Nincs cím

Akár mondhatnám azt is, fotóim a hallban, hasznos-haszontalan gondolataim a jövőre átrendezésre kerülő nappaliban, titkaim a hálószobában vannak... Mind ez persze csak a virtualitás szintjén, ami csak azért érdekes még számomra is, mert régebben azt gondoltam, minden elfér egy helyen.

Érdekesek az emberek

- Szeretnék kérdezni valamit kicsim!
- Kérdezz!
- Ugye két éve együtt vagytok?
- Igen, több kicsivel. Erre voltál kíváncsi?
- Nem. Azt szeretném tudni, ha lehetőség lenne rá, akkor megcsalnád Zét?
- Nem. Biztos, hogy nem.
- De miért? Az ember mindig vágyik valami másra, valami izgalmasra...
- Nézd, úgy gondolom, egy kapcsolat sokkal többről szól, minthogy másnál keressek ilyesmiket.
- De ne mondd már, ha ott lennél egy bizonyos helyzetben, akkor ellenállnál, hogy megfosztanád magad a jótól!
- Ez meddő próbálkozás. Nem tennék ilyet!
- Nem értelek. Hogy lehetsz ennyire maradi és prűd? Ez teljesen beszűkült gondolkodásmód, nem normális.
- Nem fogok erről vitatkozni, de ha én maradi és prűd vagyok, akkor te miért a háta mögött csaltad a feleséged? Miért nem merted elmondani neki? Nézd meg, hol tartasz a szabad elveidet követve! Egyedül vagy a semmi közepén. Senkid és semmid nincs. Jó érzed magad most?
- Most komolyan beszélsz? Te akarsz kioktatni?
- Mondom, amit gondolok.
- Na jó kicsim, akkor erről ennyit. Szia!
Nem igazán hagyott időt elköszönni, ami talán nem is olyan nagy baj.

Ki mosogat?

- Drágám, nem tudok már elmosogatni!
- Miért nem?
- Annyi ideje vagyok itt melletted, hogy elhidegült tőlem a mosogatóvíz.

Zé főztje

Sütőtök krémleves szalonnával

Nekem kell

Tény, hogy sokat változtam az utóbbi időben. Talán még helyesebb lenne úgy fogalmazni, sokkal inkább vagyok önmagam, mint eddig bármikor.
Úgy tűnik az életnek vannak szakaszai, amikor jóval többet változunk, mint a köztes időkben. Kívülről, belülről egyaránt. Én legalábbis így vagyok ezzel. Az ember ilyenkor törekszik arra, hogy a helyes utat válassza  és semmiképp ne visszafelé haladjon. 
Ahogy mondani szokták, a külső tükrözi a belsőt. Egy időre - többek között Zé kedvéért - még a hajszínem is más lett. A szolidan barna hajammal azonban öregnek és unalmasnak láttam magam a tükörben, még a természetes ősszel is jobban ki lett volna békülve, olykor sírni tudtam volna a látványtól. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kis dolgok ennyit jelenthetnek. Hiányzott a vörös hajszín, s vele együtt az a kis szeleburdiság, ami mindig is bennem volt. Mert annyira szerettem volna jobb lenni, le akartam vetkőzni mindent, ami a régebbi énemhez tartozott. Zé miatt, magam miatt. Egy valamibe nem gondoltam bele. Ha elfojtok valamit, ami az igazi énemhez tartozik, sosem tudok kiteljesedni igazán. Nekem kell az a bohém vadság, hogy mindig mosolygós és kedves legyek, amilyennek sokan szeretnek. Így tudok tiszta szívvel, őszintén fordulni mások felé.
Fel kell kicsit ráznom magam... A vörös hajszín már adott.

A tudatosan étkező magyar

Nem szeretem a híradókat, nem is igen nézem, inkább csak hallgatom azokat.
Tegnap mégis felkaptam a fejem, amikor arról volt szó, hogy nem folyt be megfelelő összeg az államkasszába a chipsadóból. Először is, ezt mindenki tudta előre, aki józan paraszti ésszel gondolkodik. Másodszor, kik azok az idióták, aki ezek után felvetik a kérdést, vajon ennek oka a termékek drágulása, vagy egyszerűen csak annyi, hogy a magyar emberek tudatosan étkeznek egészségesebben. S még azt is megemlítik, hogy ennek kiderítésére több év szükségeltetik. Mindezt annak közlése után, hogy az országban ebben az évben történt meg az, ami eddig soha: csökkent az egy főre jutó összes élelmiszer-fogyasztás.
Nem is értem ezt a gondolkodásmódot. Naná, ahogy felment a chipsadós termékek ára, a segélyből élő vagy épp a minimálbérből tengődő magyar ember rögtön észbe kapott, ő bizony ezentúl tudatosan fog étkezni, semmi számára károsat nem vásárol. Vajon mikor tűnik már fel ennek a kormánynak, hogy ebben az országban szegénység van és az emberek sok esetben NEM CSAK egészségesebben szeretnének étkezni, hanem egyszerűen csak ENNI szeretnének?

Így fogyókúrázni?

A fogyókúrámat illetően időnként gondolkodóba esem. Van ugyanis három étel, aminek képtelen vagyok ellenállni. Egyik a vadas, másik a paradicsomos húsgombóc, harmadik a töltött káposzta. Bevallom, még ahhoz is gyenge vagyok, hogy egy időre tiltó listára tegyem őket.
Jaj, drága Zé, tudod, ha ezekről van szó, nincs mértékletesség! Ne főzz nekem ilyesmiket!

Ócskapiac

Szeretem az ócskapiacok hangulatát. Kezembe venni az ódon könyveket, beléjük lapozni, megszagolni őket. Végigsimítani a régi csipkéken, több évtizedes terítőkön.  Megmosolyogtat porcelánokra vetődő napsugár, a a fényesre suvickolt evőeszközökön megcsillanó fény. Itt mindennek története van. Titkos mesék szállnak a széllel.
Olykor az arcokat is figyelem. Leginkább azokét, akik a saját portékájukat teszik ki az asztalokra. Nézem, hogy vesznek a kezükbe egy-egy szeretett tárgyat, maguk által készített kézimunkát. Szeretek elidőzni, beszélgetni, főleg az idősebbekkel. Míg mellém nem ér Zé, aki szinte felráz ebből a különös világból, mivel ideje tovább indulnunk.

Akik csak beszélnek róla

Talán még sosem olvastam annyit a világhaló portáljain, közösségi oldalain, blogokon a szeretetről, annak fontosságáról, milyenségéről, mint ebben az évben. Sok-sok embert foglalkoztat a szeretet, s annak mibenléte. De vajon hányan élnek vele, s mennyien vannak azok, akik csak beszélnek, illetve csak írnak róla?

Az eszem megáll

Zé képes volt odabiggyeszteni a fotóm alá egy közösségi portálon a következőt: "ezt a helyet sosem fogom elfelejteni". Még jó, hogy csak én tudom, miért is nem, a többiek meg csak találgathatják, vajon a táj szépségére gondolt-e vagy valami másra.

Amik nem esnek jól

Kamilla lányom azzal jött haza az apjától, hogy a nagyobbik kisebbik jövő hétvégén hazalátogat. De hát én nem is tudok erről! Miért nem? Gyorsan felhívtam, nehogy váratlanul érjen a látogatás, tudjunk készülni valamivel. Hát volt vagy zavar, hirtelen nem is tudom mit mondjak a telefonban. Mert ő csak az apjához, hozzánk nem is volt tervezve, de majd lehet... Hát nem esett jól. S nem azért, mert intézd el anya, szólnál a papának, rendeld meg, vedd meg, küldd el... Vagy tán ezért is. Ilyenkor napokig rág a dolog, hiába tudom a józan eszemmel, hogy nem kéne. Egyszerűen képtelen vagyok lerombolni a köztünk lévő falakat, amit az apja maximálisan ki is használ. Az egyetlen gyermekem, akit a mai napig fel tud használni a pitiáner bosszúálló próbálkozásaira, ami a soha el nem múló sértettségéből fakad. Sokszor ezért is van innen költözhetnékem... Minél kevesebb információt tudjon rólam, rólunk. Mert ennyi év után is velem, velünk van elfoglalva és képtelen a mondat végére odatenni azt a pontot.

Amikor a legkisebb

A legkisebb rendet rakott az asztalomon, sőt az ágyunkat is rendbe szedte. Egy-egy könyvet is kikészített a párnánkra, miszerint én ma Bibliát fogok olvasni, Zé pedig Sherlock Holmes történeteit.

Csak természetesen

Sheila küldte a méregerős habanero paprikát, ami mellé bevetettem egy kis virágmézet is. Bár a paprikától azt hittem, kilehelem a tüdőm, folyt a könnyem, talán még a nyálam is, s úgy éreztem, menten lefordulok a székről kínomban. Zé meg csak röhögött rajtam, miközben azt ismételgette, hogy "köszi, de ebből én még egyszer nem kérek", meg hogy "te nem vagy normális". Egy azonban biztos,  a paprikának és a méznek köszönhetően már tegnap estére elmúlt a torokfájásom és a napok óta tartó szörnyű, éjjeli orrdugulás is. Sőt a esti vacsorameghívásunkat sem kellett visszamondani, aminek időpontját hetek óta tologattuk.

Kerülget valami

Valami influenzaszerű nyavalya kerülget már napok óta, de én most nem szeretném őt magamnak.

Kaptam

Valamikor a nagymamájától örökölte a csipketerítőt, aki talán még az ő nagymamájától kapta. Nem használták sosem, egy ruháskosár alján pihent, mióta csak hozzájuk került.
Szilvia tudja, mennyire szeretem az aprólékos munkával készített csipkéket, mégis meglepett, mikor úgy döntött elküldi nekem a terítőt, hisz legtöbbünk számára fontosak a szeretteinktől ránk hagyott apróságok. Épp ezért felettébb hálás voltam a gesztusért; valami apró, horgolt terítőre gondoltam, amilyenek nagyszüleim tiszta szobáját is díszítették.
Bevallom, mikor megláttam, a lélegzetem is elakadt nem csak a mérete, de szépsége láttán is. Nem is láttam még ehhez hasonló csipkét. Többféle technikával készült csodálatosan, mívesen összedolgozva. De nem csak ezt kaptam tőle. Egy hegyi kristályokkal díszített réges-régi nyakláncot is (persze erről egy szót sem szólt). Ajándékba. Csak úgy, mert mint mondja a tárgyainknak is rendelt helyük van. Ezeknek nálam. Külön kihangsúlyozta, meg ne merjem köszönni egyiket sem.
Egész éjjel az járt a fejemben, mivel érdemeltem ezt ki? Miért pont nekem ajándékozta? Hogy is gondolhatta, hogy ezért nem jár köszönet? S akkor azokat az apróságokat még meg sem említettem, amit a gyermekeimnek és Zének küldött.

Hajnalban

Amikor felteszem a kérdést önmagamnak, a helyemen vagyok-e ebben világban, egy valamiben biztos lehetek: még nem jutottam el odáig.

Ahogy a festő látja

Már régebb óta csodálattal adózom Hargitai Beáta akvarelljeinek. Szeretem a lágy vonalakat, finom színeket, a kedves-mosolygós hangulatot, amit ecsetvonásaival megörökít a képein. Van annál különlegesebb öröm, mikor egy ilyen művészt ihlet meg egy jelentéktelennek tűnő fotó? Bizonyosan. Nekem mégis annyira jól esett, mikor ez történt. Bea szavairól nem is beszélve:
"... festve jobbnak tűnik a világosabb megoldás. István kifogásolta a hiányzó ködöt, valóban inkább napsütötte, de hát így sikerült. A cím jár, ne ellenkezz, tudom, hogy eredendően szerény vagy, de a fotóid beszélnek!" Merthogy azt írta, fotóművész vagyok, de nem... Nem vagyok az. Még amatőr fotós sem. Csak úgy kattintgatok.

Amikor Zé mesél

- Zé, mesélsz nekem?
- Egyszer volt, hol nem volt, itt a vége, fuss el véle!
- Ez így nem ér, a mesékben elmennek, visszajönnek, satöbbi...
- Rendben. Egyszer volt, hol nem volt, elmentek, zárva volt, visszajöttek, itt  a vége.
- Ennyi? És a három fiú vagy a három lány?
- Na jó! Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király és annak volt három fia. Balambér, Benedek és Bendegúz. Egyik éjjel sétálgattak a palota kertjében és látják ám, hogy valaki összefirkálta a falat.
- Várj! Mivel foglalkoztak?
- Balambér grafológus volt, Benedek bérgyilkos, Bendegúz pedig ostoba. Balambér rögtön észrevette, hogy a király firkálta össze a falat fiait becsmérlő szavakkal, Benedek ezért elintézte az apja sorsát, Bendegúzt pedig királlyá választották. Az országot rögtön el is nevezték Magyarországnak, a határra pedig kiírták nagy táblákra: ki itt belépsz, sz..ni fogsz!
- Zé...
- Hát úgy is szólhat, hogy egyszer volt, hol nem volt, kivágták az aranyerdőt, összetört az üveghegy, ezért eddig tartott a mese. Aludj már szívem!

Gábriel, aki nem angyal, de...

A világhálón való létezésem mostanában eléggé rapszodikus annak köszönhetően, hogy a gépem D meghajtója is fertőződött huszonnyolc kedvesnek nem mondható kártevővel, ami gyakorlatilag ledarálta a merevlemez tíz százalékát. Mennyi lehetett belőlük a C meghajtón? "Kedveskéim" már az előző telepítésnél is ott csücsültek alattomban megbújva valahol, s mivel a felkért szakember nem viselt gondot rájuk, a gép szinte napok alatt beadta a kulcsot a telepítés után.
Azt mondják, véletlenek nincsenek, így a történtekért valahol még hálás is vagyok, hisz így ismerhettük meg Gábrielt a gyülekezetünkből, aki amellett, hogy egy délután alatt használhatóvá varázsolta a gépem, közben tört magyarsággal szórakoztatott kalandos életéről szóló történeteivel. Csodáltam a hitéből fakadó optimizmusát, a szavaiból áradó derűt és kedvességet.
Egy röpke egyszerű gondolat tőle, amilyet ma már keveset hallunk:
-  Lehetnék nagyon gazdag is, de nem hiszem, hogy jobb lenne az nekem. Most egyszerűen élek. Ki tudja, ha gazdag lettem volna, sosem találkozhatok az Istennel. Ennek így kellett történnie, így jó. Elégedett vagyok. Nézzetek körül, minden megvan, ami kell!

Vizsga

Hát megvan a mesterfokozat. Szombaton még azzal a gondolattal indultam el Székesfehérvárra, ha meglesz a vizsgám, biztos nagyon elégedett leszek magammal, most csak azt látom, megint valaminek az elején tartok, tán még inkább, mint eddig bármikor. De azért eszméletlen jó érzés, hogy sikerült... Annyit, de annyit kaptunk ebben a pár napban.
Talán ki is aludtam magam, bár erről nem vagyok meggyőződve... Visszahúz az ágy.

Hétvége

Várom a holnapot, de még nem tudom elképzelni, milyen is lesz az, mikor Zé és a gyerekek itthon maradnak, én meg valahol teljesen másutt töltök el négy napot, s még csak telefon sem lesz nálam...

Lassan kutyabaja...

Cseppke megkapta az újabb injekciókat. Ma már sokkal bátrabb volt, még csak nem is nyüszített. Állítólag rohamosan javulni fog az állapota. Most már megnyugodhatok?

Hogy ne lássák

- Zé figyelj, szeretnék majd egyszer ilyen nagy, magas autót, mint ez itt!
- Ez BMW.
- Jó, nem kell annak lennie, csak ilyen magas legyen! Tőlem lehet akár Honda is!
- És mit fogsz te egy ilyen nagy és drága autóval csinálni szívem?
- Hát majd vagánykodok vele a csúcsforgalomban lehúzott ablakkal, s persze beszólogatok mindenkinek! Egy ilyen autóval már megtehetem.
- Ja, és napszemüveg is lesz rajtad.
- Persze, az mindenképp. Hogy ne lássák, mennyire félek...

Amikor a kutyának van baja

Cseppke ma három injekciót is kapott az állatorvosnál. Muszáj volt elvinni, mert tegnapelőtt már a lábain állni is alig tudott, csak aludt egész nap, bár most meg gondolkodhatunk, mit eszünk majd hónap végén. Mindenesetre jó volt látnom, hogy délután már felkelt és Fixi elé sietett, de még nem vagyok nyugodt. Mondhatni, aggódom. Mint olvastam, a babéziózis igen alattomos betegség.

Gyöngyszem

"Őseink cölöpházakban, vermekben, sátrakban és GYurtákban éltek."
Nem tudom, mit szólt a tanár, mikor olvasta a fiam válaszát a dolgozatban. Óra után csak annyit mondott neki, arról sikerült meggyőződnie, Félix egészen biztosan nyomon követte a nyári olimpiai játékok eseményeit.

Kései virágaim

Meghalt

Már az is csoda volt, hogy Gábort elértük telefonon, arra pedig szavakat sem találok, hogy a gépem a megbeszélt időre kész lett. Pár napja még elkeseredve ültem előtte, ujjaimmal céltalan játszadoztam a billentyűzeten, mert a monitoron csak egy rövidke szöveg jelent meg, valami ilyesmi: fuccs a windowsnak...

Megszólalni is alig

Édus itthon volt pár napig. Csak mondta, mondta és néha beszélgettünk is. Így aztán teljesen meglepett, mikor rá pár napra felhívott, hogy mennyire hálás, hogy mi annak idején még a szexről is őszintén, mert a Tibi a szüleivel nem és képzeljem el, meg különben is tanácsot szeretne kérni... Én pedig olyan zavarba jöttem, hogy megszólalni is alig tudtam.

Pierre jött...

Valamiféle kettős érzés volt bennem az autónk eladását illetően. Időbe került, mire meggyőztem magam arról, hogy muszáj eladnunk. De még akkor sem mertem belegondolni abba, hogy egyszer csak feltűnik maga a vevő...
- Hát elmész Döncike - suttogtam magam elé, mikor aláírtuk az adásvételi szerződést. Döbbentem néztem egy pillanatig a papírra, hisz mindig is hülyeségnek tartottam, ha valaki nevet ad az autójának. Mert azok csak tárgyak, nem? Azt meg végképp nem tudtam hová tenni, mikor azon kaptam magam, hogy kicsordul a könnyem, ahogy néztem a távolodó autó után. Ott álltam, mintha csak arra vártam volna, hogy visszaforduljon. Pierre (mert francia) meg csak ott állt megszeppenve, csendben várakozva. Ránéztem, végigsimítottam a kezemmel az ezüstösen csillogó karosszériáját, talán még rá is mosolyogtam. Szép ez az autó, szeretni fogom - gondoltam magamban szinte párhuzamosan azzal, vajon normális, hogy negyven felett ennyire érzelgőssé válik az ember?

Amikor nincs áram

Már jó pár perce hazaértünk, amikor a legkisebb észrevette, hogy nincs áram a lakásban. Távollétünkben az áramszolgáltató kikötötte a vezetékeket. Mint utólag kiderült, tévedésből.
Nem kívánom senkinek azt a szívszorongató érzést... Mintha megfagytak volna a percek, s nem akarnának felolvadni, hogy tova lóduljanak.

Ki vagyok én neked?

Zé azt mondta, én vagyok az ő vitorlás hajója. Ő pedig az óceán. A hullámain ringat engem, a világ végére is elvisz magával, sőt még azon is túlra egészen az idők végezetéig. Ez aztán a szerelem, ez bizony - gondoltam magamban. Aztán ránéztem az előtte heverő nyitott könyvre és kicsit elbizonytalanodtam. Mert a dolog úgy kezdődött, hogy miközben ő elmélyülten olvasott, én rámásztam átöleltem, s a fülébe harsogtam feltettem azt a tipikusan női és abban a pillanatban is helyénvaló kérdést:
- Ki vagyok én neked?

Nem adja fel

Mókás az, ahogy a tizennyolc éves nagyfiam egy hangosan ciripelő, fekete tücsköt üldöz egész este a lakásban. Egyelőre a tücsök áll nyerésre. De nem adja fel, nem adja fel...

18-as karika

Nem értem, hogy egyes férfiak miért gondolják azt, ha egy nő kettőnél több gyereket szült, annak annyira tág a hüvelye, hogy egy lovaskocsival is el lehet benne közlekedni. Legutóbb nyáron vágták ezt a fejemhez, bevallom először elkerekedtek a szemeim, de utána csak egy jót mosolyogtam a hallottakon, mert eszembe jutott Zé, aki annyiszor suttogta már a fülembe:
- Imádom, mikor így szorítasz...
Azt hiszem, ezek a tudatlan férfiak azok, akik a női ejakulációról is azt gondolják, hogy a másik bepisilt. Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy ilyen hozzáállással milyenek lehetnek az ágyban.

Azt kell megmutatnod, amid van

Sosem voltam a divat bolondja. Sokáig magamnak varrtam a ruháimat, csak azt vettem fel, ami igazán kényelmes volt. Zsákruhákat hordtam, takargattam mindenem, mert azt gondoltam, így eltűnök az emberek vizslató tekintete elől. Aztán megismertem Gabikát és az aprócska üzletét. Egy életre szóló élmény volt azzal a nővel találkozni, teljesen megváltoztatta az öltözködéshez való hozzáállásom. A szlogenje ennyi volt: - Azt kell megmutatnod, amid van...
Megkérdezte, milyen stílus áll közel hozzám, s míg vetkőztem egy halom ruhát dobált elém. Nem csak olyanokat, amilyeneket elképzeltem. Megmutatta, hogy kell melltartót hordani, milyen legyen a bugyi vonala, hogy eltakarja a hasam. Gabika tanított meg arra, hogyan kell begombolni igazán nőcisen egy inget és mily módon kell belepasszírozni magunkat egy nadrágba. Felöltöztetett, s belenézve a tükörbe, mintha valaki más nézett volna vissza rám. Sírni szerettem volna, hosszú évek óta először éreztem magam szépnek. Így moletten is. Ott állt velem szemben a NŐ, akit addig rejtegettem. Egyszerre akartam mindent. A csipkés inget mély dekoltázzsal, szűk vonalú blúzokat, a húsos combokra feszülő virágmintás farmert.
Élveztem, ahogy a férfiak megfordulnak utánam az utcán, el akarnak csábítani, ott felejtik a szemüket a melleimen, még azt is, hogy mocskos megjegyzéseket tesznek. Pedig akkor sem követtem a divatot. S csak azt vettem fel, amiben jól éreztem magam.
Persze a régen jól bevált zsákruháimtól nem volt szívem megválni. Zé dobálta ki mind, miután összeköltöztünk. Ő is öltöztetni akart, de másképp. Talán dögösebb, igazán trendi nővé szeretett volna varázsolni. Nem sikerült neki. Mert szeretem mind azt, ami vidéki és romantikus stílusú: a "boszorkányos" cipőt, a csipkés-fodros blúzokat, a lenge tunikákat... Igazán ezekben érzem jól magam.

Fogyókúra

- Zé, hoztál nekem meglepit?
- Nem hoztam szívem!
- Miért nem hoztál?
- Nem jelezted, hogy igényed volna bármire is.
- Ha mondom, akkor az már nem meglepetés.
- Na jól van! Tessék! De ne úgy bontsd ki, mint egy gyerek... Csak szép lassan, türelmesen!
- Dobostorta, a kedvencem...

Az a kamaszkor

Nehéz tudomásul vennem, hogy a legkisebb is kamaszkorba lép. Kérdőre is vontam, miután maga után bevágva az ajtót sértődötten távozott itthonról:

- Elgondolkodtál azon, hogy mentél el délután?

- Miért? Esetleg mert nem adtam neked PUSZIKÁT, mint szeretted volna? - válaszolta gúnyos, flegma hangon. Még haragudni sem volt időm, annyira röhöghetnékem támadt, valószínűleg kínomban...

Köszönöm mindenkinek

Sokat elmélkedtem a napokban azon, mi emberek mennyire tudjuk megőrizni emberségünket, jóhiszeműségünket, illetve jószívűségünket, adni akarásunkat ebben a mai, énközpontú, elidegenedett világban. Eszembe jutott Szilvia, aki nemrégiben önzetlenül ajánlotta fel a segítségét. Elek, aki ismeretlenül invitált minket magukhoz, ha Pest felé lenne dolgunk. A kis gyülekezetünk vezetője, aki pár hete egy láda almával állított be hozzánk. K. Zoli barátom, aki akkor segített rajtam, mikor igazán neki sem volt. Vagy Gábor, aki véglegesen "bízta" rám szerszámainak egy részét, mikor tudta, hogy neki jó ideig nem lesz szüksége azokra.
Aztán ez a mostani eset...

- Zé, anyukád kopogtat az ablakon!
- Szívem, ez nem ő, hanem a postás! Csomagot kaptál.
- Én? Kitől kaphatnék én csomagot?
- Balogh Tibor.
- Balogh Tibor?
Zé nézegeti a kis dobozkát, rajta a címet. Ismeretlen számomra a név és a cím is. Zé még poénkodik is:
- Lehet, valami robbanószerkezet lapul benne. Fel merjem bontani?
Abban a pillanatban a fejemhez kapok.
- Zé! Tudom, mi ez... Erika írt a napokban. Kérdezte, milyen aksi kell a gépemhez. Említette a levélben egy ismerősét, akinek nincs már meg a gépe, de az aksik igen.
- Gondolod az lehet?
- Mi más?
Az volt benne. Elemek és egy töltő. Nem tudtam, mit mondjak hirtelenjében. Annyira zavart voltam és megilletődött, képtelen voltam ott állni Zé mellett, ide-oda topogtam. Éreztem, ahogy a könnyek elhomályosítják a tekintetem. Ismeretlen ismerőseim jártak az eszemben, személyesen egyikőjükkel sem találkoztam még. Bloggerek a világhálóról. Pipulka blogját olvasom, Tiboréval még csak futólag találkoztam. Nem tudom, hogy is köszönhetném meg nekik? Mindenki tudja, ilyenkor kevés a szó, mert szeretnénk belenézni a másik szemébe, szeretnénk átölelni a másikat.
Most még csak szavakkal tudom "elmondani", mennyire hálás is vagyok.
KÖSZÖNÖM Nektek: Erika, Tibor!

Ki kell egészítenem a leírtakat. Pipulka sorai igen csak megleptek. Hisz ki is vagyok én, hogy ennyi ember segíteni szeretne nekem? Óhatatlanul Máté evangéliumának sorai jutnak eszembe:
"Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok."
Még egyszer KÖSZÖNÖM Nektek: Erika, Tibor, Katici, Ozser, Szőrmeszter, Viczelek! ! 

Szeptember végén

Teljesen kész vagyok... Nem hiszem el, hogy szeptember végére tövig kell rágni és hegyezni, ráadásul mindkét oldalát, mert úgy gondolja, akkor nem veszem észre, hogy a tízórai helyett ezt eszi.

Osho, a vagina guruja

Miért is nem szeretem, ha valahol Bhagwan Shree Rajneesh, azaz Osho bölcsnek tűnő idézeteivel találkozom? Mert Osho nem hiteles személy számomra. Korunk egyik legnagyobb szélhámosa, s el kell ismerni ez által zsenije is volt, aki nem csak életében, de halála után is tömegeket vonzott többnyire másoktól lopott "tanaival". Sokan nem ismerve "pályafutását" istenesítik, álmélkodnak bölcs mondásain. Erre én csak annyit mondanék, szarból  ürülékből is lehet gusztusos tortát készíteni. Egy baj van vele, már messziről érzed, hogy büdös és rothadás szagú. Azt megennéd? Én nem. Na valahogy így vagyok Osho bölcseleteivel is.

Nevelünk, legalábbis próbálkozunk

Hát az van, hogy tegnap leültem a gyerekekkel beszélni, mert sok minden hibádzik a hozzáállásukkal. S akkor a nagy fiam úgy gondolta, majd ő megmondja nekünk a tutit, legfőképp nekem hogy is kell viselkednem, hogy jó legyek nála. Azt sem tudta, mivel támadjon épp. Zének pedig tán először fogyott el a türelme, elég keményen beolvasott a gyereknek, hogy az igaz, hogy példásan tanul, de itthon egy lusta, önző, semmirekellő alak, akire nem lehet számítani az utóbbi időben, de elvárásai azok vannak. Na lett nagy megsértődöm, azonnal át kell mennem a szomszédba.... Kíváncsi vagyok, meddig fog tartani a nagy keménység, mikor érti meg, hogy Zé nem ellene, hanem ÉRTE emelte fel a hangját. Ma még bírja...

Még mindig a szülőiről

- Még egy valamit meg kell beszélnünk, meg kell választanunk a szülői munkaközösség tagjait! Mi arra gondoltunk, nem lenne célszerű, ha a vidéki diákok szülei vállalkoznának a feladatra, inkább a helyiek, pontosabban az a két anyuka... Megszavazzák a szülők?
- Igen, igen...
Visszhangozták fennhangon a hátunk mögül. Mi ketten, helybeliek meg csak néztünk ki bután a fejünkből, aztán egymásra, aztán megint magunk elé. Hurrá! Most akkor a gimnáziumban és a kollégiumban is... jómagam legalábbis.

Szülőin a matekról

"Matematika órán több kategóriába sorolhatók a gyerekek, ez terjedhet az egészen ügyes vagyok kategóriától az egészen sokat fogok még fejlődni kategóriáig."

"Múltkor kissé túlméreteztem a matematika házi feladatok mennyiségét, de nem kell aggódniuk a szülőknek, mert hát ami nem öl meg, az megerősít."

"Ha azért sír, mert több óra elteltével még csak a matematika házi felével végzett, akkor arra kell gondolni inkább, milyen jó, hogy a másik felével MÁR végzett."

"Volt aki bepróbálkozott a sírással, mikor felszólítottam. Nincs ezzel semmi baj, csak nálam akkor is kell jönni a táblához!"

Akinek nem lehet

Van az az ismerősöm, akinek ajánlottam egy munkalehetőséget. Nem ment el az állásinterjúra, megmagyarázta, hogy őt oda nem fogják felvenni és különben is van egy másik munka, amit ajánlottak neki. Jelentkezett is, csak annyit kellett volna tennie, hogy elintézi a szükséges papírokat. Aztán teltek a napok. Egy, kettő... tizennégy, tizenöt. Ő meg üldögélt otthon és várt. Senki nem tudja, mire. Vajon miért nem lepődtem meg, mikor ma azt a választ kapta a cégtől, hogy már nincs felvétel?
Ettől a hónaptól kezdve nem lesz bevétele semmilyen forrásból. Hívtam egy párszor az elmúlt napokban, de annyit vágott csak a fejemhez:
- Ne baszogass már te is!
Nem fogom. Addig nem tudunk segíteni a másikon, míg nem érti meg, hogy sokkal nagyobb bajban van, mint gondolná. Vannak helyzetek, amikor el kell jutni egy bizonyos pontra, hogy az ember tovább tudjon lépni, ki tudjon törni. Talán most neki is erre van szüksége.

Szerettem volna

Szerettem volna aludni egy rövidke órányit délután. Hárman jöttek be háromszor a szobába, plusz még egyszer a telefont is odatette mellém valaki, merthogy engem keresnek. Ráadásnak az egyik gyerek leült a géphez kalapálni a billentyűzeten. Kezdem azt hinni, ennek sosem lesz vége... Hat gyerek, négy, kettő... Teljesen mindegy.

Levél helyett

Drága Zé!
Csak te tudsz olyan salátát készíteni, ami igazán kedvemre való. Mint az a múltkori is. Csíkokra vágott alma, félbevágott szőlőszemek, lilahagyma, apróra szeletelt füstölt sajt és sonka. Különlegesen pikáns volt. Aztán ez a mai is. A körtés. Isteni finom! Csak tudnám, miért gondolod azt, hogy mindegyikbe annyi méregerős paprikát kell tenned? Amitől úgy érzem, kilehelem még a tüdőm is. Képtelen vagyok bármire is koncentrálni, már lassacskán tüzet fogok okádni, mint ama többfejű a mesékben. Ég a szám, a nyelvem, nyelni is alig bírok. Drága egyetlen szerelmem, miért kell ezt tenned velem? Így próbálod felturbózni a boldogság-hormonjaim szintjét? Vagy csak szívatsz?! Bárhogy is próbálkozom, nem tudom megenni az salátáidat, pedig annyira szeretem azokat.
Hálás vagyok neked, hogy ennyit fáradozol miattam! Egy kicsit kevesebb paprikával készült salátáért épp ilyen hálás lennék ám! Persze az eddigieket is köszönöm! Hisz hogy nézne ki, ha meg sem köszönném őket... Tényleg isteniek!
És tudod, tényleg szeretlek. Mert ilyen vagy hozzám... Hogy még salátát is készítesz. Csak nekem.

Édes szívem

- Van itthon lekvár? - kérdi a legkisebb.
- Majd akkor, ha eszel a levesből - feleli Zé.
- Hahaha... - nevet fel gúnyosan Fixi, így jelezve Zének, mennyire veszi komolyan, amit mondott. Már indul a pinceajtó felé, mikor Zé utánaszól:
- Elvittem az összeset... Egyet sem találsz.
Erre Fixi magából kikelve üvölti, hogy "te mekkora bunkó vagy", leveszi a lekvárt a polcról, majd elsiet vele a konyhába. Próbálja kézzel lecsavarni az üvegről a fedelet, nem megy. Próbálja késsel, nem megy. Megáll, elindul, kezébe temetve a fejét gondolkodik. Zéhez ugye nem mehet, pedig ő fel tudná bontani. Bocsánatot kérni meg... Na azt nem.
Zé figyeli a szeme sarkából, egy idő után megszánja. Odamegy hozzá, majd egyetlen kézmozdulattal kinyitja az üveget.
- Na látod! Ha én most olyan lennék, mint te az előbb, akkor nem nyitottam volna ki!
- Ki kért meg rá, hogy kinyisd? - felesel vissza a legkisebb. Erre Zé, ahogy egyetlen kézmozdulattal  lecsavarta, most úgy tekeri vissza az üvegre annak fedelét. Drága kisfiam pedig néz megdöbbenve, bután maga elé... Mire Zé újra megszánja.

Feltétlen

Jót mosolyogtam, mikor ma délelőtt Szilvia ezzel fejezte be a telefonbeszélgetésünket:
- Most pedig add nekem Zét, mindenképp beszélnem kell vele süteményrecept ügyben!

Juli néni, Kati néni...

Van az egyik lányom barátnőjének anyukája. Ezer éve ismerem, sokat beszélgettem vele annak idején, tudok arról is, a házastársi hűség nem épp az erőssége. Zével is ismerik egymást, hisz szinte szomszédok vagyunk, többször futottak össze és beszélgettek már az utcánkban is. Sőt egyszer Zé vitt át nekik valamit, még említette is, hogy az éppen itthon tartózkodó férj elég morcosan nézett rá, pedig neki még a leghátsó gondolatában se...
Szóval annyira kiakadtam tegnap. A lányom barátnőjének kedves édesanyja írt egy levelet az egyik közösségi portálon Zének, melyben megkérdezte, hogyan készítjük a gyümölcstorta tésztáját. Hát ezt feltétlen Zétől kellett megkérdezni... feltétlen. Nem tőlem vagy bármelyik lányomtól. Hát komolyan... Na.

Felmentés

Tisztelt Tanár Úr!
Kérem Petrát felmenteni a holnapi testnevelés óra alól, mert lusta egészségügyi okok miatt.
Tisztelettel:
...

Hiányzik az anyag

- Zé, vehetnék valamennyi anyagot a hónap elején?
- Ennyire hiányzik, szívem? Vegyél, valami jóféle kolumbiait...
- A párnákra gondoltam Zé, a párnákra!