Angliába akkor sem

Kinézve az ablakon, jót mosolyogtam a ma elém került, OV-t feltartott mutató ujjal ábrázoló fotó feliratán (azért kaptok ennyi esőt, hogy szokjátok a londoni klímát). Mert mi magyarok még ebből is...

Elmenni... messzire

Pár hete azon gondolkodtam, miért hatol az érzés a zsigereimen keresztül a lelkem legmélyéig, miért borzolja gyengéden és miért szorítja össze a szívem egy időben... Időnként újra és újra elkap. Ilyenkor mehetnékem van mindenhonnan... Talán épp most kéne kicsit nyugton maradnom? Fejemet a párnába fúrva próbálok menekülni a gondolataim elől. Mindhiába. A levegővétel hangosnak tűnik a szoba csendjében, olyan erősen érzem, hogy valami változni készül. Pedig látszólag minden mozdulatlanul lebeg körülöttünk.  

Mikor először éreztem ezt az érzést, alig vártam, hogy Zé hazaérjen. Valamivel később, mikor belépett az ajtón szinte villámcsapásként értek a szavai:

- Szívem, nem tudom, mi van velem, de úgy érzem, valami történni fog a közeljövőben. Annyira mehetnékem van, nem is tudom szavakkal kifejezni... Elmenni innen, semmire vissza nem nézni.

Azóta "így" élünk. A válasz valahol egy felhőn csücsül, tán épp a fejünk felett.

Nincs címe

Néha eltöprengek azon, miért van az, hogy a mélyebb gondolataimat, érzéseimet már nem olyan szívesen osztom meg másokkal, inkább mindenféle apró-cseprő, lényegtelennek tűnő dologról értekezem.
Pedig annyi minden dúl, vagy éppen ülepszik, csitul, tisztul bennem. Régebben úgy éreztem, nagyon sok kérdésre kell még megkapnom a választ, aztán megtanultam, nincs szükségem arra, hogy kérdezzek, a válaszok vagy ott vannak előttem (sosem hittem az egyre mélyebbre és mélyebbre való ásásban, mert úgy gondolom, minél mélyebbre ás az ember, ott egyre inkább nagyobb a sötétség) vagy egyszerűen anélkül is megkapom őket, hogy kérdeznék, mindet a maga idejében. Mióta ehhez tartom magam, valahogy könnyebb, s sokkal nyitottabb vagyok a változásra önmagamat illetően is. Nem érzem szükségét annak, hogy ezeket a gondolatokat, történéseket kifelé közöljem... Hogy ez jó (számomra mindenképp az) vagy rossz? Időleges vagy végleges állapot? Más mit és mennyit érzékel ebből? Nem tudom.

18+

Hétvégén annyira beégettem magam a tanárom (nő) előtt, hogy kínosnak érzem a holnapi jelenlétem az iskolában... Abba belegondolni sem merek, hogy még hozzánk is hivatalos, mert ő korrepetálja Petrust matekból.

- Füge... Tudod, mire jó?
- Nem. 
- Mire hasonlít?
- Ja, egy herére... Ez érdekes.
- Férfiak számára kitűnő serkentő. Ami benne van?
- Nahát... Spermiumok. Úhh, ez nagyon durva!
- Ugye?
- Az íze azért más... Ööö... Ebből hogy magyarázom ki magam?
- Ebből angyalom, sehogy - válaszolta, miközben sikítva és hol a fejét fogta, hol a térdeit csapkodta bizonyos szavak kíséretében.
Hát ez van.

Vissza-visszatérő

- Zé, én nem tudok aludni, mikor éjszaka dolgozol...
- Ne aggódj szívem, én sem tudok.
- MI???

A már nem kiskorú K. József

Annyira meglepődtem, mikor bemutatkozott markáns, mély hangján az illető a telefonon keresztül:
- K. József vagyok...
- K. József?
- Igen. Chansont keresem. Pontosabban én tudom, hogy te az vagy... (tegez, felismeri a hangom, tehát ismernem kell)
- K. József?
- Nem tudod? (szinte nevet, élvezve a helyzetet)
- K. József? Úristen... Pontosabban, igen... Tudom. Persze... Hogy lehetek ilyen bolond, hogy nem jutott rögtön eszembe! Tegnap volt osztálytalálkozó, s megadták a számom...
Körülbelül harminc éve hallottam a hangját legutóbb, mikor személyesen összefutottunk a város egyik aluljárójának lépcsőjén. Elsős korunk óta szerelmes volt belém. Kitartóan, nyolc éven keresztül. S én sosem akartam erről tudomást venni. Hangosan nevetgélve meséltük az emlékeinket. Ketten fiúk, átjöttek segíteni takarítani nekem és a nálunk nyaraló barátnőmnek, aztán hazajöttek a szüleim, anyám benézett ruhás szekrényükbe, a blúzok tetején ott pihent egy tányérnyi palacsinta... Képtelenek voltunk kimagyarázni magunkat, csak vihogtunk a barátnőmmel eszetlenül, válasz nélkül hagyva anyámat. Vagy amikor az osztálytársnőimmel fürödtünk a tóban, ő pedig hős szerelmesként a partról figyelt minket, észre sem véve, hogy a nap ereje pirosra égette a bőrét, kivéve ott, ahol neki támaszkodott a korlátnak... Még arra is emlékezett, melyik órán hol ültünk a padokban.Gyerekek voltunk. Komoly-komolytalan gyerkőcök. Rég volt. Nagyon rég.
Ő ott volt az osztálytalálkozón. Én nem... Állítólag mindenki hiányolt. Furcsa érzés... Valahol megható. Hogy van pár ember, aki hiányol harminc év távlatából is.

Hortus Hungaricus, s a többi

Jól emlékezetembe vésődött a név: Hortus Hungaricus (további fotók). Bár szerintem mindenkinek, aki először járt ezen a kiállításon. Gyönyörű volt és egyben izgalmas is. Bár Zé erről másképp nyilatkozna. Bennem a harsogó színek kavalkádja, Zében a füstölt csülkös, babos káposzta illata maradt meg.
A hazafelé útból alig maradt meg valami bennem, annyira fájt a lábam az egész napos jövés-menéstől. Este mégsem bírtam magammal, minden erőmet összekapargatva összeszedve "elszaladtam" a pásztorunk leendő menyének leánybúcsújára. Édes és aranyos volt a menyasszony, az este szolid és egyszerű egy pohárka koktéllal. Az általános iskolai osztálytalálkozóról viszont lemaradtam...

Mik derülnek ki...

... egyesekről. Jelen esetben Zéről.
2006-ban az MTV székház ostromának ideje alatt az egyik fővárosi kerületi rendőrkapitányságon történt...

Sikítófrász

Egyszerűen meguntam a havonkénti műkörmöshöz való futkosást, a vele való időpont egyeztetést még inkább. Napokig agyaltam, menjek manikűröshöz vagy intézzem el magam a körmeimet? Hát elintéztem. Lecsiszoltam mindet, majd sikítva hívtam fel Zét, hogy azonnal hozzon valami körömerősítőt a városból, mert hajlik a körmöm, mint a papír, teljesen rosszul vagyok a látványtól. Nagy sokára csak felkenhettem a körmeimre az újonnan vásárolt piros körömlakkot, ami legnagyobb megdöbbenésemre csilli-villi magenta színűvé vált. Zé azt mondja, neki tetszik, bár lehet, csak vigasztalni akar.

Persze ez is egy olyan jelentéktelen dolog, ami csak nekünk, nőknek lehet fontos.

Főhet a fejem

Könyörögtem anyukáméknak a cicák életéért, annyira megsajnáltam őket, meg a fiatal anyjukat is. Most ott van négy rosszcsont, talán egynek akad gazdija, a többi pár hét múlva a miénk lesz. Arról még fogalmam sincs, hová tesszük őket.

Tegnap este

Nem tudom, egyes kamaszok miért gondolják azt, hogy csak úgy válhat belőlük Ember, ha előbb megjárják a pokol tornácát... Mert ki, ha nem ők... Aztán jó esetben rájönnek mégsem ők azok, akik a dolgok felett állnak. Sőt.

Egyébként meg ilyenkor dühöngök, hogy lehet ilyen tetű, gerinctelen féreg az, aki... Igen, dühös vagyok. Győzöm helyére tenni a gondolataimat. Mert tudom én, Isten kezében van minden és ő majd egyszer számon kéri és elrendezi...

Úgy tűnik...

... ez egy ilyen nap.
- Negyvenöt éves vagyok. Zé, öregszem...
- Dehogy, szívem! Hogy mondhatsz ilyet? Fiatal vagy még! Na persze, nem hozzám képest...

Mikor elérkezett a negyvenedik születésnapom, annyira hihetetlennek tűnt, hogy nem maradhatok örökké harminckilenc. Kézzel-lábbal tiltakoztam a négy x ellen.
Most... a negyvenötödiken, egyszerűen csak meg vagyok illetődve.

Kora reggel

... avagy szőke (de okos) és "ügyintéz".
- Akkor te most mész az okmányirodába, ugye?
- Aha!
- Itt vannak a születési dátumok!
- A tiéd is rajta van?
- Nem, az nincs. Miért nem tudod?
- Hát... Most hirtelen nem jut eszembe...
- Ráhelka! Ma van, érted, ma van a születésnapom! Ma...
- Úhh! Jajjj! Ne haragudj! Tényleg? Boldog születésnapot! Bocsi, de nem néztem ma még a fészbukot... (röhög... én is, mert annyira...)

Jövőre rizst...

Hiányzott... komolyan hiányzott már. Legutóbb délelőtt esett, meg éjjel, meg tegnap, meg azelőtt... Pedig én beszedtem a ruhákat. Igaz, csak ma.

Felmérés

Kérdés: 

Hány foga van a lónak?

Válaszok:

a, 22

b, 36

c, Egy sem.

Félix válasza: 
Ajándék lónak ne nézd a fogát!

Nem tudom, mit is mondhatnék erre szülőként... Volt olyan kérdés is, miért táncolnak a méhecskék. Kérdezem a gyereket:

- Na, miért?

- Nem tudom. Partytime van?

Nem irigylem a pedagógusokat. 

Szeptember 3.

Reggel.
- Anya, beírnád, hogy kettőkor hazajöhetek a suliból?
- Miért szeretnél hazajönni?
- Mert nagyon fáradt vagyok.

Majdnem keserédesből kutyázás

Már napok óta érzem az ősz fáradt jelenlétét az ablak alatt, szinte észrevétlen teríti be a tájat. A kitartóan kopogó esőcseppek is, mintha a csak tudatomba akarnák vésni, vége az idén szeszélyes, gyümölcsillatú nyárnak.
Vártam már a tanév elejét, megnyugodni látszott körülöttünk az élet, aztán nem várt történések miatt napokig csak aggodalmaskodtam, de szép lassan mégis megoldódnak a dolgok, s megy minden a maga útján.

Annyi mindenről írnék, de az oktalan állat a kutya ki-kizökkent a gondolataimból, kinn vinnyog, nyüszít, szinte toporzékol az ajtó előtt, már öt perc sok neki a kora őszi, hűvös éjszakában. Felbőszít ezzel, komolyan! Nesze neked keserédes életérzés, meg írhatnék! Úgy tűnik, az ebről szól ma az este, meg a fehér szőnyegbe belekent kutyaszar kutyakaki kisikálásáról...

Paparazzi

Zé alattomban készített rólam néhány fotót még a Balatonon, amiket csak pár napja mertem megnézni. Igazából nem is az rettentett el, hogy mekkora a seggem fenekem a képeken, hanem az, hogy a hátsómhoz képest milyen kicsi a kezem.
Holnaptól vad bogyókon és almaecetes, citromos uborkalén fogok élni...

Rend a lelke mindennek

Miközben a nagyobbik fiamat költöztettük, addig itthon a kisebbik rendet tett az asztalomon, elpakolta az edényeket a mosogató tálcáról, rendet tett a nappaliban... Csak később,  fürdésnél vettem észre, hogy a tusfürdők és a samponok is élükre állítva sorakoznak a fürdőszoba polcán.

Való igaz, ő az egyetlen gyermekem, aki szó nélkül, akár minden este elteszi a fogkefémet és a fogkrémet a helyére, amit a fürdőkád szélén felejtek rendszerint.

Hazafelé

Ha harc, hát...

Ma akárhányszor mentem ki a kertbe dolgozni, eleredt az eső. Aztán mégsem az esőcseppek, inkább a szúnyogok kergettek vissza a lakásba. Estére bentre is jutott szép számmal belőlük. Zé azóta egyoldalú kommunikációt folytatva velük, az ágyon ugrálva ide-oda csapkod a törölközőjével, egy-egy sikeres akciót gúnyos felkiáltással "ünnepel".
Néha az az érzésem, Zé azért tudott beilleszkedni ebbe a családba, mert ő sem teljesen normális.

Valamit tud

Mondtam Fixinek, keresse már meg annak a bögrés, mikrós sütinek a receptjét, amit most azonnal és öt perc alatt... Megtalálta.

Herőce

A nagymama mindig bosszús volt, ha nem lett hólyagos a tészta sütés közben.
- Elrontottam, biztos rossz volt a tejföl - bosszankodott. Akármilyenre is sikerültek, kihűlni sosem volt idejük.
Amikor először említettem másoknak, hogy mennyire szeretem a herőcét, mindenki furcsán nézett rám, miközben bizonygattam, ha már fánkokról beszélgettünk, hogy az általuk ismert csörögefánkot hírből sem ismerem.
Jóval később tudtam meg, hogy a kettő egy és ugyanaz... állítólag. Még ma sem vagyok benne biztos.

Kiss in Blue

Napok óta el vagyok varázsolódva Boris Blank (Yello) és Heidi Happy dalától. Nem is értem, azelőtt miért nem...

Konyharuha és hajgumi

Mikor megláttam azt a képet Kamcsi mobilfotói között, már nem csodálkoztam a múltkori kis kalocsain.
- Te, mit csinál itt ez a gyerek?
- Nem látod? Olvas...

Dilemma

S újra felvetődött bennem a kérdés, vessek véget az írásnak, vagy kezdjem újra máshol?

Őszillatú nyár

Idén, ma reggel éreztem először, hogy ősz illata van a nyárnak.

Kellett már

Annyira hiányzott már, hogy ne csak elszáguldjunk mellette, hanem leüljünk a partjára, bámuljuk az égen úszkáló felhőket, belefeledkezzünk a távoli hegyek kékjébe, a sirályok vijjogásába...

Újjászületni víztől

"Monda néki Nikodémus: Mi módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?
Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek."
(János 3.5-7.)
Több, mint egy éve vár Zé arra, hogy megtörténjen.
Miután csütörtökön újabb visszautasítást kaptunk a gyülekezet részéről (most épp azt, hogy a pénteki napon lehet csak szó bemerítésről, Zé kedvéért nem tudnak újra összeterelni százötven embert szombatra), nem akartunk várni, más megoldást kerestünk. Épp a megfelelő embert hívtuk, épp a megfelelő időpontban. Percek alatt megbeszéltünk mindent. Ma délután négy autóval indultunk a Balatonra, három ember született újjá... Mert így is lehet. Tisztán és sallang mentesen, nem keretek közé szorítva, hanem egyszerűen csak hitből.

Búcsú

Kedveltem édesapám kedvesét, bár nem találkoztunk sokat, inkább csak telefonon nyújtottuk hosszúra a perceket. Szerettem a kedves mosolyáért, a nyitott szívéért, tiszteltem a tudásáért. Rendkívüli ember volt, aki csodát tett apámmal is. Most mégis el kellett mennie, valamiért előre nem jelezve... végleg.

Jaj, úgy élvezem én...

Először még élveztem az arcomba hulló langyos esőcseppeket, de egyszer csak nyakamba zúdult az "égi áldás",  megszaporázva lépteimet, aggódva tekintgettem az ég felé. Esernyő? Ugyan, minek az nekem? Reggel még ezt mondogattam magamnak. Most meg úgy tűnt, mintha az autóbusz megállója mérföldekre távolodott volna tőlem. Futottam, ahogy a lábam bírta, át-átszökkenve az aszfalton gőzölgő fekete tócsákon, nem törődve a zuhogó esővel. Na, most ezt húzzuk át... Próbáltam én futni, miközben bokáig merültem az útszéli pocsolyákba, meg a járdán lévőkbe is, miközben a hátamon a fehér blúzt szép pirosra színezte a frissen festett hajamból kioldódó lé, a farmernadrágom térdig keményedett a víztől, a cipőmben akár halakat is úsztathattam volna. A sálamat a táskámra terítettem, hogy legalább a füzeteim védjem, mindhiába.
Mikor hazaértem, a kutya még ugatni is elfelejtett örömében, látva, ahogy egy pillanat alatt hatalmas tócsa kerekedik körülöttem, szűkölve rohant a helyére. Azt sem tudtam, mit ráncigáljak le először magamról. Délelőtt még a fülledt meleg miatt dőlt rólam a víz, most meg az eső miatt...
Mindezt persze röviden is leírhattam volna. Szépen, magyarosan kifejezve magam, szarrá áztam.

Egyszerűen nem értem

Vannak az életben megmagyarázhatatlan dolgok. Mint például, hogy került ma a tízórai fasírtos szendvicsem mellé egy hóvirág?

Értékelés

A tegnapi dolgozat értékelése:
"Angyalom! Figyelni! Kiválót várok Tőled! Azért gratulálok!"
Most akkor tanulhatok.

Mese

- Zé, mesélj nekem valamit!
- Mit meséljek?
- Valami egyszerű is jó lesz!
- Hát jó. Volt egyszer egy szegény ember, annak két fia. Éltek, éldegéltek szegényen egy kis házban, egyszer csak lezuhant a házukra egy bomba...
- De Zé! Ez nem jó mese, valami vidámabbat mesélj! Ez annyira szomorú.
- Vidámabbat? Rendben. Volt egyszer egy szegény ember, annak két fia. Volt a pincéjükbe egy nagy hordó, teli borral. Lementek, jócskán ittak belőle, jó kedvük kerekedett. S akkor jött a bomba...
- De Zé! Ez nem vidám...
- De ők vidámak voltak, nem éreztek semmit az egészből...
- Nem, nem. Egy pozitív mesét kérek!
- Jaj, szívem! Volt egy szegény ember, annak két fia...
- Már megint?
- Igen, de ne szólj közbe! Szóval volt egy szegény ember, annak két fia. Egyik nap találtak egy hatalmas gödröt a házuk mellett, az alján sűrű, fekete folyadékkal.
- Olaj volt...
- Ne szólj közbe! Arra ment egy gazdag ember, aki felkínált a szegénynek egy csomó pénzt a házért. Az el is fogadta, beköltözött a gazdag ember házába, a gazdag pedig előre dörzsölve a tenyerét a szegény emberébe. Aztán jött a bomba...

Ember és ember között...

Megkérdeztem valamit egy nadis ismerősömtől, de annyira lekezelőnek és falsnak éreztem a hangját, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor "lerázott". Mégsem esett jól, mert ez utóbbit nem először tapasztalom nála. Hirtelen nem is tudtam, mire vélni a viselkedését*, teljesen másnak ismerem őt, rögtön belém nyilallt egy régi ismerős véleménye: a nadisok mind elszállnak maguktól egy idő után.
Nem sokkal később felhívtam egy nagyon kedves, szintén nadis barátomat, elmeséltem neki, mi történt, hogy értetlenül állok az egész történés előtt. Szinte simogattak a szavai, derű volt a hangjában, anélkül, hogy rákérdeztem volna, a kérdésemre is választ kaptam. Sokáig beszélgettünk, időnként bele-bele kuncogva a telefonba a gondolataink kicsiny darabkái helyet cseréltek. Jó érzés volt... komolyan jó.
Annyira kedvem lett volna szorosan magamhoz ölelni és megköszönni azt, ami ő, s ami én lehetek általa.
Igen, azt hiszem, az igazi pránanadi erről is szól, nem csak a "fizikáról".

Kis kalocsai

- Fixi! Te tudod, mi van a fejeden?
- Persze.
- De... miért van ott?
- Mert kényelmes.

P. János és a youtube

Sokan vannak, akik rejtőzködnek a neten, nem regisztrálnak sehová, a közösségi oldalakat is messziről kerülik. Mégis vannak ismeretlen ismerősök, akik által ismertté válnak anélkül, hogy tudnának erről. Ilyen például János (a gyülekezetünk pásztora) is. Az igazat megvallva, cseppet sem bánom, hogy a prédikációja által mások is megismerhetik. Végtelenül nagyszívű ember, telve szeretettel, türelemmel.

Persze, azt is meg kell említsem, ő adott össze minket április tizennegyedikén... 

Valami zörgött

Zé mondta, hogy próbáljam összeszedni magam, mire hazaér, ha el szeretnék jutni a piacra. Így reggel hat órakor ott ücsörögtem az ágy szélén fél árbocra ereszkedett szemhéjjal, mosolyt grimaszolva a szám szélére. Nem kellett könyörögnöm, hogy bújjon mellém, lophattam még egy-két álmos órát magamnak. Egyszer csak kinyitotta a szemét, rám nézett, s cinikus vigyorral az arcán megjegyezte:
- Tudom, hogy kíváncsi vagy, mi zöröghet a szatyromban!
Mire feleszméltem, s visszakérdeztem, addigra már újra hortyogott. Sosem fogom megtudni, mi zörgött a szatyorban.

Ha már süt

Úgy megörültem a "monszun időszak" utáni napsütésnek, hogy késő estig nyírtam, nyestem, vagdostam, gazoltam, rendezgettem, gereblyéztem, sepertem a kertben. Boldogan nyugtáztam, hogy nemhogy megeredtek, de már bimbóznak a kertészetből kapott, enyészetre ítélt rózsatövek. Miközben metszegettem őket, azon morfondíroztam, mi a jobb? Ázni a hűvös esőben, bokáig merülni a lezúduló vízben vagy a a bőrömön végigpergő izzadságcseppeket törölgetni magamról a fülledt délutáni melegben, miközben az asztalon felejtett üvegből mohón kortyolom a langymeleg vizet, ami a kutyának lett odakészítve még előző este.
Nem sikerült végeznem mindennel, de már most grimaszolok, szisszenek és jajgatok. De mégsem nézhet ki egy leendő kertész kertje úgy, mint a kőműves háza... Már pedig a jelenlegi állapot valami ilyesmi.

Arról mélyen hallgatott mindhárom fiú (egy leányzó sincs itthon), hogy a konyhában ott tornyosul a mosogatnivaló, ami rám vár.

Még négy óra

Zé mindig hangoztatja, olyanok vagyunk mi ketten, mint a borsó, meg a héja. Képtelenek vagyunk meglenni huzamosabb ideig a másik nélkül. Azt mondják, ez egészségtelen, változtatnunk kell. Hát nem tudom. Biztos vannak, akiknél ez az állapot annak tűnik. De én akkor sem szeretem, hogy Zének éjjel is embertelen tizenkét órát lehúznia a Gyárban. Nem szeretek nélküle aludni. Egyáltalán nem is tudok nélküle aludni.

Ha akarunk, beszélhetünk velük

"Minden élőlényt megilleti a tisztelet. Az állatok nem alacsonyabb rendűek, mint mi, nekik is vannak érzelmeik, elvárásaik, megvan a helyük a természetben. Nem uralhatjuk őket parancsokkal, akaratunkkal. A videó azt bizonyítja, hogy kommunikálhatunk is velük, ha kicsit odafigyelünk rájuk, és ők ezt meghálálják."

Director: Craig Foster | Producer: Vyv Simson | Narrator: Swati Thiyagarajan
Produced In: 2012 | Story Teller's Country: South Africa 

Nem tudom miért, de a videó utolsó képsorainál bizony potyogtak a könnyeim. Talán, mert észre sem vesszük, hogy kegyetlenség az, ahogy időnként bánunk velük. Sosem voltam jó gazdi. Szórakozott és figyelmetlen vagyok. Nem dédelgetem őket, egyszerűen csak elfogadom a jelenlétüket. Persze hiányoznának, ha nem lennének. Emma Dezső (nyúl) is űrt hagyott maga után.
Örülök, hogy az anyukémáknál született kiscicák megmaradtak. Napokig beszéltem anyám lelkére. Ígértem fűt-fát. Mondtam, elhozzuk őket, szerzünk gazdikat. Négy apró cica... Te, jó ég!

Magam is meglepődtem...

..., mikor azt mondta, visszavár. A tekintetében sem véltem felfedezni neheztelést vagy ilyesmit..
- Milyet szeretnél?
- Valami egyszerűt.
- Milyen színt?
- Rózsaszínt.
- Világosat, sötétet?
- Világosabbat.
- Ok, mutatok párat. Mit szólsz?
- Ezek nem tetszenek igazán.
- És ez?
- Sötét.
- Ez?
- Szép, de nagyon világos.
- Esetleg?
- Nagyon csillámos.
- Akkor valami ilyesmi?
- Ezek szinte lilák. Mind.
- Van még egy dobozom eldugva.
- Miattam előveszed?
- Persze. Nézd csak!
- Ez nagyon durva, ezt biztos nem.
- Akad itt még egy!
- Ez túlságosan piros.
- Akkor most mi legyen?
- Válasszunk más színt?
- Várj, itt még van egy!
- Ez az. Ez tetszik.

Hát ezért

Amikor megszülettél, a te életed indult, amikor meghalsz, a te életed ér véget. A többiek nem halnak veled szolidaritásból, akik miatt úgy élsz, ahogy ők elvárják. 

(Szurovecz Kitti)

Tenyerén hordoz minket

Úgy éreztem, szilánkokra hasítják a lelkem. Azt hitték üthetnek, vághatnak a végtelenségig, nekem nem árt, mindent kibírok. Senki nem vette észre, mennyire elfáradtam, hogy a hónapok alatt olyanná váltam, mint a fogyó hold. Felőröltek az állandó harcok, a magyarázkodások, értetlenkedések, követelések... Hogy mindegyik szajkózza a magáét. Már nem bírtam hallgatni, hogy útjukba vagyok, mert nem elég, amit adni tudok, mindig több és több kell. Menekülni akartam... Nem, nem azért, mert igazságtalannak éreztem, ami velem történik, egyszerűen csak azt szerettem volna, legyenek elégedettek, nélkülem. Menni szerettem volna, csak el messzire... bele a végtelenbe. Megpihenni a véget nem érő csendben.

Zé talán az utolsó pillanatban fogta meg a kezem. Beültetett maga mellé az autóba, valahol lekanyarodott a fő útról. Fák hajoltak fölénk, virágok szegélyezték az utat. Aztán ott ültünk a tó mellett a padon. Zé próbált belém lelket önteni, olyan messzire éreztem magamtól, mintha valami vastag ködfátyol ereszkedett volna kettőnk közé, ami letompítja a fényeket, a hangokat... Néztem, ahogy rámutat a pillangóra az asztalon. Az asztal szélén toporgott apró lábain, mindig kicsit arrébb és arrébb vonszolva magát, mintha béna lett volna.
- Talán megsérült a szárnya - szólt Zé.
- Talán. De akkor soha többé nem tud repülni - suttogtam inkább csak magamnak szomorúan, miközben a pillangó felé húzódtam. Lassan nyújtottam a kezem, hátha sikerül felemelnem valahogy az asztalról anélkül, hogy a szárnyait érinteném. Az egyik ujjam már közvetlen előtte pihent, mikor aprócska lábaival felmászott rá és széttárva szárnyait tovaröppent a fény felé. A tűnő pillanat olyan sebességgel morzsolódott szét, hogy még meglepődni sem volt időm.
- Hát elrepült - néztem utána.
 Zé rám mosolygott:
- Tudtam, hogy nem birod ki, hogy közelebb ne menj hozzá! Talán megijedt tőled...
- Nem, nem ijedt meg. Akkor nem mászott volna fel az ujjamra... Hisz onnan repült el. Nem figyeltél?
Hála öntötte el a szívem. Hálás voltam a magasba nyúló, bennünket oltalmazó fákért, a színesen mosolygó virágokért, a szélben hajladozó fűszálakért, a tovaröppenő pillangóért. Zéért, aki elhozott erre a helyre.
Isten járt a gondolataimban. Miért nem veszem észre? Miért tántorgok annyiszor behunyt szemmel még mindig? Miért nem lépek fel Isten ujjára, miért nem engedem, hogy a tenyerén hordozzon? Ő az, aki tudja, ki vagyok valójában, aki így szeret. Ennyi elég... Hisz megmutatta. Az ujjának érintése is elég ahhoz, hogy szárnyalhassunk.

Meglepetés

A két legkisebb gyermekem Szegeden kockul nyaral a legidősebb lányomnál. Reggel kilenckor kaptam egy rövidke üzenetet a legkisebb leányzótól:
"Baszki, itt a mama."
Ennyit. Mindössze.

Bóközön

- Mondj valami szépet nekem!
- Nagyon szeretlek drágám! Imádom, hogy ilyen édes, vörös kis cicám vagy... Ha pedig megcsalsz, akkor megöllek.

Étteremben

Kiszűrődő hangok egy étterem konyhájából.
- Ez a zöldségleves itt állt kinn egész nap?!
- Valahogy úgy...
- Hát ez nem jó hír! Na, mindegy... Holnap csináljátok meg ragulevesnek, rendben?

Vagy mondom

Néha elgondolkodom, vajon miért van az, hogy hiába szólok, kérek, könyörgök, nem figyel rám, mintha nem is akarna érteni, aztán mielőtt zuhanni kezdenék, mégis csak megfogja a kezem és szorosan magához ölel.
Vajon elvéthető az az utolsó pillanat? Vagy Isten szeme mindig ott lesz rajtunk és vigyáz ránk... Kérdezem vagy mondom...

Fejben

- Zé, mennyi is az?
- Az annyi, mint... igen igen... Az kettőezer-ötszáz naponta. Na, jó vagyok?
- Szuper...Nekem nem ment ilyen gyorsan.
- Ugye?
- Hát igen. Szinte hihetetlen, hogy pár évvel ezelőtt még rendőr voltál.
(nem ölt meg)

Amikor a gyerek segít

- Anya, diktálom: kőfaragó mester... tevékenységi kör: sírkő, fedkő, fejkő...
- Leírtam. Tovább!
- Kripták építése...
- Ok.
- Ablakpárkány, mosdópult.
- Ok.
- Várj! Anya, én ezt nem értem...
- Mit nem értesz ezen?
- Ezt a párkányos, mosdópultos dolgot...
- ???
- Minek egy kriptába mosdópult meg párkány? Felkel a hulla, kezet most, aztán csak úgy unalmában kinéz a kripta ablakán a gránit párkányra támaszkodva? Vagy minek?