodni, ha ez így megy tovább. A régi török udvarlóm bejelölt ismerősnek az FB-n, ha anyukám megtudja... Nem is merek neki semmit mondani, mivel eléggé leharcolt lelki állapotban van. Az élettársa elköltözött, dúl a viszály, hetek óta napjában többször is fel kell hívnom jó anyámat, hogy legyen kinek kiönteni a lelkét. Tegnap a legnagyobb lányomtól kellett megtudnom, hogy ő fordítja le a török pasi leveleit, anyukám pedig este boldogan mesélte, hogy Ekrem szerint ő a világ legaranyosabb anyukája, s én nem is érdeklem őt.
Hagyjam annyiban? Vagy helyezkedjek arra az álláspontra, ha harc, hát legyen harc? Nem lesz harc.

Egyébként nem jelöltem vissza. Még. De vissza fogom, mert még dolgunk van egymással. Egy kicsi.

Örömködős

Novemberben óta tervezzük, de hétvégén JA teljesen váratlanul bedobott a mély vízbe, egyszerűen megírta mindenkinek, hogy innentől kezdve együtt szerkesztjük a gyülekezet hetente megjelenő újság(ocsk)ját, ami azt jelenti, hogy az e hetit nekem kell megszerkesztenem. Ma egész nap a Worddel szenvedtem, kiderült, nem tudok én arról semmit, de még annyit sem, de azért estére csak sikerült valamelyest kiokosodnom, némi segítséget is igénybe véve. A lap kész, a vasárnapi megjelenésre vár.

Epés vagyok még?

Már nem is fáj, inkább csak olykor-olykor szúr. Alig észrevehetően, s egyre ritkábban. Ma is voltam kezelésen, hétvégén pedig megyek tanfolyamra (4/a). Utána már én is bombázhatom a köveimet, ha egyáltalán még vannak.

Mesélj, mi volt

- Na mesélj, mi volt?
- Mire gondolsz?
- Hát az istentiszteleten vagy minek nevezik...
- Mire vagy kíváncsi? Részletesen mondjam el, miről beszéltek?
- Nem tudom elképzelni, hogyan zajlik egy ilyen...
- Már elmondtam... Az elején ének, utána ima vagy akár közben, utána prédikáció, a végén újra dicséret, szóval ének és ima. Majd meglátod!
- Várj! Milyen az ima?
- Hogy hogy milyen?
- Mindenki imádkozik?
- Nem, általában a pásztor. De vannak közös imák is, közbenjárás, amikor másokért imádkozunk. Olyankor mások is imádkoznak. Bárki, aki szeretne...
- Jó, de ezek betanult imák?
- Nem, sosem tanulunk be imát...
- Azt hittem, mindenkinek van egy-egy betanult imája.
- Dehogy! Azt mondod, ami a szívedben van éppen akkor.
- S az énekek?
- Mi van az énekekkel?
- Akkor azok sem betanultak!
- Na, ennek fussunk neki még egyszer...
- Arra gondolok, hogy akkor azok sem betanult dalok?
- Hát milyenek??? (röhögök nagyon)
- Na jó! Ok... (ő is)

Mert Weöres

Barátom, nincs semmi titkom. 

Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért 

miként képzelheted, hogy te látsz engem?

(Weöres Sándor)

Járdák

Nagy gépekkel verik szét a házunk előtt a sok évtizedes, összevissza töredezett járdát, állítólag lesz helyette szép új. Zé a meggyfáinkat félti az utcán, én csak nézek magam elé megilletődve, miközben érzem a gép moraját talpam alatt, az ütésekbe beleremegnek még a falak is.
Talán öregszem, nem tetszik a változás, jó volt nekem az a régi, itt-ott füvekkel benőtt, világosszürkére kopott járda. Olyan igazán utcavégi hangulata volt, ráhajlottak a meggyfa ágai, a tujáink is egyre inkább elterültek rajta. Most kíméletlenül megnyírbálták mindet. Tudom, hogy az új csak ideig, óráig hivalkodik csillogón, szurkos feketén, s azt is hamar megszokjuk, hogy nem kell lehajolni a repedések közt megbújó gyomokért, a púpokban sem akad el majd a hólapát.
Nézem a munkásokat, az eső elől menekülve az autóban várják a jobb időt. Várhatnak talán estig is, mindenfelé szürkére festett az ég, esik rendületlenül.

Mire leírtam ezt a gondolatsort, a munkások el is tűntek. Nincs már járdánk, se új, se a régi, csak még egy árok a vízelvezető mellett, most ebbe is gyűlik az esővíz.

A kukta

Zé annyira szeret engem, hogy miután anyukám "kisajátította" a hajdani török udvarlómat, ma hozott nekem egy eredeti török kuktát. Igaz, ennek nincs szép fehér sapkája, kicsit rideg és kemény is... De, mint mondja, legalább segítségemre lesz abban, hogy legyen hol kieresztenem a gőzt. (lásd előző bejegyzés)

Felháborodhatok?

Felháborodhatok azon, ha Zének egy régi ismerőse  "Szia Kedves!" megszólítással ír neki levelet?

Csak nevetett, nevetett

És az Úr megígérte a férfiaknak, hogy jó és engedelmes feleségeket találnak majd a világ minden szegletében. Aztán gömbölyűre alkotta a földet... és csak nevetett, nevetett és nevetett...
(Mark Gungor)

Az a török fiú

Néhány napja anyukám kérte fordítsak le egy üzenetet, amit egy ismeretlen török fickótól kapott a facebookon, aki a nevem is megemlítette a soraiban. Mondtam neki, valami spam lehet, törölje ki.
Tegnap felvették egymást ismerősnek, kiderült egy régi udvarlóm, Ekrem az álnéven. Anyám zokogva könyörgött, hogy fel ne merjem venni ismerősnek, mert akkor lehet, hogy elveszíti és azt nem bírná elviselni. Annyira megütköztem azon, amit mondott, hogy hirtelen köpni-nyelni sem tudtam... Végül csak meg kérdeztem:
- Ha ismerősnek jelöl engem is, akkor utasítsam el?
- Hát nem tudom, mit mondjak erre. Te tudod, mit csinálsz... Zének sem esne jól, remélem ezzel tisztában vagy.
- Szerintem Zét ez nem érdekli. Ezer éves történet. De te most le akarsz beszélni ezzel...
- Értsd meg, nekem nagyon fontosak azok az emlékek, amikor ő itt volt. Életem egyik legszebb időszaka. Nem szeretném, hogy beleavatkozz!
- Neked? Mibe ne avatkozzam bele?
Nem is folytattam inkább a beszélgetést... Rettenetesen éreztem magam. Mintha a vetélytársa lennék. A féltve őrzött emlékeinek a vetélytársa?

Ekremet tizenhét évesen ismertem meg Törökországban. Anyukám mindenáron össze akart boronálni minket, én pedig féltem, mert fiatal voltam és semmire nem éreztem késznek magam. Nem véletlen utasítottam vissza a leánykérést sem. Igaz, volt bennem egy jó adagnyi lelkiismeret-furdalás, hisz annak idején többször megfordult a fejemben, hogy egy Ekremmel kötött házassággal elmenekülhetnék anyám közelségéből (egészen Törökországig), s mivel kedveltem őt, az utolsó pillanatig leveleztünk, ezt még tetézték az öngyilkossági kísérletei, ami kétszer is a visszautasításomra volt válasz.
Pár éve megtaláltam őt a Facebookon, felvettük egymást ismerősnek. Már tudtam, hogy jól van, ennyi számomra elég volt, de ő egyre több és több kérdést tett fel. A levelezésünk nem tartott sokáig, mert a szőkére festett, jóval fiatalabb és féltékeny feleség közbelépett. Nyomdafestéket nem tűrő stílusban özönlöttek a levelei, törökül. Letiltottam. Ekremet, a feleségét, a fiukat. Aztán kaptam egy e-mailt, majd onnan is a felesége által írott leveleket, letiltottam a címet. Aztán kaptam egy újabb e-mailt más címről, amiről senki nem tudott. Egy ideig. Írtam egy utolsó búcsúlevelet, majd ezt a címet is letiltottam.

Andrius Kovelinas

Kovelinas művészeti főiskolán végzett Kishinauban, Litvániában 1978-ban. Azóta számos kiállítása volt Európában. Jelenleg Írországban él a családjával.
Engem egyszerűen lenyűgöz némelyik festménye. Az a csodálatos képzelőerő is, ami által Kovelinas létrehozta magát a stílust. Szeretem, ahogy a képein megjelenik a gyengédség, a báj, az érzékiség, a szenvedély. Tetszik, ahogy érez minket.

Hazug embert, sánta kutyát

Tudtam én, hogy nem csal a megérzésem a fenyőfás munkát illetően, mert akiről gyanítottuk, hogy nem tisztességes velünk, arról ma kiderült, hogy még a csillagos eget is a mi kárunkra... A vicc az egészben, hogy ő még csak nem is sejti, hogy mi már mindent tudunk.
Ilyen az, mikor összejátszok és nyomozásba kezdek egy (nyugalmazott) rendőrrel.

Szólsz majd?

- Sokat hazudtam neked?
- Hát eleget, de nem vészes.
- És ezek után még mindig szóba állsz velem?
- Szóba. Ismerlek.
- Akkor most még egyszer megkérdezem. Még mindig szóba állsz velem?
- Megint csak azt mondom, igen. Nehogy azt gondold, te vagy az egyetlen ilyen ember! Akkor nagyon sok emberrel nem állhatnék szóba.
- De miért?
- Mert nem nagy hazugságokról van szó. Lódítások, ferdítések, amikről talán magad sem tudod miért szükségesek. Sokszor mások sem tudják, miért teszik. Szerinted melyikünk nem tett ilyet?
- Miért nem szólsz, ha észreveszed rajtam?
- Minek? Úgy is letagadnád, terelnél, satöbbi... Nem ér annyit az egész. Mondok egy példát. Egy adott dolog kapcsán történt valami, teljesen mindegy, mi volt az. Másnap megszólalt a telefonom.
- Férfi vagy nő volt?
- Nem lényeges. Valahol számítottam a hívásra. Néztem a telefont, azon gondolkodtam, felvegyem-e. Aztán úgy döntöttem, nem fogom felvenni, mert már nincs mit beszélnem az illetővel. A maximális ideig csörgetett. Eltelt jó néhány perc, majd jött egy sms: elnézést, félrenyomtam, mást akartam hívni. Valami ilyesmi. Szerinted? Máskor is tapasztaltam nála hasonlót. Kinyomta a telefont beszélgetés közben, utána foglalt volt, a másikat is kinyomta, mikor azon próbáltam hívni. Persze kiakadtam. Miután nem jelentkeztem, pár nap múlva felhívott, mintha mi sem történt volna, sőt ami még rosszabb, nyájas magyarázkodásba kezdett. Hallgattam. Mosolyogtam szomorúan. Mit mondhattam volna neki?
- Értelek. Tudom, miről beszélsz. Egyet ígérj meg nekem, ha hasonlót teszek, nekem szólni fogsz!
- Nem ígérem meg.
- Miért nem?
- Mert dög vagyok. Különben sem ígérek soha semmit. Emlékszel, mit mondtam egyszer? Mikor rajtakapok valakit, hogy hazudik, aztán még egyszer, játszani kezdek. Az egész arról szól, hogy hülyébbnek látszom, mint ami vagyok, miközben jót szórakozom a másik látszólagos agyafúrtságán. Beleviszem abba, amit kiötlött. Aztán lássuk, mire viszi...
- Igen, ezt ismerem. Még ma is játszol?
- Nem igazán. Tisztességtelennek érzem. Meg tudod, nagyon fárasztó hülyébbnek látszani. Egyszerűen beleuntam.
- Velem játszol?
- Már nem. Rád hagyom. Másokra is. Tudom, ők nem. Ennyi.
- De szólsz majd?
- Nem.
- Tényleg dög vagy.
- Az.

BBW

A nagy fenékkel és hatalmas mellekkel büszkélkedő bbw modellek fotóit elnézve, úgy tűnik, tán én vagyok az egyetlen kövér dagadt divatosan duzzadt terebélyes nő, akinek méretes tokája is van.

Félix, mint stylist

Mondtam a legkisebbnek, csináljon valamit a kutyájával, mert csomókban lóg a szőre, filcesedik, borzalmasan néz ki szegény. Szinte alig hallhatóan válaszol:
- Jó.
Csak ennyi. Gondoltam, ennyivel le is tudta. Fel sem tűnik a csend. Nem sokkal később azonban hallom, ahogy Zé hazaérve kiabál a nappali felől:
- Szívem, hát mit művel ez a gyerek, miért engeded neki?
- Miért, mit művel?!
- Gyere ide és nézd meg!
- Megyek már, nyugi!
Félix fiam ül a nappali közepén, kezében olló, előtte a kutya, mellette legalább akkora halom szőrkupac, mint maga az állat.
- Kisfiam, te mit csinálsz?
- Te mondtad, hogy kezdjek valamit Cseppkével. Hát megnyírtam.
- De így??? Ilyen állat nincs is, mint ahogy ez a kutya most kinéz... Szörnyű!
- Én nem viszem ki ezentúl a házból. Mit szólnak az utcán? - szól közbe Zé.
- Majd kiviszi a gyerek!
- Én nem viszem, az biztos - vágja rá a legkisebb.
- De most úgy néz ki, mint egy birka, akit futtában nyírtak meg! Így nem vihetjük sehová.
S ez még nem volt elég. A kutyát megnyírta, a macskát öltözteti. Az meg tűri... Talán még tetszik is neki. Úgy pózol nekünk, mint valami celeb.
Azt mondják, a kedvencek hasonlítanak a gazdáikra. Hát remélem, ha ezeket meglátja valaki, nem von le messzemenő következtetéseket.

Hét dolog magamról

Katici és Any1 játékra hívott. Szeretnék, ha hét dolgot elárulnék magamról.
Örömmel olvastam mások megosztott gondolatait, mégis kicsit megilletődtem, mikor megláttam a nevem. Hisz mit is oszthatnék meg magamról, amiről nem írok egyébként? Amiről nem írok, arról nem véletlen, hogy nem...
Próbáltam azért "összegondolni" pár dolgot...
1. Festőművésznél tanultam rajzolni a gimnáziumi éveim alatt, rajzból és művészettörténetből érettségiztem, ebből is felvételiztem, de nem vettek fel főiskolára. Annyira elkeseredtem, hogy hosszú évekig nem fogtam ceruzát a kezembe.
2. Anyukám nagyon szigorú volt, határozott elképzelése volt arról is, ki az ideális férjjelölt számomra, így nem hagyományos leánykérés volt az enyém, úgy szöktettek el otthonról.
3. Ezerkilencszáz-kilencvenkettőben tértem meg egy gyülekezetben. Tudom, milyen tékozló fiúként élni, s csak reménykedni abban, hogy újra közel kerülhetek Istenhez. Aki ebben nagyon sokat segített: Pipulka.
4. A fekete kávénak még az illatát a szagát is utálom. Egy jó kis kávézás? Soha.
5. Óvodás korom óta őszülök. Ha nem festetném a hajam, hófehér lenne.
6. Szeretem a csendet, annak apró zajaival együtt. Időnként szükségét érzem annak, hogy elvonuljak és "magamra zárjam az ajtót".
7. A modern és minimalista dizájn távol áll tőlem. Életidegennek és ridegnek érzem az ilyesmit. A rusztikus, akár puritán, természetközeli stílust inkább kedvelem.
+1. Szeretek a fűben heverészni, legfőképp vízparton. Behunyt szemmel hallgatni a szelet, a víz hullámverését, a föld lüktetését... Eggyé válni mindezzel. S mindezek után szeretek a vízben lubickolni, lyukakat ásni az iszapba, lefröcskölni egymást, miközben halottnak hitt katicabogarakat mentek ki a vízből, hogy aztán a parton életet leheljünk beléjük, Zével.

Már sokakhoz eljutott ez a játék, de...
Angel, Hajnalfürdő, Jenever, Lobelin, Manó, Medora, Pipulka.

A legkisebb lányom

Kitalálta, hogy marshmallow cukorkát fog pirítani a barátaival. Még meg is nyugtatott, hogy nincs miért aggódnom, mert ők az udvaron szabad tűznél, mivel úgy az igazi...

Amikor egy macska makacs

Macskaopera szappanopera ez már a javából.
Tegnap szóltam Zének, hogy a macska kikaparta az egyik virágcserépből a földet. Így aztán késő este Zé fogta és kivitte a kutyával együtt. Cseppke boldogan loholt Zé után, a macska viszont olyan szinten karmolta össze Zé vállát és a mellkasát (mit is képzel magáról, hogy csak úgy fogja és kiviszi őkelmét), hogy ösztönösen ledobta magáról. Azóta Nudli kinn van, nem volt hajlandó bejönni éjszakára sem (jól kiszúrt velünk), reggel csak távolabbról kerülgetett minket hólapátolás közben, amikor sikerült felvennünk, panaszosan nyávogott és tovább akart állni. Dorombolni? Ugyan már...

Tépelődöm

Napok óta nem tudunk dolgozni az időjárás miatt. Ez nem igazán jó. Bár nem is kerestek azzal, hogy most azonnal és tegnapelőttre is kellet volna már fenyő, ami jó.
Ma felhívtak az ismerőseink, hogy holnap menni kell, van megrendelés. Újabb havazást ígérnek, mínuszokat. Az útvonal, amerre megyünk, sok helyen egyáltalán nincs letisztítva. Az autó, amit használunk nem saját, úgy kaptuk kölcsön, ha leszámoljuk a rezsiköltségünket, ezzel a megrendeléssel keresnénk fejenként ezer-ezerötszáz forintot. Ha valami baja történne az autónak, s többet nem kapnánk meg, ez logikus. S akkor a javítási költségeket még meg sem említettem.
Még többször tízezer forint is kevés lenne ahhoz, hogy felelőtlenül döntsek ebben a helyzetben. Nem csak a fent leírtak miatt, egyszerűen rossz érzésem van. Zével nem fogunk elindulni sehová. Bár ezzel kockáztatunk, mert lehet, megorrolnak ránk. Akkor pedig nem lesz munka.

Minden és mindenki tükör

Minden és mindenki tükör. Ahogy a világot látod, ahogy másokról gondolkodsz, az visszatükrözi az önmagadról alkotott képedet. Ha valaki felett ítélkezel, valójában önmagadról mondasz ítéletet. Ahogy másokkal bánsz, úgy önmagaddal bánsz. Ezért fontos, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy magunkkal bánnánk, és azt adjuk a világnak, amit szívesen elfogadnánk. Amit adsz, azt te is visszakapod.

 (Zen bölcsesség)

Nagyon hétfő

Petrusnak nagyon...
- Légy szíves, húzd el a sötétítőket, mielőtt elmész!
- Jól van, elhúzom... Elhúzom!
- Mi ezzel a baj?
- Egyébként utálom, amikor elhúzod a függönyt a szobánkban és nem tudok tovább aludni!
- De miért? Nappal nem aludni kell...
- Isten szabad akaratot adott arra, hogy mikor húzzam el a függönyömet!
- Tessék? Na, ne keverjük ilyesmibe Isten nevét ! Jó?
- De akkor is!
- Figyelj már! Isten mond olyat is, hogy kelj fel korán és ne teljen haszontalanul a napod...
- Jó, de mutasd már meg, hol kelt fel ma a nap! Na, hol? Meg tudod mutatni?
- Na, ezt gondold át még egyszer... Hol lehet a nap reggel hétkor, ha felhős az ég?

Ha harc, hát legyen

Zé reggel elszaladt kenyeret venni, az ajtóból szólt vissza, hogy fel ne keljek, amíg haza nem ér. Mivel hajnalban fenn voltam, így két percbe se telt, hogy visszaaludjak.
Valamivel később éreztem, ahogy gyengéden végig cirógatja a hátam, a nyakamtól haladva egyre lejjebb és lejjebb, lassan és kényelmesen, időt hagyva minden érintésnek... Már éppen nyújtózkodni készültem, magam mögött hagyva az álmaimat, amikor rémülten felriadtam, hogy ez nem lehet Zé, hisz itthon sincs, ráadásul ez a selymesen simogató "perverzitás" még dorombol is... Komolyan, egy vicc.
Mert két napja behordják. Mindig. Éjjelre is. S ennyire szemtelen.

Megérkezett

Megérkezett hozzánk is, nem az idei... az első hó ezen a télen.

Csak egy fotó

Zé pedig ezt írta egy fotóm alá:
"Az én kedvesem egy olyan lány, akit
hóbortos álmok tépnek,
kócos haját reggelente szelek fonják,
ettől más a kedvesem. Ő az én kedvesem."
Most vidulok és boldog vagyok, mert ő ilyennek lát és egyébként is jó ez az egész szerelem érzés, ami a lelkünket összemossa nap, mint nap.

Vidéken az élet

Még a gyerekeknek se beszéltünk róla...
Múlt hét közepén egy ismerősünk felhívta Zét, hogy elvállalt egy munkát és szeretné, ha Zé vele tartana. Aztán pénteken felhívott Zé, hogy hárman dolgoznak, de arra gondoltak, mi lenne, ha én is társulnék melléjük, mert rengeteg a munka, mellesleg akkor a megkeresett pénz nem harmadolva, hanem felezve lenne. Nem hosszú időről lenne szó, pár napig kellene mennem. Ki mondana erre nemet?
Így aztán ma reggel hiába orroltam meg Zére, hogy ölelés és csók nélkül pattant ki mellőlem az ágyból, nekem is kelnem kellett. Egész nap kinn voltunk a levegőn, szívtuk magunkba a fenyők friss illatát. Ágakat nyírtunk, kötöztünk. Egyszer kimelegedtünk, máskor fáztunk, fájt itt, fájt ott... Egy, a telepen élő macska állandóan nekünk nyávogott, a rusnya dög kilopta a hátizsákomból és megzabálta a pudingos, meggyes sütimet, míg végül az autó kipufogóján elszenderült.
Sosem végeztem még ilyen munkát, kicsit meg is voltam illetődve. Mondják, nem szokta a cigány a szántást. Hát én a metsző olló használatát nem szoktam, érzi is a bal kezem. De végre van egy kis MUNKÁNK, amivel pénzt kereshetünk.

Muszáj megmutatni őket egy kicsit, annyira "ennivalóak"... 

Hazafelé megálltunk leadni a fenyőbálákat egy háznál. Láttam végtelenül barátságos malackákat, szelíd őzikét, turbékoló galambokat összezárva rikácsoló papagájokkal, pihenő eperföldet, alvó méhkaptárakat a fenyőfák tövében. Mindent megmutattak. Az ott lakó bácsi épp a madarairól mesélt, mikor Zé szólt:
- Gyere kicsim, indulunk!
Gyorsan elköszöntem, még döcögtem az autó felé a sárban, amikor Zé már indította az autót. Hallottam magam mögött, ahogy a kisöreg odakurjant a feleségének:
- Nézd már, itt hagyja a MAMIT, meg se várja, hogy beszálljon az autóba!
Hát...  kösz.

A Pudli csapat

Több, mint tíz évig rejtve volt előttünk a videó, ami a legnagyobb leányzóról (is) készült valamikor általános iskola harmadik osztályában. Annak idején az élménybeszámolóból is kimaradt ez a történet. Végignéztük egyszer, kétszer... Szinte egyszerre, valahonnan a mélyből tört fel belőlünk a röhögés. Harmadjára és negyedjére is. Szerencsére derűsen reagálja le Édus is a jókedvünket.
Ma töltötte be a huszonharmadikat. Szinte hihetetlen, milyen gyorsan telnek az évek.

Beszélgetések - Fe 2.

- Sokat jelentett számodra ez a barátság?
- Sokat.
- Bánt?
- Nem, számítottam rá. Inkább úgy mondanám, fájt elveszíteni.
- Mégis valami nem volt jó abban a barátságban, ha véget kellett, hogy érjen.
- Igazán ezen nem is gondolkoztam. Mire gondolsz?
- Sosem érezted, hogy a terhedre van?
- Néha. De úgy voltam vele, ha valami nem tetszett, túl léptem, egyszerűen kiiktattam a tudatomból.
- Például?
- Ő teljesen másképp gondolkodik a szeretetről. Sosem tudtam ezzel mit kezdeni. Félre ne érts, jó ember. Nagylelkű, jószívű, sorolhatnám. Csak valahogy...
- Rossz tulajdonság?
- Nem is tudom, mit mondhatnék. Törvénykező, ennyi.
- Ez épp elég ahhoz, hogy valakiben ne legyen teljes a szeretet. Én ugyan másképp gondolkodom, mint te. Keresztény vagy, ugye? Hiszel. Te is tudod, minden ugyanarról szól, a szeretetről, a mindent átfogó és körülölelő szeretetről, ami által képesek vagyunk elfogadni másokat.
- Ne menjünk ebbe most bele... Már abba, melyikünk miben, kiben hisz. Vagy menjünk?
- Előbb zárjuk le az előbbit. Érdekel, ahogy te gondolkodsz erről, érdekel a hited. A keresztény hit.
- Te mondtad...
- Most hogy érzed magad?
- Tudod, először azt gondoltam, nagyon fogok szenvedni. Hosszú ideig. Istenre bíztam mindent ezzel kapcsolatban. Szinte hihetetlen, kapuk nyíltak meg, nagyon rövid időn belül. Már másnap. Aztán nagyon jó volt a tegnapi istentisztelet is... talán maga a szeretet is jobban kiáradt, mint máskor. Búcsúztunk, másokért imádkoztunk... Olyan emberek jöttek oda hozzám, akikről azt gondoltam, sosem lesz közöm igazán hozzájuk. Valami más lett, megváltozott. Azóta is...
- Felszabadult egy csomó pozitív energia a döntésed által. Ennyit jelent, ha jól MERSZ dönteni.
- Így is mondhatjuk. Nagyon jó érzés, mintha fentről Isten keze végigsimítana rajtad... A fájdalom, ami benned van, elmúlik. Ha eszembe jut ő, érzem a hiányát, nyúlnék a telefon után, de már nem fáj.
- Jó érzés az, mikor tudjuk, jó döntést hoztunk.
- Tényleg jó... de talán nem is ez a lényeg.

Miért

Miért mindig akkor szólal meg a telefon?

Shabby mode

Zé szeretné, ha úgy öltözködnék, mint nagyon régen*. Lenbe és vászonba, apró fodrokkal és csipkékkel szegélyezve, lábamon bakanccsal. Szerinte ez a stílus valamennyi közül a legizgatóbb, szexuális értelemben véve is. Kortól és alkattól függetlenül. Én azt hittem, a férfiak tekintetét a tűsarok és a mindent megmutató, passzos ruhadarabok vonzzák leginkább, és a habos-babos, rakott és fodros, "csipkefüggönyös" stílus csak nekünk, nőknek jön be. Ezek szerint a férfiak között is vannak kivételek.

*Zének még általános iskolában volt egy osztálytársnője, azANNA, aki ilyen ruhákat hordott. Mindig különlegesnek tartotta, afféle művészléleknek. Számára nagyon elvontnak tűnt, ennek ellenére nagyon kedvelte. Visszahúzódó lány volt, mégis nagyon barátságos mindenkivel. 

Urban legends (true)

Zé mesélte.
Valamikor karácsony előtt történt. Kettő helyett három brigád dolgozott azon a napon. A főnök kettőt kifizetett, majd az egyik beosztottjával autóba ült és elindultak hazafelé. A közeli város egyik bevásárlóközpontjában néze(ge)lődtek , mikor Szabó úr felkiáltott:
- Te jó ég, elfelejtkeztem a harmadik brigádról! Nem fizettem ki őket.
Nem kis összegről, hat számjegyűről volt szó. Visszamenni már nem akart, de adósa sem szeretett volna maradni munkásainak. Meglátta a hipermarket melletti temetőt, gondolt egyet, majd átsétált és a sírok között bolyongva addig keresgélt, míg talált egy sírfeliratot Szabó névvel.
Később az autóba ülve felhívta a bér nélkül maradt munkásokat:
- Ne ijedjetek meg, nem az irodában van a fizetésetek! Ha mentek hazafelé, álljatok meg N városban a temetőnél, menjetek be, keressetek erre, meg erre egy sírt, Szabó névvel! A bal oldali márvány virágtartó alá tettem a pénzeteket!

Mit is mondhatnék

Antoine barátunk visszatért a nagy Amerikából.
- Már meg is bántam, hogy elmentem abba templomba...
- Milyen templomba?
- Hát...
- Ja, tudom. Ahol megköszönted a lehetőséget, hogy kinn lehetsz.
- Az, az.
- Figyelj ide! Jól tetted, hogy elmentél. A lehetőség adott volt, te nem tudtál élni vele. Ezért nem okolhatod Istent!
- Ne baszogass már te is!
Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Kapott pénzt, repülőjegyet, szállást, ahol szívesen fogadták, még barátnő is járt hozzá, aki segített neki mindenben. Most itthon van, egyedül és nem tudja, holnap hol tölti az éjszakát.

Most aztán

Miután kora hajnalban a macska leverte az apukámtól kapott kedvenc kaspómat a féltve őrzött, frissen hajtott növényeimmel együtt a konyha ablakából, véglegesen repült kiköltöztettem a lakásból.
Bár most meg azon aggódom, hová csavargott el, mert az udvaron nem találom.

Hétnél is több

A házi orvosnál kezdtük a napot a legkisebbikkel, mert reggelre duplájára dagadt az álla. Utána több, mint hét órát töltöttünk a kórház sürgősségi osztályán.  Ez idő alatt "túléltünk" egy vérvételt, történt CT vizsgálat, s a hetedik órában egy szájsebész is ellátta Félixet.
Én is nehezen bírtam ennyi órán keresztül az egyik helyről a másik helyre való üldögélést, ő feldagadt, fájó arccal hősként viselkedett. Az pedig plusz erőt adott, hogy az utolsó órában egy nagyon kedves ismerősünk hallva a legkisebbel történteket, beállított két hamburgerrel és narancslével, s ezek után még haza is fuvarozott minket.
Elfáradtam... egy kicsit.  De. Hála... mert nincs semmi komoly baja a fiamnak. Hála... mert szerető, segítőkész emberek vesznek körül minket. Hála azért is... mert Zé ma dolgozhatott.

Letettem egy rózsát

"Ha a szeretet "törvénye" nevében az életedbe fogadsz valakit, azonosulni kell vele, nincs más lehetőség. Kicsit szeretni ugyanúgy nem lehet, mint kicsit terhesnek lenni. Befogadni bárkit az életedbe, csak teljességgel lehet. Nincs szelekció: ez kell belőle, ezt meg elítélem benne. Nem mondom, hogy könnyű, de vállalni kell a rizikót: ha erre kanyarítom az utam, lehet, hogy más útitársakat kell választanom."

Rögtön az általa leírt szavak jutottak eszembe. Elfogadtam őt, teljességgel. Ő nem tudott. Békében váltunk el. Sosem kellett eddig még egy barátomat sem elveszítenem azért, mert mással rendeztem valamit... Most mégis megtörtént. Isten kezébe tettem, valamiért így kellett történnie. Mindenesetre furcsa megélni azt a  fájdalommal keveredett nyugalmat, ami most átjár.

Letettem egy rózsát. Talán egyszer észreveszi és felveszi. Ha nem, úgy is jó.

Kéken-zölden

Miután az osztályfőnök felhívott, autóval hozta haza a legkisebbet, ugyanis az egyik jóérzésű nyolcadikos úgy állon vágta, hogy Félix elájult és kívül-belül felszakadt az álla.
- Mi történt? Le akartak faragni az arcodból? - kérdeztem tőle viccelődve, hogy valamennyire palástoljam az aggodalmamat.
- Hát úgy tűnik, le is faragtak belőle - válaszolta kamaszos zavarral a szemében, miközben feldagadt arccal mosolyogni próbált.

Nekem ez így nem

Valamiért nem volt igazán jó érzésem, mikor Zé elmondta, hogy érdeklődött egy ingatlanközvetítőnél a ház eladását illetően, így ráérősen kezeltem a dolgot. Ők nem annyira, egy gyors időpont egyeztetést követően kijöttek szemrevételezni a lakást. Először csak annyit mondtam a banyának az ingatlanos hölgynek, fel ne merje tenni sehová az általa készített fotókat, majd e-mailben küldök használhatóakat, de azóta Zével beszélgetve már a hirdetéstől is elment a kedvünk a banya ingatlanos hölgy hozzáállása miatt, aki az asztaltól fel sem kelve megállapította, hogy a tetőnk (egyáltalán nincs rossz állapotban) cserére és a tíz éve átalakított lakás teljes felújításra szorul.

Figyelj

- Figyelj Zé! MA, MIelőtt lefekszünk...
- Én anyád előtt nem fekszem le.

Barkochba

- Jellemző az anyaga? (chanson)

- Igen. (zé)

- Műanyag? 

- Is.
- Más anyagból is lehet?
- Ööö...

- Mást is tartalmaz?

- Igen.

- Fém?

- Nem.

- Fa?

- Nem. 

- Textil?

- Nem.

- VÍZ???

- Igen.

- VIRSLI???

- IGEN.

Nem adom fel

Bár a múlt heti UH eredménye jó lett, állítólag egy darab kő, annyi sincs az epehólyagomban, mégis valami ott időnként (főleg esténként) fáj és szúr. Így maradnak a pránanadis kezelések, s egyik héten belevágunk egy hat napos máj- és epetisztító kúrába* is az egyik ismerősömmel.

*Egy barátnőm megelőzött minket, nála körülbelül ötven kő távozott a kúra végén.

Beszélgetések - Fe 1.

- Nagyon vigyáz rád.
- Nagyon. Mindent megtesz, hogy jó legyen nekem.
- Az jó?
- Nem is tudom... Tudod, néha arra vágyom, hogy törődjön a lelkemmel, de ő ezt nem igazán érti. Inkább kiszolgál. Maximálisan kiszolgál.
- Jó, hogy kiszolgál?
- Nem jó... Azt hiszem, nem jó.
- Dehogynem jó. Mindenkinek jó, ha kiszolgálják. Ez tetszik nekünk. Kényelmes.
- Jó, ebben igazad van. De akkor sem jó. Néha nem jól érzem magam emiatt.
- Miért nem? Tudod, miért nem? Mert kiszolgáltatottakká válunk és emiatt elesettnek érezzük magunkat.
Úgy érezzük egy idő után, már nem vagyunk képesek önállóan cselekedni. Szükségünk van a másikra. Hozzászokunk a kiszolgáláshoz.
- Igen, ebben igazad lehet... De azért teszi, mert szeret engem. Nagyon szeretjük egymást. Nem azért teszi, hogy ártson ezzel.
- Értelek én. De a tudatalatti cél, hogy függj tőle... Így mindig az övé maradhatsz.
- Emlékszem, mikor megismertem, azt mondta: én vagyok az ő madara, akit bezár egy kalitkába. Soha nem enged el.
- Berepültél?
- Nem. Azt mondtam, elpusztulnék... Szükségem van a szabadságra, bármennyire is szeret.
- Szerinted elengedett?
- El. Megértette, amire kértem.
- Meg? Nem függsz tőle?
- De, igen... Függök tőle. Függünk egymástól.
- Most repülsz, de nem szabadon. Egy nagyobb kalitkát kaptál... De nem vagy szabad.
- Ez még sosem jutott még eszembe. Ááá, nincs igazad... nem lehet igazad.
- Biztos, hogy nincs igazam? Akkor miért függsz tőle ennyire?
- Mert a kalitkájában vagyok...
- Nem akarsz kirepülni onnan. Hisz észre sem vetted eddig, hogy ott vagy.
- Igazad van. Félelmetes, mennyire ragaszkodunk egymáshoz.
- Miért nem engeditek el egymást egy kicsit?
- Azt hiszem, tudom erre a választ. Bár talán nem ezt várod. Túl hosszú ideje vártunk egymásra... Hosszabb ideje, mint el tudnád képzelni.

Killer

"Egeret! Azt mondtam, egeret! Ne medvét!"

Versmondás

- Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, Messziről lobogva tenger pusztaságon: Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem Majd öt-tíz...
- Khmm... (köhög)
- Nyolc-tíz... (röhög)
- Khmm... (köhög)
- Kilenc-tíz... (röhög)
- Nem matek ez, te! Na mennyi? (röhög)

Fejfájás ellen

Az klassz, mikor a majdnem tizenhat éves lányom ad instrukciókat arra vonatkozólag, mivel töltsük az esténket:
- Anya, nem akarnál Zolival valamit csinálni, hogy elmúljon a fejfájása? Remélem érted, mire gondolok...