Sikítófrász

Azért az rettentően bosszantó tud lenni, mikor webes felületen dolgozva az egy órai munkámat a rendszer valamiért nem menti el és az elszáll a semmibe.

Még ez is...

- Elég egyoldalas!
- Két oldal kell!
- Tegyetek rá saját fotót!
- Ne tegyetek rá saját fotót!
- Színes legyen!
- Inkább egyszerű legyen!
- Fehér-arany párosítás, az egyik kedvencem!
- Ne legyen fehér-arany, az kommersz!
- Az első lesz. Nem. A második, az első a shrek-es volt... A negyedik?

Tavasz (ez is)

Amikor a tükör előtt állva sminkelem magam, majd a hajamat tupírozva veszem észre, hogy az egyik hónaljam elfelejtettem epilálni... A tizenhárom éves fiam pedig röhögve kérdi:
- Itt forgatják majd a Tarzant?
Pedig nem is.

Újratervezés

Azért az mégis csak nagyon tudja bántani az embert, ha valaki lebeszéli egy adott dologról arra hivatkozva, hogy az ő segítségével sokkal jobbat és szebbet... Aztán mikor rákérdezel a mikorra, felháborodva közli, hogy neki ezt át kell gondolnia, mert nem cselekedhet felelőtlenül. Te meg ott állsz bénán és csalódottan, s nem azért, mert nem kapod meg, amit ígért, hanem azért, mert nem szólt, hogy esetleg meggondolta magát, másképp látja azóta, s mégis csak egyedül kell megoldanod.
Arról nem is beszélve, hogy lemaradtál arról, ami a lehetőségeidhez mérten a legjobb lett volna. Most pedig ott tartasz, hogy reménykedsz egy másik, hasonlóan kedvező lehetőségben, miközben az idő csak telik és telik, mert neked ezerszer inkább meg kell gondolnod, mibe fektesd azt, amid van.

Miközben a csapból is

Szombaton beszélgettem Ildi barátnőmmel az esküvőről. Gyakorlatilag egy óra alatt padlóra kerültem, mire Zé hazaért, már nemhogy az esküvőről nem akartam hallani, esküvőt sem akartam.
- Nem lehetne a polgárira magunkkal vinni Jánost, hogy ott összeadjon minket ő is?
Mert nem szeretnék én virágokkal felcicomázott termet, a hajamba se virágfonatot, csokrot hajigálni még kevésbé (bár ezt szerintem senki nem gondolta komolyan). Esküvői torta? Vendéglátás? Én legszívesebben kivonulnék valami erdei tisztás közepére, hogy adjanak össze minket ott a szabad ég alatt. Tanúink lesznek a föld és az ég, a fák és a madarak. Nem lehetne?
Zé látva a kétségbeesésemet, fölém hajolt:
- Látom szívem, te ezt képtelen vagy elhordozni. Ne aggódj, innentől kezdve kezembe veszem a fa.. dolgok irányítását!
Így szombat este már valamivel nyugodtabb szívvel, de még mindig nem megnyugodva mentem ruhát próbálni. Zé ingén már készek a keskeny berakások, csipke is került alájuk. Az én ruhám még csak körvonalazza a terveinket, úgy tűnik még sem leszek tehenészlány, bár sok fodor lesz a ruhán, alul kettő is: az alsó szoknya fodra kibuggyan a felső alól. Romantikus, álmodozó Shrek menyasszony annál inkább - végül is a hajam színe már adott hozzá.

Értékeltem pásztor János hozzáállását, tegnap istentisztelet után megígérte, hogy az esküvőn semmi olyan nem fog történni, ami által azt érzem, hogy totálisan a középpontban vagyunk. Mondta ezt azok után, hogy a gyülekezet előtt is bejelentette az esküvőnk napját, minden szempár ránk szegeződött és hangos tapsvihar tört ki, én meg nem tudtam, hová bújjak.
Mindig is tudtam, sosem lenne belőlem se jó színész, se rossz politikus. Nem szeretek nyilvánosság előtt szerepelni, megszólalni sem sok ember előtt.

Kihez megyek feleségül?

Mától Zé is dolgozik. A piacon árulja a virágokat, palántákat. Azt mondta, aggodalomra semmi ok, ő nagyon szeret ilyesmivel foglalkozni. Kicsit kételkedve fogadtam a szavait, mert rögtön magam előtt láttam, amikor még rendvédelmisként gazemberek után futkosott, ha kellett ütött, most meg ez a hatalmas erős ember, törékeny virágpalántákat gondoz és kínál másoknak... Különben is, alig tud pár virágot megkülönböztetni egymástól.
Így aztán jó nagyokat pislogtam, miközben telefonon beszéltünk, Zé a vevőkkel poénkodott, udvarolt nekik, lökte a szöveget a virágok neveivel. Szerintem még annak is eladott valamit, aki nem is akart venni. Mintha egy vérbeli kofát hallgattam volna, aki egész életét a piaci standokon töltötte. Azt a fajtát, akitől veszel valamit, és öt standdal arrébb gondolkodsz el, hogy tulajdonképp, te nem is szerettél volna vásárolni... Csak hát annyira kedves volt és bókolt, és kiválasztotta és megmutatta, és egyszer csak ott volt a kosaradban.
Lehet, hogy számomra is ilyen észrevétlen adta el magát? Most akkor feltehetem magamnak a kérdést? Kihez megyek én április tizennegyedikén feleségül?

Zé beleült a kosaramba...

Utolsó mondat is lehetne

Kérdés:
Ha választanod kéne a lottó főnyeremény és köztem, milyen autót vennél először?

- Szívem, tudod nagyon jól, hogy én téged választanálak. Tudod miért?
- ???
- Mert a lottó főnyeremény sokkal előbb elfogyna, mint te...

Rácsodálkozás

Amikor kutyapisiltetés közben megtalálom a hetek óta elveszettnek hitt termosztátor burkolatát az utcán, a fű között...

Nem ti, majd én döntöm el

A kezdetektől harcot vívunk Nudlival a fotelemért. Tegnap boldogan nyugtáztam, hogy bizony, Zé olyan ember, aki még a macskák nyelvén is ért, mert ha rászól, az fülét, farkát behúzva ugrik be a kosarába, s elég csak annyit mondania: "ott maradsz", az állat összegömbölyödve, békésen alszik tovább. Konzekvencia: enyém a fotel.

Ma reggel a legkisebb tette be a kosárba, még egy plusz párnát is kapott, hogy jó meleg helye legyen. Később, mikor félárbocra ereszkedett szemhéjakkal kicsoszogtam a konyhába, az utóbbi napok idilljéhez képest egészen furcsa látvány fogadott. Szinte hallani véltem:

- Síkagyúak! Nem ti, majd én döntöm el...

Rendhagyó és hétköznapi

Miután majdnem kiakasztottuk az anyakönyvvezetőt azzal, hogy semmiféle plusz szolgáltatást nem kérünk, szomorúan nyugtázta, hogy ilyen esküvő a faluban még nem volt. Ezek után magam is elcsodálkoztam, milyen hamar ráakadtunk arra a varrónőre, aki a helyi színházban dolgozik, s egyáltalán nem csodálkozott, hogy a ruháink csak pamutból és lenvászonból készülhetnek, nem visított a "tehenészlány" stílus láttán sem, s épp ráér még a héten.
Remélem, az a döntésünk sem lep majd meg senkit, hogy az egyházi esküvőnket hétfőn szeretnénk megtartani a polgári után, mert nem kívánunk vele hosszú heteket várni, mikor majd éppen mindenki ráér... vagy nem.

Mára elég

Ma valahogy semmi nem megy könnyedén.
Zé egész nap morgott valamiért. Kamilla lányom vasárnap óta duzzog, ma sem tudtunk szót érteni vele. Csak remélni merem, hogy nem az apja beszélte tele a fejét.
Napközben is nehezebben koncentráltam a rengeteg adatra, a közérdekű információk cseppet sem érdekesek... mi több bosszantóan unalmasak és rengeteg velük a munka. Ráadásként egész este visszafelé javítgattam a közelmúltban, általam rögzített adatokat. Sziszifuszi munkának tűnik, ráadásul fizetés sem jár érte. De muszáj.

Jó hír:
Több heti "hórukk" után leaszfaltozták a járdát a ház előtt. "Lelket gyilkolóan" koromfekete. De legalább bokáig sárosak nem leszünk ezentúl.

Apám lánya

Pár éve a térdünket csapkodtuk jót derültünk apukámon, mikor kijött az egyik hipermarketből és kétségbeesve felhívta öcsémet, hogy ellopták az autóját. A kocsi gyorsan meglett, egyszerűen csak nem emlékezett, hol parkolt le vele. Ma miután kijöttünk Zével a sarki CBA-ból aggódva néztem körül, mert nem értettem, hová tűnhetett az autó, amivel körülbelül negyedórája parkoltunk le...
Sosem tagadhatnám le, hogy apám lánya vagyok.

Időpont

Miután három helyet jelöltünk esélyesnek a házasságkötésünk helyszínéül, elmentünk egy 4-ik helyre és amellett döntöttünk. Kiválasztottuk a dátumot, ami 2014. 04. 14. 14 óra. Ránéztem a mobilomra: 14 óra 14 percet mutatott.
Az anyakönyvvezető kicsit furcsán nézett ránk, mert nem kértünk se bevonuló nászindulót, se halkan szóló lágy pánsípmuzsikát, még a pezsgőre sem tartottunk igényt. De legalább a dátum választásán jót derült, majd teljesen izgalomba jött a sok négyes láttán...

Aki olvassa

Pár nappal ezelőtt kaptam egy e-mailt a gyülekezetünk imafelelősétől:
"A budapesti Szabó Zoli ("mekis" Zoli) feleségének, Gyöngyinek egy unokahúgáról, Kíráról van szó. Kira 5 éves kislány, agydaganata volt. A közelmúltban Jézus álmában megjelent neki, és azt mondta, hogy egy még nagyobb daganat nő a fejedben, és haza viszlek. A kislány hétfőn kórházba került. Az agyában egy nagy daganat növekszik, az orvosok nem tudnak mit tenni. Lehet, hogy egy hét, lehet, hogy pár nap, lehet, hogy néhány óra- és a kislánynak mennie kell... A szülők kérése a hívők felé: imádkozzunk azért, hogy Kíra szenvedései, fájdalmai szűnjenek meg és találkozhasson Jézussal."
Ma pedig ezt:
"Kíra felnőtt adag morfiumot kap. Nem lehet vele már kommunikálni. A szülők békessége, Istenbe vetett bizalma bizonyság az egész családnak, a nővéreknek a kórházban. Tartsuk őt továbbra is imában!"

Nem szoktam ilyeneket kitenni, de most... Kérek mindenkit, aki olvassa, imádkozzon Kíráért! Köszönöm!

2014. 03. 12.
"Sziasztok!
Kira hazament az Úr Jézushoz.
A szülők köszönik az imákat. Tartsuk őket továbbra is imában, az Úr adjon nekik békességet és vigasztalást!"

Névváltoztatás?

Zé valamelyik nap megkérdezte, hogy fogom felvenni a nevem, ha összeházasodunk. Nem szeretnék "né" lenni. Nem szeretném mindkettőnk nevét, s csak az ő vezetéknevét sem használni. Éreztem, hogy kicsit megbántódott. Hiába vigasztaltam, hogy így legalább nem kell kicserélni az irataimat, nem kell végigállni a sort egy hivatalban sem névváltoztatás ürügyén...
Valamiért ez nagyon sokat jelent a férfiak többségének. Többet, mint az ujjainkon hordott karikagyűrű.

Terézanya elmegy virágot szedni

Tudom, hogy nagyon jólelkű és kedves is tud lenni és szeretetre vágyik, mint bárki más. De amikor rájöttem, hogy még a csillagos eget is lehazudja az égről a több nem létező diplomájával, a sosem volt munkahelyével, és azzal a lakással együtt, amit nyilván itthonról tart fenn több hónapja, mert elintézendő ügyei vannak... Hát.
Nem, nem haragszom... csak csalódtam valakiben. Sajnálom őt. De nem érzem, hogy most valamit is tennem kéne. Azt hiszem, itt az ideje, hogy leszakítsak magamnak egy virágot a magam örömére.

Mostanában több olyan félresiklott életű embert sodort közelünkbe a sors, akiknek látszólag kilátástalan a helyzetük. Felépítenek egy világot magukról mások számára, azt élik meg, abból merítenek egyre inkább, mígnem szép lassan felszippantja őket ez az illúziókra épült világ. Innentől kezdve már nem ők hazudnak, hanem te vagy az, aki "szemétláda" vagy, ha nem hiszel nekik, esetleg számon akarod kérni őket. Amikor megpróbálnak átverni, te leszel a hibás, ha rájössz, s a hátad mögött suttogják, hogy a pénzükre fáj a fogad. Sorolhatnám.

Tehenészlány stílus

- Zé, mit szeretnél? Milyen ruhában menjek férjhez hozzád?
- Tudod, szívem... az a tehenészlány stílus, az nagyon bejön nekem! Olyat szeretnék!
- Milyen stílus???
- Mindjárt mutatom.
- Hát...
- Lehet, perverz vagyok? Szerintem ezeknél szexisebb ruha nincs.

Terézanya masszívan szívna

- Szeretnék feltenni neked négy kérdést, de csak az első háromra kell nekem válaszolnod, a negyedikre csak magadnak!
- Igen?
- Zé miután hibázott valamiben, én elkönyveltem őt ezért ilyennek, meg olyannak?
- Gondolom nem, mert akkor nem mennél hozzá feleségül.
- Ok. És szerinted Zé elkönyvelt engem azért, mert hibáztam?
- Az előbbiből következik, hogy nem.
- Isten mindkettőnk hibáit látja. Szerinted ő leírt minket ezek miatt?
- Ezt nem értem. Nem tudom.
- Jó. Akkor erre én válaszolok. Nem, nem írt le minket, ugyanúgy szeret, mint eddig... és mindig is szeretni fog.
- Ok.
- Akkor most felteszem az utolsó kérdést. Szerinted mi leírtunk téged azért, mert hibáztál?
- Igen.
- Nem kell válaszolni! NEM, nem írtunk le, nem könyveltünk el, egyszerűen csak tudomásul vettük.
- De igen! Mert mivel veled tettem, neked nem mondtam igazat, azért elkönyveltél engem, hogy én egy hazug vagyok.
- Nem, engem nem érdekel, ami régen volt. Az érdekel, amit most tapasztalok.
- Na ugye! Ezt gondolod...
- Nem értesz! Nem gondolom, érted? Tapasztalom. Te támasztod alá a megérzéseimet tényekkel, de van, hogy te magad mondasz el egy-egy esetet.
- Mondj példát!
- Nem szeretnék, nem lényeg. Az a lényeg, ha továbbra is ragaszkodsz ahhoz, hogy hazugságokra akarod felépíteni az életed, akkor mindig visszaesel oda, ahol most vagy!
- Mert te azt gondolod rólam, hogy ilyen vagyok.
- Nem gondolom, s nem tőlem függ az életed... Tényekkel tudom alátámasztani.
- Mondj példát!
(most már mondom a példákat)
- Szóval te ezt így gondolod?
- Mondtam, nem gondolom, ezek tények.
- Mert így gondolod. S ha így gondolod, szerintem nekünk nincs miről beszélgetnünk egymással.

Valamivel később megkérdeztem Zét, miért nem érti, amit mondani szeretnék neki. Zé csak annyit válaszolt:
- Mert nem akarja meghallani, amit mondasz. Ő írta le saját magát. Ne törődj vele!
- Ennek az embernek ki kell másznia abból a gödörből, amiben van.
- De nem akar... Az ő élete, tiszteletben kell tartani. Ne foglalkozz vele!
Már csak azt nem értem, minderről vajon miért EZ jut eszembe?

Szappan Dubaiból

Nem igazán értem, miért kell nekünk Dubaiból épp szappant importálnunk, de mindenesetre megnyugtató, hogy 100% növényi olajbÓ készül.

Lúzerek

Mióta elhatároztuk és megfogadtuk, hogy a házasságkötésig nem közelítünk egymáshoz, azóta...

S valóban így van

A felnőttek iszonyúan rondák, ha tátott szájjal alszanak, a gyerekek nem. A gyerekek klasszak. Összenyálazhatják a párnát, és még akkor is klasszak. 
(Jerome David Salinger)

Még kilenc oldal

Hirdetések adatait viszem fel egy weboldalra. Szeretem csinálni, mert egy csomó információt megtudok belőlük. Viszont rám jellemzően megint kihívást intéztem saját magam ellen. A cél adott idő alatt minél több és több adatot felvinni. Ha a munkaadóim (akik a barátaink is) rájönnek, ilyen gyorsan is lehet ezt csinálni, lehet kevesebbet fizetnének egy-egy felvitt hirdetésért. Pedig ilyenkor nem az alaptempóval dolgozik az ember, hanem jóval gyorsabban. Hamarabb el is fáradok.

Azt az igazit

- Kérdezhetek valamit? Mi lesz a hóból, ha elolvad? 
- Természetesen víz. 
- Nem nyert. Tavasz lesz belőle. 
(Fruits basket c. film)

Lakásfenntartási támogatás

Eddig minden évben kaptunk lakásfenntartási támogatást az önkormányzattól. Azonban ez évtől nem csak az én, hanem a főiskolás gyermekeim ösztöndíjai is beleszámítanak a család jövedelmébe. Nem itt élnek, de az állandó lakhelyük itt van. Innentől kezdve magyarázhatnám bárkinek... Ekkora jövedelemmel nem vagyok jogosult semmilyen támogatásra, ha az egyetemen tanuló gyermekeimet kijelentem erről a címről, ők esnek el mindenféle támogatástól.
Ki jár jól? Megint csak az, akinek a gyereke ott ül az általános iskola padjában tizenhat évesen is, esetleg végig bukdácsolja az iparit, hogy aztán majd az apja nyomdokaiba lépve aranyszínű Mercedessel járjon ujjnyi vastag lánccal a nyakában, s évről évre sorba álljon az önkormányzaton az őt jogosan megillető segélyért.
Kétségbeejtő és felháborító.

Fotós blog

Kínosan egysíkú a fotós blogom látogatottsága.

Nem tagadhatná le

Le sem tagadhatná, hogy a család legszőkébbje. A segítséget kérő sms-t is így fejezi be: "köszi, very fonti!" ("köszönöm, nagyon fontos!")

Nem lehetek

Néha figyelmeztethetek valakit, ha látom, hibázik. De nem lehetek az élő lelkiismerete, ahhoz nincs jogom.

Március elején?

Ma kiszedtem a gyerekből egy kullancsot.

Valami történik

Imádkozom. Egyszerű, földi dolog jár az eszemben, egy autó. Az autó. Nagyon tetszik. Kérem Istent, ha az akaratában van, maradjon meg nekünk. Közben eszembe jutnak azok az emberek, akikkel aznap beszéltem telefonon. Kettő közülük nagyon közel áll hozzám. De mindannyiukért hálás vagyok. Nem csak értük, a többiekért is, akik az utóbbi időben közel kerültek hozzánk. Nem tudom igazán szavakkal kifejezni, amit érzek, elerednek a könnyeim.
Egy ideje érzem, ahogy Isten nap, mint nap farag minket, tanít. Talán eddig is ezt tette, csak mi nem vettük észre. Mert annyira MI akartunk mindent. Jobbá lenni, jót tenni... Aztán eljutottunk oda, hogy csak annyi volt a szánkon:
- Uram, itt vagyok.
Már nem harcolunk, hagyjuk megtörni az akaratunkat, az ÉN-t. Tanulunk türelmessé válni, figyelni, észrevenni, tenni. Megbocsátani. másoknak, önmagunknak. Szeretetben. Rájöttünk, ha elfogadjuk Isten vezetését, kinyílnak a kapuk, az addig bezárt ajtók. Nem könnyű út ez, mégsem érezzük tehernek. Mintha együtt mozdulnánk ilyenkor az egész világmindenséggel. Most érzem igazán, mit jelent és menyire igaz, ha megalázzuk magunkat, Isten felemel. Hálás vagyok mindazért, ami történik velünk. S azért is, mert ezeket juttatja eszembe egy autóról, amit szeretnék...

Búcsú

"Emma" Dezső elment. Kapunk ugyan cserébe fekete orrú, fehér nyulam-bulamot, de én olyat szeretnék, mint ő volt. Zé azt ígérte, olyat is kapok.

Unalmas, ám cseppet bosszantó

Hogy a szappanoperánknak még se legyen vége, minden nap kapok egy-egy rövidebb üzenetet Ekremtől. Az utóbbi két üzenete valami olyasmiről szól, hogy szeretne az általa feltett kérdésre végre választ kapni. Jó lenne tudnom, mi a kérdés... Nem tudok törökül, azt a keveset is elfelejtettem, amit tudtam valamikor. S a fordításban nem jó barátom se a Google, se a Bing, se a többi online fordító. Alig értek valamit az általa leírtakból, csak sejteni vélem, ő mit ért az én angolul nyöszörgős, nyúlfarknyi üzeneteimből, ami ugye nem tartalmazza a választ a kérdésére.

Van az úgy...

Írok valamit, átírom, hozzá írok, törlök. Újra átírom. Törlöm egy részét, majd az egészet. Félek? Inkább csak tartok azoktól, akik nem feltétlen akarnak jót. Pedig egyszerű, hétköznapi dologról írtam volna... Talán épp ezért tartom jobbnak magamban tartani? Sosem szeretek előre beszélni valamiről nagyközönség előtt. Talán elég az is, ha pár barát tud róla. Vagy csak a család. Vagy csak mi ketten, Zével.
Néha elkap a hallgathatnék... Magam sem tudom, miért.

Ahogy a pipacs - Áginak köszönöm!

"A szellem fejlődése nem az intellektus, nem a mentalitás formáiban keresendő, hanem abban az alázatban, ahogy a pipacs meghajlik a szélvihar előtt. Az isteni erők iránt felvállalt alázatban nincs határ." 

 (Elisabeth Tömör - Érintés és Karma c. könyvből)

Türelem, mit terem?

Tudjuk, hogy van élet autó nélkül, mi is anélkül közlekedünk jó ideje. Viszont azt is megtapasztaltuk, hogy ez mekkora többlet kiadással jár időnként.
Így aztán múlt héten néztünk egyet, Zé beült, elfordította a kulcsot, mire a műszerfal füstölni kezdett. Tudomásul vettük, ez nem a mi autónk. Néztünk egy másikat, ami nagyon megtetszett mindkettőnknek, de közben úgy alakult, hogy arról is lemondtunk egy jobb reményében. Zé mégis úgy gondolta, csak szemrevételezi ez utóbbit, de ma reggel akkorát repült esett a kerékpárjával, arccal végigcsúszva a járdán neki egy kerítés falának, hogy inkább letett az utazásról. Tudomásul vettük, ez az autó sem ránk várt.
Úgy döntöttünk, türelmesek leszünk.
Most aztán ez ügyben is várjuk a csodát, miközben kerget a nav, a szolgáltatók is türelmetlenkednek, s tudjuk mi mindent be kéne fizetnünk, de a pénzt autóra kaptuk, nem élhetünk vissza senki bizalmával.
Egyik szemem sír, a másik nevet, nem akarok aggódni, inkább bízni abban, hogy jóra fordulnak a dolgok minden szinten, hisz annyi jó történik velünk minden nap. Hiszek abban, hogy Isten nem azért ad, hogy elvegyen, s hiszek abban is, hogy amikor elvesz egy kicsit, azért teszi, hogy még többet tudjon adni. Mindig szemem előtt van az ige a Zsidókhoz írt levélből, amit annyira szeretek:
"Soha nem hagylak cserben, sem nem hagylak magadra."

Az igazi

Zé 2010. augusztusában kérte meg a kezem. Az anyagi helyzetünktől függően a karikagyűrűink hol az ujjunkon, hol a zálogban voltak. Aztán pár hónapja ott hagytuk őket végleg. Az esküvő csak álom maradt.
Tegnap este Zé letérdelt elém, nem kérte meg a kezem, egyszerűen csak annyit mondott, úgyis én leszek a felesége és ujjamra húzta az újat, az igazit... Az esküvő szervezése folyamatban. Jelenleg ott tartunk, hogy minden tini az ismeretségi körünkből koszorús lány szeretne lenni, pedig mi csak két tanúval tervezzük a ceremóniát egy virágba borult tavaszi napon.

Lehetne már?

Tavaszt szeretnék langyos napsütéssel, égen úszkáló felhőkkel és virágos színekkel...

Képtelen vagyok komolyan

Vannak dolgok, amiket képtelen vagyok komolyan venni. Ha komolyan venném, írhatnám, most kerültem ám bajba, lassan már a megfilmesítésen is kezdhetek gondolkodni, ha ez így megy tovább. A régi török udvarlóm bejelölt ismerősnek az FB-n, ha anyukám megtudja... Nem is merek neki semmit mondani, mivel eléggé leharcolt lelki állapotban van. Az élettársa elköltözött, dúl a viszály, hetek óta napjában többször is fel kell hívnom jó anyámat, hogy legyen kinek kiönteni a lelkét. Tegnap a legnagyobb lányomtól kellett megtudnom, hogy ő fordítja le a török pasi leveleit, anyukám pedig este boldogan mesélte, hogy Ekrem szerint ő a világ legaranyosabb anyukája, s én nem is érdeklem őt.
Hagyjam annyiban? Vagy helyezkedjek arra az álláspontra, ha harc, hát legyen harc? Nem lesz harc.

Egyébként nem jelöltem vissza. Még. De vissza fogom, mert még dolgunk van egymással. Egy kicsi.

Örömködős

Novemberben óta tervezzük, de hétvégén JA teljesen váratlanul bedobott a mély vízbe, egyszerűen megírta mindenkinek, hogy innentől kezdve együtt szerkesztjük a gyülekezet hetente megjelenő újság(ocsk)ját, ami azt jelenti, hogy az e hetit nekem kell megszerkesztenem. Ma egész nap a Worddel szenvedtem, kiderült, nem tudok én arról semmit, de még annyit sem, de azért estére csak sikerült valamelyest kiokosodnom, némi segítséget is igénybe véve. A lap kész, a vasárnapi megjelenésre vár.

Epés vagyok még?

Már nem is fáj, inkább csak olykor-olykor szúr. Alig észrevehetően, s egyre ritkábban. Ma is voltam kezelésen, hétvégén pedig megyek tanfolyamra (4/a). Utána már én is bombázhatom a köveimet, ha egyáltalán még vannak.

Mesélj, mi volt

- Na mesélj, mi volt?
- Mire gondolsz?
- Hát az istentiszteleten vagy minek nevezik...
- Mire vagy kíváncsi? Részletesen mondjam el, miről beszéltek?
- Nem tudom elképzelni, hogyan zajlik egy ilyen...
- Már elmondtam... Az elején ének, utána ima vagy akár közben, utána prédikáció, a végén újra dicséret, szóval ének és ima. Majd meglátod!
- Várj! Milyen az ima?
- Hogy hogy milyen?
- Mindenki imádkozik?
- Nem, általában a pásztor. De vannak közös imák is, közbenjárás, amikor másokért imádkozunk. Olyankor mások is imádkoznak. Bárki, aki szeretne...
- Jó, de ezek betanult imák?
- Nem, sosem tanulunk be imát...
- Azt hittem, mindenkinek van egy-egy betanult imája.
- Dehogy! Azt mondod, ami a szívedben van éppen akkor.
- S az énekek?
- Mi van az énekekkel?
- Akkor azok sem betanultak!
- Na, ennek fussunk neki még egyszer...
- Arra gondolok, hogy akkor azok sem betanult dalok?
- Hát milyenek??? (röhögök nagyon)
- Na jó! Ok... (ő is)

Mert Weöres

Barátom, nincs semmi titkom. 

Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért 

miként képzelheted, hogy te látsz engem?

(Weöres Sándor)

Járdák

Nagy gépekkel verik szét a házunk előtt a sok évtizedes, összevissza töredezett járdát, állítólag lesz helyette szép új. Zé a meggyfáinkat félti az utcán, én csak nézek magam elé megilletődve, miközben érzem a gép moraját talpam alatt, az ütésekbe beleremegnek még a falak is.
Talán öregszem, nem tetszik a változás, jó volt nekem az a régi, itt-ott füvekkel benőtt, világosszürkére kopott járda. Olyan igazán utcavégi hangulata volt, ráhajlottak a meggyfa ágai, a tujáink is egyre inkább elterültek rajta. Most kíméletlenül megnyírbálták mindet. Tudom, hogy az új csak ideig, óráig hivalkodik csillogón, szurkos feketén, s azt is hamar megszokjuk, hogy nem kell lehajolni a repedések közt megbújó gyomokért, a púpokban sem akad el majd a hólapát.
Nézem a munkásokat, az eső elől menekülve az autóban várják a jobb időt. Várhatnak talán estig is, mindenfelé szürkére festett az ég, esik rendületlenül.

Mire leírtam ezt a gondolatsort, a munkások el is tűntek. Nincs már járdánk, se új, se a régi, csak még egy árok a vízelvezető mellett, most ebbe is gyűlik az esővíz.

A kukta

Zé annyira szeret engem, hogy miután anyukám "kisajátította" a hajdani török udvarlómat, ma hozott nekem egy eredeti török kuktát. Igaz, ennek nincs szép fehér sapkája, kicsit rideg és kemény is... De, mint mondja, legalább segítségemre lesz abban, hogy legyen hol kieresztenem a gőzt. (lásd előző bejegyzés)

Felháborodhatok?

Felháborodhatok azon, ha Zének egy régi ismerőse  "Szia Kedves!" megszólítással ír neki levelet?

Csak nevetett, nevetett

És az Úr megígérte a férfiaknak, hogy jó és engedelmes feleségeket találnak majd a világ minden szegletében. Aztán gömbölyűre alkotta a földet... és csak nevetett, nevetett és nevetett...
(Mark Gungor)

Az a török fiú

Néhány napja anyukám kérte fordítsak le egy üzenetet, amit egy ismeretlen török fickótól kapott a facebookon, aki a nevem is megemlítette a soraiban. Mondtam neki, valami spam lehet, törölje ki.
Tegnap felvették egymást ismerősnek, kiderült egy régi udvarlóm, Ekrem az álnéven. Anyám zokogva könyörgött, hogy fel ne merjem venni ismerősnek, mert akkor lehet, hogy elveszíti és azt nem bírná elviselni. Annyira megütköztem azon, amit mondott, hogy hirtelen köpni-nyelni sem tudtam... Végül csak meg kérdeztem:
- Ha ismerősnek jelöl engem is, akkor utasítsam el?
- Hát nem tudom, mit mondjak erre. Te tudod, mit csinálsz... Zének sem esne jól, remélem ezzel tisztában vagy.
- Szerintem Zét ez nem érdekli. Ezer éves történet. De te most le akarsz beszélni ezzel...
- Értsd meg, nekem nagyon fontosak azok az emlékek, amikor ő itt volt. Életem egyik legszebb időszaka. Nem szeretném, hogy beleavatkozz!
- Neked? Mibe ne avatkozzam bele?
Nem is folytattam inkább a beszélgetést... Rettenetesen éreztem magam. Mintha a vetélytársa lennék. A féltve őrzött emlékeinek a vetélytársa?

Ekremet tizenhét évesen ismertem meg Törökországban. Anyukám mindenáron össze akart boronálni minket, én pedig féltem, mert fiatal voltam és semmire nem éreztem késznek magam. Nem véletlen utasítottam vissza a leánykérést sem. Igaz, volt bennem egy jó adagnyi lelkiismeret-furdalás, hisz annak idején többször megfordult a fejemben, hogy egy Ekremmel kötött házassággal elmenekülhetnék anyám közelségéből (egészen Törökországig), s mivel kedveltem őt, az utolsó pillanatig leveleztünk, ezt még tetézték az öngyilkossági kísérletei, ami kétszer is a visszautasításomra volt válasz.
Pár éve megtaláltam őt a Facebookon, felvettük egymást ismerősnek. Már tudtam, hogy jól van, ennyi számomra elég volt, de ő egyre több és több kérdést tett fel. A levelezésünk nem tartott sokáig, mert a szőkére festett, jóval fiatalabb és féltékeny feleség közbelépett. Nyomdafestéket nem tűrő stílusban özönlöttek a levelei, törökül. Letiltottam. Ekremet, a feleségét, a fiukat. Aztán kaptam egy e-mailt, majd onnan is a felesége által írott leveleket, letiltottam a címet. Aztán kaptam egy újabb e-mailt más címről, amiről senki nem tudott. Egy ideig. Írtam egy utolsó búcsúlevelet, majd ezt a címet is letiltottam.

Andrius Kovelinas

Kovelinas művészeti főiskolán végzett Kishinauban, Litvániában 1978-ban. Azóta számos kiállítása volt Európában. Jelenleg Írországban él a családjával.
Engem egyszerűen lenyűgöz némelyik festménye. Az a csodálatos képzelőerő is, ami által Kovelinas létrehozta magát a stílust. Szeretem, ahogy a képein megjelenik a gyengédség, a báj, az érzékiség, a szenvedély. Tetszik, ahogy érez minket.

Hazug embert, sánta kutyát

Tudtam én, hogy nem csal a megérzésem a fenyőfás munkát illetően, mert akiről gyanítottuk, hogy nem tisztességes velünk, arról ma kiderült, hogy még a csillagos eget is a mi kárunkra... A vicc az egészben, hogy ő még csak nem is sejti, hogy mi már mindent tudunk.
Ilyen az, mikor összejátszok és nyomozásba kezdek egy (nyugalmazott) rendőrrel.

Szólsz majd?

- Sokat hazudtam neked?
- Hát eleget, de nem vészes.
- És ezek után még mindig szóba állsz velem?
- Szóba. Ismerlek.
- Akkor most még egyszer megkérdezem. Még mindig szóba állsz velem?
- Megint csak azt mondom, igen. Nehogy azt gondold, te vagy az egyetlen ilyen ember! Akkor nagyon sok emberrel nem állhatnék szóba.
- De miért?
- Mert nem nagy hazugságokról van szó. Lódítások, ferdítések, amikről talán magad sem tudod miért szükségesek. Sokszor mások sem tudják, miért teszik. Szerinted melyikünk nem tett ilyet?
- Miért nem szólsz, ha észreveszed rajtam?
- Minek? Úgy is letagadnád, terelnél, satöbbi... Nem ér annyit az egész. Mondok egy példát. Egy adott dolog kapcsán történt valami, teljesen mindegy, mi volt az. Másnap megszólalt a telefonom.
- Férfi vagy nő volt?
- Nem lényeges. Valahol számítottam a hívásra. Néztem a telefont, azon gondolkodtam, felvegyem-e. Aztán úgy döntöttem, nem fogom felvenni, mert már nincs mit beszélnem az illetővel. A maximális ideig csörgetett. Eltelt jó néhány perc, majd jött egy sms: elnézést, félrenyomtam, mást akartam hívni. Valami ilyesmi. Szerinted? Máskor is tapasztaltam nála hasonlót. Kinyomta a telefont beszélgetés közben, utána foglalt volt, a másikat is kinyomta, mikor azon próbáltam hívni. Persze kiakadtam. Miután nem jelentkeztem, pár nap múlva felhívott, mintha mi sem történt volna, sőt ami még rosszabb, nyájas magyarázkodásba kezdett. Hallgattam. Mosolyogtam szomorúan. Mit mondhattam volna neki?
- Értelek. Tudom, miről beszélsz. Egyet ígérj meg nekem, ha hasonlót teszek, nekem szólni fogsz!
- Nem ígérem meg.
- Miért nem?
- Mert dög vagyok. Különben sem ígérek soha semmit. Emlékszel, mit mondtam egyszer? Mikor rajtakapok valakit, hogy hazudik, aztán még egyszer, játszani kezdek. Az egész arról szól, hogy hülyébbnek látszom, mint ami vagyok, miközben jót szórakozom a másik látszólagos agyafúrtságán. Beleviszem abba, amit kiötlött. Aztán lássuk, mire viszi...
- Igen, ezt ismerem. Még ma is játszol?
- Nem igazán. Tisztességtelennek érzem. Meg tudod, nagyon fárasztó hülyébbnek látszani. Egyszerűen beleuntam.
- Velem játszol?
- Már nem. Rád hagyom. Másokra is. Tudom, ők nem. Ennyi.
- De szólsz majd?
- Nem.
- Tényleg dög vagy.
- Az.

BBW

A nagy fenékkel és hatalmas mellekkel büszkélkedő bbw modellek fotóit elnézve, úgy tűnik, tán én vagyok az egyetlen kövér dagadt divatosan duzzadt terebélyes nő, akinek méretes tokája is van.